RenderDigimania 1.04: tömegtermelésre tervezve

0

A tavaly debütált RenderDigimania kapott egy újabb frissítést, melynek révén még gyorsabban termelhetnek azok a stúdiók, ahol a mennyiség fontosabb, mint a látvány. 

A Digimania kiadta a RenderDigimania legújabb frissítését, mely számosítva az 1.04 névre hallgat, és immáron támogatja a soft shadows opciót, jobban használja az eszközöket, és még néhány olyan apróság is belekerült, amit ide kattintva ismerhettek meg részletesebben. A RenderDigimania egy praktikus átmenet a klasszikus játékmotorok és a konvencionális renderelők között, és eddig például a Red Kite Animation nevű angol stúdió tudta remekül használni egy 52 részes gyermekműsor elkészítéséhez. Itt az volt a fontos, hogy a részek időben elkészüljenek, és mivel fiatal korosztálynak szólt az egész, így nem volt szükség annyira részletes vizuális komplexitásra, tehát aki ilyesmiben gondolkodik, annak megfelelő társa lehet a Digimania terméke, melynek éves licence 2800 euró, de megelégszik 1 GB-nyi VRAM-mal.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply