Author Ratfai Gabor

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Mozi
0

Csupaszon mutatkozik a Sin City

Furcsa látni, hogy a film egyes jeleneteinek forgatásakor szinte semmi nem volt a színészek körül, mert a környezetet később varázsolták oda a VFX mesterek. A…

Esemény
0

Hatvan percben a SIGGRAPH 2014-ről

Nem túlzás azt állítani, hogy a SIGGRAPH a VFX világ egyik legnagyobb rendezvénye, melyen az elkövetkezendő évekre meghatározó jelentőséggel bíró újdonságokat láthatnak azok, akik ellátogatnak…

Mozi
0

Séta a sírkövek között

A kissé hátborzongató cím azt a Liam Neeson főszereplésével készült filmet jelenti, melynek VFX munkálataiért a The Molecule a felelős. Az A Walk Among the Tombstones…

Mozi
2

A vámpírok is szeretik a vizuális effekteket

Dominic Cooper, a Dracula Untold egyik főszereplője elismerően nyilatkozott azokról a vizuális effektekről, melyek a filmben láthatóak. A Gary Shore rendezésében készülő vámpíros moziról a színész elmondta, hogy az élőszereplős jelenetek és a speciális effektek alkotta látvány teljesen lenyűgözte és nagyon izgatott azzal kapcsolatban, hogy a közönség mit fog szólni hozzá. A Total Filmnek adott
Mozi
1

A Sony elégedett a Galaxis Őrzőivel

A Sony Imageworks úgy véli, hogy remek dolog volt a Guardians of the Galaxy VFX munkáit az MPC-vel közösen végezni. A Marvel Studios augusztus elsején megjelent filmjének…

Cool
1

A Method Studios egyszerűen elmagyarázza

A Method Studios nem bonyolította túl az oktatást és fogott egy rajztáblát, valamint egy fekete filcet annak érdekében, hogy elmondja, hogyan születnek a vizuális effektek.…

1 45 46 47