Színészkedő majmok

0

A héten debütált a hazai mozikban A majmok bolygója “sorozat” legújabb epizódja, melyben a főszerepet ismételten az egyre civilizáltabbá váló, digitálisan megalkotott főemlősök kapták.

Az előző 2011-es film A majmok bolygója: Lázadás központjában leginkább az emberekre koncentrált a történet, most azonban sokkal inkább az emberi problémákkal megáldott majmok kerültek a középpontba. A Weta Digital nagyszerű munkáját dicsérő, Gollam készítésekor már megismert technológiákat ismét sikeresen alkalmazta a cég, hisz a főszerepben tetszelgő, animált karakterek soha nem látott minőségben kelte életre. Természetesen az animációs karakterekhez a beléjük életet lehelő színészek is nagyban hozzátartoznak, és ebben a filmben remekül kivették részüket a készítési folyamatból, a digitális lények ugyanis kellően élethűen mozognak a díszletek között, és így a főszerepben is remekül képesek helyt állni. A Star Wars-tól a A hobbit-ig rengeteg helyen kaptak kulcsszerepet az animált karakterek, de a főszerepet eddig a filmig nem igazán sikerült elhappolni a valódi színészektől. A marketingesek is meglátták a lehetőséget, hisz a plakátok nagy részén kizárólag Caesar, a főszereplő majom jelenik meg, ám a drámai fekete környezet valahogy azt érezteti velünk, hogy egy embert látunk a képen.

dawn-of-the-planet-of-the-apes-caesar-hold

Dan Lemmon és Joe Letteri kettőse remek munkát végzett a film vizuális effektusainak felügyeletével, azonban az igazi érdem mindenképp a Weta Digital animátorait illeti, hisz a csapat példátlan mennyiségű arc-animációt készített el, melyet natív sztereo-környezetbe kellett átültetniük.

A majmok bolygója: Lázadás mindenképp újdonságot hozott, hisz a készítése során a motion capture jelentősége sokkal inkább előtérbe került, ugyanis a korábban szinte kizárólag post produkcióban használt animációkat itt már gyakran valós időben, a forgatás alatt elkészítették. Ehhez természetesen kellett az is hogy a digitális mozgásrögzítés áthágja a stúdiók falait, melyhez a Weta garantálta az eszközöket.

o-dawn-of-the-planet-of-the-apes-trailer-facebook

A majmok bolygója: Forradalom pontosan azért számít filmtörténeti alkotásnak, mert itt az animátorok már nem csupán a nagy jeleneteknél használták a mocap lehetőségeit, hanem vállt vállnak vetve dolgoztak a forgatásért felelős stábbal, és gyakran a New Orleans-i erdők mélyén renderelték az elkészített képkockákat.

A mocap technológia

A film készítése során a mozgásrögzítésre alkalmas ruhákban lecserélték a szokványosan használt LED-eket erősebb fényű diódákra, hogy a színészeknek mozdulatait még mostoha körülmények között (barlangban, vagy sötét erdöben) is remekül lehessen rögzíteni. A rögzítéshez vezetéknélküli kamerákat használtak, így sokkal nagyobb mozgásteret kaptak mind a színészek, mind a stáb, hisz nem kellett a kábelrengeteg miatt aggódniuk. Természetesen mocap kamerák is bőven voltak a helyszínen, egy-egy jelenetben volt hogy 40 kamera is dolgozott egyszerre (a színészeket arcmimikáját a fejükre szerelt kamera rögzítette).

dawn_of_planet_of_apes_andy-serkis

A film nagy részében hibrid animációkat használtak, mely nem jelent mást, mint hogy a valós mocap adatokat még további kézi animációkkal is kiegészítették amennyiben szükséges volt. Persze voltak jelenetek ahol kizárólag az animátorok munkája volt mérvadó, ám a legtöbb esetben mégis a kevert megoldás bizonyult tökéletesnek.

A mocap színészeknek majomiskolába kellett járniuk, hogy minél jobban elsajátítsák a főemlősök mozgását, és minél kevesebb utómunkát igényeljen ezek megvalósítása. A színészek gyakran karhosszabbítókat is kaptak, hogy anatómiájuk jobban megfeleljen a játszott karakterekének.

A filmben szereplő technológiák elrejtése annyira tökéletesre sikeredett, hogy a gárdának esténként kamera-létszámellenőrzést kellett tartaniuk, mert félő volt hogy egy erdős jelenetnél nem találnak meg egy-egy tökéletesen a jelenet részévé vált felvevőt.

Precíz arcmozgás

A Forradalomban minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak az animációs arc-bábok. Az eredmény pedig magáért beszél, hisz még a nagytotálok során is remekül megmerad a valós arc képének az illúziója. A digitális karakterek a rengeteg rögzítési pontnak és a komplex animációs technológiáknak köszönhetően a valós színészek teljes érzelmi skáláját képesek felvonultatni.

A Weta legújabb szoftverének köszönhetően az arcok mozgásából kinyert mocap adatokat minden eddiginél valóságosabban lehetett megjeleníteni a digitális színész arcán. Az új rendszer nem csupán a mimikák továbbítását tette lehetővé, hanem azonnali ajakszinkronizációt is kínált, mely lényegesen meggyorsította a film elkészültét.

dawn-of-the-planet-of-the-apes-pics-7

Természetesen a test felépítés jellegéből adódó torzításokat is meg kellett oldaniuk a szakembereknek, hisz annak ellenére hogy egy színész kézhosszabbítót visel, még nem feltétlenül fog egyezni a mozgása a majmokéval, hisz anatómiailag teljesen más felépítést kaptunk a természettől mint a majmok. Ennek hatására a jelenetek nagy részében nem lehetett felhasználni a direkt mocap adatokat, hanem csupán újrakalibrálás után lehetett alkalmazni őket. Ugyan ez volt érvényben a fej esetében is, hisz itt legtöbb esetben szükség volt torzításra.

Majomtömegek

A majmok bevonulása a városba hatalmas kihívást jelentett a készítőknek, hisz az animátorok megfeszített munkával csaknem 3 hónapon keresztül dolgoztak a moziképes jelenet elkészítésével. Az alkotók a NUKE szoftver segítségével valósítotották meg a különféle robbanásokat, lövéseket és animációkat.

tomegek

A végső set-ek elkészítéséhez a Weta továbbra is a RenderMan szoftvert használta (fizikai árnyékolás és világítás megalkotásához), azonban kísérletként egyes jeleneteknél már tesztelték vadonatúj eszközüket, mely a Manuka névre hallgat. A szoftver remekül bizonyított, hisz az egyik San Franciscoban játzódó kulcsjelenet végső változata a közreműködésével valósult meg.

A rendkívül élethű textúrákat a Wellington állatkert közreműködésének köszönheti a produkció, itt ugyanis hónapokat tölthetett el a majmok tanulmányozásával Gino Acevedo texture supervisor. A vizes szőr problémáját is neki köszönhetően sikerült megoldani, hisz az állatkerttel kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően egy élő majom bundáján tesztelhették, hogyan reagál a főemlős testszőrzete a ráhulló vízre.

clarke-serkis-dawn-of-the-planet-of-the-apes

Ez a megfigyelésnek köszönhetően pedig még reálisabb alkotást tettek le az asztalra a készítők. A külső borítás megalkotásához rengeteg szoftvert használtak a film során, az alapot mégis a saját fejlesztésű Barbershop szolgáltatta, melynek segítségével megfelelő állagot kapott mind a száraz, mind a neves szőr, illetve a harci festékeket és a szennyeződéseket is e szoftver segítségével jelenítették meg.

Szóval kétségtelenül egy korszakalkotó filmmű szemtanúi lehetünk ha jegyet váltunk A majmok bolygója: Forradalom című filmre, mely rengeteg újító vizuális technológiával kívánja elkápráztatni a nézőket.

Share.

Leave A Reply