Oktatás a nagyvilágban: Rising Sun Pictures

A több díjjal is büszkélkedő Rising Sun Pictures tréningprogramja jelenleg a dinamikus effektekre és fényekre koncentrál. 

Oldalunkon időről-időre felbukkannak interjúk is, melyekben minden esetben megkérdezzük válaszadóinkat arról, hogy miként jutottak el odáig, ahol most tartanak, és ilyenkor rendre felbukkan az oktatás kérdésköre is. Most egy pillanatra kitekintünk, hogy milyen ez a téma a nagyvilágban, és azon belül a Rising Sun Pictures felfogásában.

A hivatalos közlemény szerint a stúdió a megnövekvő igényeknek igyekszik eleget tenni azzal, hogy kiterjeszti vfx képzését, méghozzá a University of South Australiával együttműködésben. Mivel a compisiting és tracking témakörben már igen jól működő tematikával rendelkeznek, így most előtérbe kerülhetnek a dinamikus effektek és a fények is. Mindez helyigényben két új termet, és a felszereléséhez szükséges hardvereket jelenti, az iparágban alapértelmezettnek számító szoftverek, rendszerek és technológiák kíséretében.

A Rising Sun Pictures képzési programja a stúdió szerint egyedülálló Ausztráliában, és az ott végzett hallgatók legtöbbje a kurzus végeztével azonnal el tudott helyezkedni.

A központban olyan helyi munkaerő képzése áll, ami rendelkezik a szükséges képességekkel ahhoz, hogy potenciális munkaerővé váljon, de azt akarjuk, hogy a megfelelő eszközök és készségek rendelkezésre állásával a globális foglalkoztatásba is bekerülhessenek.

- mondta Anna Hodge, oktatási igazgató.

A Rising Sun Pictures programja nagyjából 12 hetes intenzív képzést jelent, miközben valódi munkakörnyezetet is szimulálnak a hallgatóknak, ami azt jelenti, hogy megismerik az iparban jellemző követelményeket, és határidős feladatokkal járó kötelezettségeket.

Forrás: AWN

MEGOSZTÁS:
Meshmag