24 és 32 colos Wacom Cintiq Pro rajztáblák jönnek

A Wacom új táblái az év első felében megjelent új Cintiq Pro termékcsaládot bővítik két jóval nagyobb eszközzel.

A Wacom az év első felében dobta piacra a Cintiq Pro termékcsalád első két tagját a Cintiq Pro 13-at és a Cintiq Pro 16-ot. Előbbi FullHD felbontással, míg utóbbi 4K-s felbontással rendelkezik, valamint támogatják a Pro Pen 2 technológiát is, amely 8192 nyomásérzékenységet kínál. A cég a napokban bejelentette, hogy a család jövőre két újabb taggal bővül, jönnek ugyanis a 24 és a 32 colos változatok.

Az új eszközökről egyelőre viszonylag keveset tudni, de a Wacom ígérete szerint mindkettő 4K-s felbontással érkezik. Emellett támogatni fogják a kisebb testvérek összes funkcióját is. Így ebben is elérhető lesz a Pro Pen 2 technológia, amely különösen nagy nyomásérzékenységet kínál. A megjeleníthető színskála is megegyezik a kisebb testvérekével.

A Cintiq Pro 24 és 32 egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de leghamarabb is csak 2018-ban lehet rájuk számítani. Ami pedig az árcédulát illeti, bizonyára jóval magasabb összeg szerepel majd rajtuk, mint a kisebb változatoké (amelyek itthon 320-520 ezer forint között mozognak). Az ajánlott fogyasztói ár 2000-3200 dollár körül mozog majd.

MEGOSZTÁS:
Meshmag