Még használtan is negyvenmillióba kerül a Canon objektíve

3

Állítólag mindössze húsz darab készült a kilencvenes években a Canon EF 1200mm f/5.6 L USM nevet viselő objektívből. Most van egy eladó.

Természetesen már önmagában az is érdekes, hogy jelenleg egy angol oldalon közel 100.000 fontért kínálják, ami napi árfolyamon azt jelenti, hogy közel 40 milliót kellene fizetni az emberölésre is alkalmas szerkezetért. Számunkra azonban inkább az a fontos, hogy az MPB kivitte London utcáira és egy videóban megmutatja, hogy milyen képeket lehet lőni vele, alapul véve egy 50 mm-es objektív által készített képet, ugyanazon a földrajzi helyen. Sőt, az MPB-nek még ez sem volt elég, hanem feltett a váz és az objektív közé egy kétszeres telekonvertert, amivel szinte semmi nem marad titokban még akkor sem, ha kilométerekre vagyunk a tetthelytől. A videón minden szépen látszik, de aki képeken is szeretné mindezt megszemlélni, az látogasson el az MPB Photographic oldalára.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

3 hozzászólás

  1. Pingback: Használt objektív 8,5 millióért? - Meshmag

Leave A Reply