Ebben a részben adunk még egy kicsit a technikai fétisnek, elvégzünk pár szintetikus tesztet valamint rádöbbenünk, hogy a Wabi-sabi nem feltétlenül praktikus mérnöki megközelítés. Vágjunk is bele!
Illetve mégsem, többször utalok a cikk előző részére, ha még nem találkoztál vele, előbb azt olvasd el! 🙂
Profilírozás
Ugye, ez az első! 😉 Ahogy minden gépvázat a GFX 100-at is profilírozni kell, ha nem szeretnénk, hogy modellünk bőre olyan színű legyen, mint az asztalon felejtett nosztalgia párizsi.
Láthatóan jót tesz a színeknek.
Továbbra is nagy a hangsúly a gyártó régi, nagynevű filmjeinek (pl.:Provia, Velvia, Astia stb.) szimulálásán, de RAW-ban fotózva ennek a beállításnak csak az élőképre, ezen keresztül pedig a hisztogramra van hatása. Ha neutrális hisztóra van szükségünk, akkor a Screen Setup > Neutral Live View funkció a mi barátunk.
A nagyon technikai rész
Kíváncsi voltam, hogy a GFX 100 BSI technológiájú, modern képérzékelője milyen tulajdonságaiban jobb, mint az elődé.
Ehhez jól megmértem a gépek paramétereit egész ISO értékeken. Az eredményeket az alábbi táblázatokban foglaltam össze. Kék: full-well capacity (e-), narancs: kiolvasási zaj (e-), piros: mérnöki dinamika tartomány (EV).
Ezután megvizsgáltam, hogy a 14 bites képek mennyivel “kevesebbek”, mint a 16 bitesek. Ez azért fontos, mert sorozatfelvételnél csak a 14 bit érhető el:
Látható, hogy 14 biten rögtön 2 fényértéket bukunk a dinamikából! Ez elég jelentős, de várható volt. A két előbbi ábrából az is látszódik, hogy bármennyire meglepő, de 14 biten használva a GFX 100 nyers számok tekintetében nem tudja legyűrni elődjét.
A gépek paraméterei ISO100-on mérve:
| Fujifilm GFX 100 16bit | Fujifilm GFX 100 14bit | Fujifilm GFX 50s | |
| Full-Well Capacity | 47805 e- | 46344 e- | 53527 e- |
| Kiolvasási zaj | 0,983 e- | 3,854 e- | 3,926 e- |
| Mérnöki dinamika | 15,57 EV | 13,55 EV | 13,73 EV |
Az előző részben szóba került, hogy a nagy dinamika egyik feltétele a magas full-well capacity. Ez felülről szab határt a számegyenesünknek. Az alsó küszöböt pedig a kiolvasási zaj definiálja. Ezek hányadosa határozza meg a mérnöki dinamika átfogást. A fotográfiai dinamika ennél valamivel kevesebb, mert valódi körülmények között ennél több zaj keletkezik a rendszerben..
Fujifilm GFX 50s vs GFX 100 ISO100 1/16000sec Bias felvétele gammakorrigálva
Ezen az ábrán a két gépváz kiolvasási zaját látjátok a lineáris térből azonos értékkel gammázva. A GFX 50s képét 50%os szürkéig emeltem és ezt a görbét alkalmaztam a GFX 100 képére is. Érdekesség, hogy ezzel a gammával egy Canon 5D Mark IV kiolvasási zaja már kiégett fehér lenne.
Miért jó a 16 bit?
A középformátumú gépekről beszélgetve a nagyobb szenzorméret mellett leggyakrabban a 16 bites analóg-digitális átalakítás kerül szóba. A GFX 50s kritikusai a 16 bit hiányát rótták fel legtöbbször. Mások meg, egy gyors fejszámolás után, azzal érveltek, hogy: – ááá, azt már úgysem látod! Dehogynem, csak jó helyen kell keresni. Az elmélet, ami miatt előbb azt írtam, hogy várható volt a 2 fényérték előny a dinamikában:
És a mérésből következő eredmény:
Fujifilm GFX 100 14bit vs 16bit ADC
A kék szeletkék a beeső fotonok hatására a diódákon keletkező elektronok száma. A gépek full-well capacity-jéből és a digitalizálás során alkalmazott bitek számából kiszámolható, az ADU léoésköz, mely azt mondja, hogy hány elektrononként lépünk egyet a tónuslépcsőn a lineáris térben.
Csak a 16 bites digitalizálástól 1 fényértéknyi előnyre tesz szert a gép, ami már látszódhat. De ez még nem minden, ebből az ábrából az is látszik, hogy a 16 bitnek a tónuslépcsők kisimításában is szerepe van. A kisimított tónuslépcsők a sötét részletekben látható előnyt jelentenek.
Hogy egyértelműbb legyek, csináltam egy másik ábrát is:
A vízszintes tengelyen a diódában összegyűlt elektronok száma, a függőlegesen pedig a tónuslépcső lineáris térben ábrázolva. Látható, hogy ISO100-on, 14 biten 3 elekrtononként valtozik az “árnyalat”. Ez azt jelenti, hogy nagyon pazarló, 12,5 bitnyi valódi adat keletkezik csak! 16 biten viszont az összes elektron kiveszi a részét a tónuslépcső felépítésében, ennek hatása körülbelül a 3-4. fényértékig látszik.
Ezek a grafikonok a gamma-korrekció elött, a “lineáris térben” ábrázolják az eredményt, a gammázás rátesz erre egy lapáttal, mert a sötétekben kiemeli a tónuslépcsők hibáit.
Ezekből következik, hogy a 16 bit elsősorban a nagy dinamikájú témáknál jelent előnyt, ott, ahol nincs lehetőség HDR-t fotózni és később a részleteket feltárva ki akarjuk nyitni az átnyékokat. Ekkor viszont nem szabad, hogy elcsábítson a 14 bit kínálta kisebb fájlméret, törekedni kell a 16 bit használatára. Különösen fájó, hogy a sorozatfelvételi funkciók mellett, szerintem indokolatlanul a Multi Shot kategóriájába tartozik a fókusz sorozat is, amiről már tudjuk, hogy csak 14 bites 🙁
Mire gondolt a költő?
A japánok esztétikáról alkotott szemléletét a Wabi-sabit (侘寂) leggyakrabban úgy fogalmazzák meg, mint a szépség, ami tökéletlen, szabálytalan, mulandó, hiányos. Ezért gyakran a művész szándékos hibát vét a munkájában és a néző feladata, hogy észrevegye ezeket a rejtett jeleket egy kiváló alkotáson.
Mérnöki szempontból ez a tárgyak “tökéletlenségi mértéke”, a technikai korlátozások miatti körülmények tisztelete.
Ennek ellenére nem tudok napirendre térni az előző részben már említett, vezetékes távirányító csatlakozási pontja fölött. Próbálom tisztelni azt a körülményt, ami a tenyerem alá kényszerítette ezt a portot, de úgy érzem, nem egy fényképezőn keresztül kellene a japán filozófiát megismertetni a világgal, mert még félreértik.
A vezetékes távirányító csatlakozási helye.
Örömteli, hogy továbbra is kezelhető a gép a fiók alján talált, legolcsóbb Canon távirányítóval, de mégis, hogyan hozták össze ezt a mérnökök?
A cikk következő részében már életszagúbb képeket hozok 🙂
