Milk: kinőtték magukat a tejesek

1

A Milk életében is eljött az a pillanat, amikor már nem fértek el a rendelkezésre álló helyen, és a piac hívó szavának engedelmeskedve, nyitottak egy új stúdiót. 

A londoni bázissal rendelkező, BAFTA-díjas Milk bejelentette, hogy egy második stúdiót nyit Cardiffban (Wales), mivel a jelenlegi berendezkedéssel egyre nehezebben tudják kiszolgálni a beérkező megrendeléseket. A Milk jelenleg a Thunderbird are Go-n (ITV), a Sherlockon (BBC), és a High Rise-on (Recorded Picture Company) dolgozik, illetve éppen befejezte a Jonathan Strange and Mr Norrellt (BBC dráma), valamint a The Divergent Series: Insurgent-t (Summit Entertainment). Ugyanakkor hamarosan jön a Beowulf, The Bastard Executioner, Doctor Who, és a Poltergeist, így tehát nem csoda, hogy a bővülés mellett döntött a vezetőség, hiszen a felsoroltakon is látszik, hogy nem kevés melójuk van.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

1 hozzászólás

Leave A Reply