A legnagyobb tech cégeket is legyőzte a Canon

0

Az olyan gigantikus óriások, mint az Apple, a Microsoft, és a Google is csak a Canon után jönnek a sorban. 

Azt azonban már rögtön az elején elárulhatjuk, hogy nem bevételről van szó, ugyanakkor mégis fontos értékmérője lehet egy gyártó megítélésének. Arról van szó, hogy a tavalyi évben a Canon volt a harmadik a legtöbb szabadalmat beadott cégek sorában.

Az első helyen egyébként az IBM, míg a másodikon a Samsung tanyázik, derül ki az IFI Claims listájából, melyből azt is kiolvashatjuk, hogy a Canon  3665 szabadalmat nyújtott be a 2016-os év folyamán, ami még gyengébb is, mint az egy évvel azelőtti.

canonUgyanakkor nem szabad azt gondolni, hogy az összes a fotózással lenne kapcsolatos, hiszen a Canon nem csupán ebben az iparágban mozog. Fontos információ lehet még, hogy a cég immár 31 éve folyamatosan a top 5-ben tanyázik.

 

Share.

About Author

Leave A Reply