Elismerések a VFX szakmában

0

A nagyobb közönséget érintő művekhez készült vizuális effektusokat (például filmek, televíziós sorozatok) rengeteg kritika éri, melyek ha kellően pozitívak akár a szakma elismerését is magukkal hozhatják.

A művészek leginkább úgy tudnak hírnévre és az érvényesüléshez szükséges ismertségre szert tenni, ha a szakmabeliek és a közönség számára is elismerésre méltó alkotásokat tesznek le az asztalra. Nincs ez máshogy a VFX szakmában sem, hisz az alkotóknak folyamatos megmérettetéseken kell részt venniük, hogy a legjobbak között tartsák őket számon.

Nem véletlen, hogy a rangos elismerések mellett, rengeteg kisebb, úgymond “erőfitogtatás” céljával létrehozott versenyt találhatunk internet szerte, hisz az unatkozó digitális művészek ezen “összecsapásoknak” köszönhetően – amellett, hogy rengeteget fejlődhetnek – még akár hírnévre is szert tehetnek (és akkor a győzelemmel együtt járó elismerésről még nem is ejtettünk szót).

Vannak azonban olyan megmérettetések is, amelyek a vizuális szakma csúcsát jelentik, ezen díjak elnyeréséhez pedig komoly csapatok harmonikus és összehangolt munkájára van szükség. Mai cikkünkben összegyűjtöttünk és bemutatunk néhányat a legrangosabb kitüntetések közül, melyekkel a VFX alkotókat jutalmazza a szakma.

Oscar díj

A filmekben nyújtott kiemelkedő művészeti teljesítmény egyik legrangosabb elismerést a vizualitáson dolgozó szakemberek is már meglehetősen régóta megkaphatják. Természetesen az évek során (a technológia fejlődéséhez igazodva) rengetegszer átnevezték a kategóriát, de lényegében a kezdetektől fogva a legjobb nagyképernyőn látott effektusokért kerül kiosztásra ez a díj.

1928-ban merült fel a gondolata annak, hogy a filmekben látott képi világot is jutalmazza az Akadémia (akkoriban valószínűleg még nem is sejtették, hogy a jövőben lesznek olyan alkotások amelyek kizárólag erre próbálnak építeni), így kísérleti jelleggel 1929-ben kiosztásra került az első Oscar speciális effektusokért. Ezután egy kisebb szünet következett, hisz legközelebb csak 9 évvel később talált gazdára ebben a kategóriában az aranyszobrocska. Ezek után azonban évről-évre megkapták a speciális effektusok készítői is a filmes szakma elismerését (kivéve 1973-ban amikor nem volt jelölt).

Mai nevét (Legjobb vizuális effektusok) 1996 óta viseli a kategória, melynek finalistái közé (2010 óta) öt arra alkalmas filmet választanak ki az Akadémia ítészei. A jelöltek végleges névsorát januárban jelentik be, magára a díjak átadására pedig – általában – február utolsó vasárnapján kerül sor.

oscar2

Egy ilyen tekintélyes múltra visszatekintő díj esetében természetesen már a rekorderek is megjelennek. Az abszolút csúcstartó, Dennis Muren (akinek olyan nagy filmek vizualitását köszönhetjük mint a Csillagok háborúja, vagy az E.T.) ugyanis már 15 alkalommal volt jelölt ezen kategóriában, és a jelölések egy részét (szám szerint nyolcat) díjra is váltotta. Emellett a VFX művészeket előszeretettel foglalkoztató rendezőket is érdemes megemlíteni, hisz George Lucas, illetve James Cameron öt nagyjátékfilmje is bezsebelte a legjobb vizuális effektusoknak járó Oscart.

A Legjobb Vizuális Effektusok Oscar néhány nyertese:
  • Forrest Gump
  • Eredet
  • Avatar
  • King Kong
  • Hugo
  • Pi élete
  • Pókember 2
  • Gladiátor
  • A mátrix
  • Titanic
  • A függetlenség napja
  • Terminátor 2
  • Az emlékmás
  • A mélység titka
  • Roger nyúl a pácban
  • E.T.
  • A nyolcadik utas: a Halál
  • 2001: Űrodüsszeia
  • Csillagok háborúja V
  • A bolygó neve: Halál
  • Gravitáció
  • A Gyűrűk Ura
  • Superman
  • Benjamin Button különös élete
0
Az első odaítélés éve
0
Jelölt évente (2010 óta)
0
A legtöbb jelölés, amit egy ember kapott

BAFTA

Brit Filmakadémia 1983-ban terjesztette ki a BAFTA határait a vizuális effektusokra is. A rangos elismerés több kategóriában is díjazza a VFX alkotók munkáit, hisz a britek Oscarjaként számon tartott szobrocskát nem csupán a mozifilmek kaphatják meg, hanem a televíziós sorozatok is bezsebelhetik.

A maszkot szimbolizáló szobrocska (2002 óta) egyébként néhány héttel az Oscar ceremónia előtt kerül kiosztásra, és a nevezési határidők is hasonlóak a másik nagy elismeréshez. Az eseménynek jelenleg a londoni Covent Garden operaház ad otthont, a ceremónián pedig filmek esetében öt döntős közül kerül kiválasztásra a legjobb (1999 óta, addig négy alkotás jutott a fináléba).

A televíziós iparág díjazottjait egy másik ünnepségen hirdetik ki (1998-ig csupán egyetlen ceremónia volt) mely április végén, vagy május elején kerül megrendezésre.

bafta3

Természetesen a rekordok itt sem maradnak el, a vizuális effektusokért ugyanis négy alkalommal is átvehette a Brit Filmakadémia díját a korábban már említett Dennis Muren, aki még további három jelölést is a magáénak tudhat.

A BAFTA díj vizuális effektus kategóriájának néhány nyertese:
  • Forrest Gump
  • Eredet
  • Avatar
  • King Kong
  • Az ötödik elem
  • Pi élete
  • Holnapután
  • Ryan közlegény megmentése
  • Mátrix
  • Twister
  • Apollo 13
  • Terminátor 2
  • Vissza a jövőbe 2
  • Az arany iránytű
  • Roger nyúl a pácban
  • Poltergeist
  • A bolygó neve: Halál
  • Az eastwicki boszorkányok
  • Csillagok háborúja VI
  • Karib tenger kalózai
  • Gravitáció
  • A Gyűrűk Ura
  • Harry Potter 8
  • Benjamin Button különös élete
0
Az első odaítélés éve
0
Jelölt évente (2010 óta)
0
A legtöbb (VFX) díj, amit egyetlen ember kapott
VES Award

Sokan a legnagyobb szakmai elismerésként tekintenek a VES Awards-ra, mellyel a Visual Effects Society díjazza az alkotók munkáját, méghozzá 2002 óta. A szakmai zsűri rengeteg szempontot figyelembe véve osztja ki a szobrocskákat, a sok-sok kategória között pedig nem csupán a mozis alkotások kerülnek díjazásra, hanem a televíziós szériáktól egészen a reklámokig szinte minden digitális effektusokat alkalmazó mozgóképes iparág képviselői jutalmazásra kerülnek.

A nagyjátékfilmes kategóriákban legtöbb esetben öt finalista közül kerül ki a győztes, míg a többi díjat négy megnevezett döntős közül kapja meg a legjobbnak ítélt induló.A győztesek névsorát minden évben – a filmes díjátadókhoz meglehetősen közel – február elején egy vörös-szőnyeges ceremónián hirdetik ki.

A Visual Effects Society kitüntetését azért tartják számon a legnagyobb elismerések között, mivel itt közel 3000 VFX területen tevékenykedő ítész döntése alapján születik meg a végső győztes.

ves

A VES Award néhány nyertese:
  • Transformers
  • Eredet
  • Avatar
  • King Kong
  • Hugo
  • Pi élete
  • Harry Potter 7
  • Így neveld a sárkányod
  • L’ecsó
  • A hobbit 2
  • Verdák
  • Scherlock Holmes
  • Mennyei királyság
  • A lehetetlen
  • A majmok bolygója: Lázadás
  • Aviátor
  • Karib tenger kalózai
  • Némó nyomában
  • Firefly
  • Terra Nova
  • Trónok harca
  • Rango
  • Brave
  • A magányos lovas
0
Az első odaítélés éve
0
Jelölt évente (Nagyjátékfilm)
0
VFX kategóriák száma
Share.

Leave A Reply