Ezért éri meg több ezer kattintás egy Nikon DSLR-rel

0

Nem kevés időbe tartott elkészíteni azt a videót, melyhez kellett egy Nikon DSLR, végtelen kitartás, illetve türelem. 

A New Yorkban található PES Oscar-díj jelölést kapott a “Fresh Guacamole” című rövidfilmért, melyet pillanatok alatt felkapott a net, és nem is véletlenül. A srácok most újra itt vannak, és megint legalább annyira kreatívak, mint előző alkotásukban. Ami igazán egyedivé teszi a produkciót, az a stop-motion megoldás, mellyel az egyébként is szürreális tengeralattjáró szendvics elkészültét láthatjuk. Érdemes tudni, hogy egy-egy jelenet elkészítése 2-9 órát igényelt, ami nem csak a Nikon mögött álló ember számára jelent megpróbáltatást, hanem az előtte álló “séfnek” is. A teljes projekt elkészítése 7 hetet vett igénybe, miközben elkészült az összesen 2600 képből álló filmecske.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply