Az Imageworks 2017-es éve

Az Imageworks csapata látványos videóban foglalta össze, hogy milyen projektjeik jelentek meg az előző évben.

A Sony Pictures égisze alá tartozó Imageworks egyike a legsűrűbben foglalkoztatott VFX-stúdióknak. A csapat évek óta a Sony legnagyobb mozis projektjeinél működik közre, rengeteg nagyszabású film és animációs film elkésztéséből vették ki a részüket. Így volt ez 2017-ben is, a mögöttünk hagyott év legnagyobb projektjeit pedig egy látványos videóban gyűjtötték össze.

A bemutatóban filmek és animációs filmek egyaránt szerepelnek. Az Imageworks dolgozott többek közt a Spider-Man: Homecoming több akciójelenetén is. A Kingsman: The Golden Circle vizuális effektjeinek zöméért is ők feleltek, kiváltképp az akciójelenetek és a különleges karakterek esetében. Ők készítették az Arm-Ageddon robotkezet, valamint a Beauty Botot is a filmhez. Animációs filmek terén pedig a The Emoji Movie és a Smurfs: The Lost Village is általuk kelt életre.

A stúdió jelentős múltra tekint vissza, hiszen 1992-es alapítása óta jelen van Hollywood életében. A negyed évszázados működésük során pedig olyan mozikon dolgoztak, mint a Harry Potter and the Philosopher’s Stone, a Die Hard with a Vengeance, az I am Legend, a Men in Black második és harmadik része, a Starship Troopers vagy épp a The Matrix második és harmadik része. Animációs filmek terén is tartalmas a paletta: Hotel Transylvania trilógia, Monster House, The Angry Birds Movie és a korábbi Smurfs filmek is náluk készültek.

MEGOSZTÁS:
Meshmag