Fujifilm GFX 100 techno fétis

0

Ebben a részben adunk még egy kicsit a technikai fétisnek, elvégzünk pár szintetikus tesztet valamint rádöbbenünk, hogy a Wabi-sabi nem feltétlenül praktikus mérnöki megközelítés. Vágjunk is bele!

Illetve mégsem, többször utalok a cikk előző részére, ha még nem találkoztál vele, előbb azt olvasd el! 🙂

Profilírozás

Ugye, ez az első! 😉 Ahogy minden gépvázat a GFX 100-at is profilírozni kell, ha nem szeretnénk, hogy modellünk bőre olyan színű legyen, mint az asztalon felejtett nosztalgia párizsi.

Láthatóan jót tesz a színeknek.

Továbbra is nagy a hangsúly a gyártó régi, nagynevű filmjeinek (pl.:Provia, Velvia, Astia stb.) szimulálásán, de RAW-ban fotózva ennek a beállításnak csak az élőképre, ezen keresztül pedig a hisztogramra van hatása. Ha neutrális hisztóra van szükségünk, akkor a Screen Setup > Neutral Live View funkció a mi barátunk.

A nagyon technikai rész

Kíváncsi voltam, hogy a GFX 100 BSI technológiájú, modern képérzékelője milyen tulajdonságaiban jobb, mint az elődé.

Ehhez jól megmértem a gépek paramétereit egész ISO értékeken. Az eredményeket az alábbi táblázatokban foglaltam össze. Kék: full-well capacity (e-), narancs: kiolvasási zaj (e-), piros: mérnöki dinamika tartomány (EV).

Ezután megvizsgáltam, hogy a 14 bites képek mennyivel “kevesebbek”, mint a 16 bitesek. Ez azért fontos, mert sorozatfelvételnél csak a 14 bit érhető el:

Látható, hogy 14 biten rögtön 2 fényértéket bukunk a dinamikából! Ez elég jelentős, de várható volt. A két előbbi ábrából az is látszódik, hogy bármennyire meglepő, de 14 biten használva a GFX 100 nyers számok tekintetében nem tudja legyűrni elődjét.

A gépek paraméterei ISO100-on mérve:

Fujifilm GFX 100 16bitFujifilm GFX 100 14bitFujifilm GFX 50s
Full-Well Capacity47805 e-46344 e-53527 e-
Kiolvasási zaj0,983 e-3,854 e-3,926 e-
Mérnöki dinamika15,57 EV13,55 EV13,73 EV

Az előző részben szóba került, hogy a nagy dinamika egyik feltétele a magas full-well capacity. Ez felülről szab határt a számegyenesünknek. Az alsó küszöböt pedig a kiolvasási zaj definiálja. Ezek hányadosa határozza meg a mérnöki dinamika átfogást. A fotográfiai dinamika ennél valamivel kevesebb, mert valódi körülmények között ennél több zaj keletkezik a rendszerben..

Fujifilm GFX 50s vs GFX 100 ISO100 1/16000sec Bias felvétele gammakorrigálva

Ezen az ábrán a két gépváz kiolvasási zaját látjátok a lineáris térből azonos értékkel gammázva. A GFX 50s képét 50%os szürkéig emeltem és ezt a görbét alkalmaztam a GFX 100 képére is. Érdekesség, hogy ezzel a gammával egy Canon 5D Mark IV kiolvasási zaja már kiégett fehér lenne.

Miért jó a 16 bit?

A középformátumú gépekről beszélgetve a nagyobb szenzorméret mellett leggyakrabban a 16 bites analóg-digitális átalakítás kerül szóba. A GFX 50s kritikusai a 16 bit hiányát rótták fel legtöbbször. Mások meg, egy gyors fejszámolás után, azzal érveltek, hogy:  – ááá, azt már úgysem látod! Dehogynem, csak jó helyen kell keresni. Az elmélet, ami miatt előbb azt írtam, hogy várható volt a 2 fényérték előny a dinamikában:

 

És a mérésből következő eredmény:

Fujifilm GFX 100 14bit vs 16bit ADC

A kék szeletkék a beeső fotonok hatására a diódákon keletkező elektronok száma. A gépek full-well capacity-jéből és a digitalizálás során alkalmazott bitek számából kiszámolható, az ADU léoésköz, mely azt mondja, hogy hány elektrononként lépünk egyet a tónuslépcsőn a lineáris térben.

Csak a 16 bites digitalizálástól 1 fényértéknyi előnyre tesz szert a gép, ami már látszódhat. De ez még nem minden, ebből az ábrából az is látszik, hogy a 16 bitnek a tónuslépcsők kisimításában is szerepe van. A kisimított tónuslépcsők a sötét részletekben látható előnyt jelentenek.

Hogy egyértelműbb legyek, csináltam egy másik ábrát is:

A vízszintes tengelyen a diódában összegyűlt elektronok száma, a függőlegesen pedig a tónuslépcső lineáris térben ábrázolva. Látható, hogy ISO100-on, 14 biten 3 elekrtononként valtozik az “árnyalat”. Ez azt jelenti, hogy nagyon pazarló, 12,5 bitnyi valódi adat keletkezik csak! 16 biten viszont az összes elektron kiveszi a részét a tónuslépcső felépítésében, ennek hatása körülbelül a 3-4. fényértékig látszik.

Ezek a grafikonok a gamma-korrekció elött, a “lineáris térben” ábrázolják az eredményt, a gammázás rátesz erre egy lapáttal, mert a sötétekben kiemeli a tónuslépcsők hibáit.

Ezekből következik, hogy a 16 bit elsősorban a nagy dinamikájú témáknál jelent előnyt, ott, ahol nincs lehetőség HDR-t fotózni és később a részleteket feltárva ki akarjuk nyitni az átnyékokat. Ekkor viszont nem szabad, hogy elcsábítson a 14 bit kínálta kisebb fájlméret, törekedni kell a 16 bit használatára. Különösen fájó, hogy a sorozatfelvételi funkciók mellett, szerintem indokolatlanul a Multi Shot kategóriájába tartozik a fókusz sorozat is, amiről már tudjuk, hogy csak 14 bites 🙁

Mire gondolt a költő?

A japánok esztétikáról alkotott szemléletét a Wabi-sabit (侘寂) leggyakrabban úgy fogalmazzák meg, mint a szépség, ami tökéletlen, szabálytalan, mulandó, hiányos. Ezért gyakran a művész szándékos hibát vét a munkájában és a néző feladata, hogy észrevegye ezeket a rejtett jeleket egy kiváló alkotáson.

Mérnöki szempontból ez a tárgyak “tökéletlenségi mértéke”, a technikai korlátozások miatti körülmények tisztelete.

Ennek ellenére nem tudok napirendre térni az előző részben már említett, vezetékes távirányító csatlakozási pontja fölött. Próbálom tisztelni azt a körülményt, ami a tenyerem alá kényszerítette ezt a portot, de úgy érzem, nem egy fényképezőn keresztül kellene a japán filozófiát megismertetni a világgal, mert még félreértik.

A vezetékes távirányító csatlakozási helye.

Örömteli, hogy továbbra is kezelhető a gép a fiók alján talált, legolcsóbb Canon távirányítóval, de mégis, hogyan hozták össze ezt a mérnökök?

A cikk következő részében már életszagúbb képeket hozok 🙂

Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

Leave A Reply