World of Warships: a hadihajók kulisszái mögött

0

Remek kis fejlesztői napló érkezett a World of Warships kapcsán, melyből kiderül, hogy miként lehet számítógéppel tengeri monstrumokat építeni. 

Van már World of Tanks, és World of Warplanes, de gőzerővel készül a World of Warships is, melyben számtalan hadihajóval nyomulhatunk majd a vizeken, ráadásul a fejlesztők szerint történelmileg hűen tehetjük mindezt. Ami azonban a lényeg, hogy a Wargaming.net most is vezeti a fejlesztői naplót, melynek negyedik részében az amerikai flottával ismerkedhetünk.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply