Twiga

Aznap éjjel, a száraz évszakot meghazudtoló, óriási eső esett. Egész éjszaka dübörgve verte sátraink masszív vásznát. A táborunk közelében éjszakázó vizilovak hangos bőgése most csak távoli zajnak tűnt az eső széltől ritmikus morajában. Az este hideget is hozott, jó volt egy újabb takarót magunkra húzni...

Viszont reggel, már az elmúlt napokon megszokott meleg fogadott, jelezve, hogy ma is hőség lesz. Gyorsan megreggeliztünk és terepjáróink az első fényekben már ki is gurultak a táborból.

A tegnapi eső először nagy cseppekben csillogott mindenütt, de a nap hamar a magasba ugrott és a nedvességet gomolygó párává változtatva izgalmas környezetett teremtett...

Megálltunk. Egy közeli surjánosban zsiráfok tanyáztak, néha, egy-egy fejet láttunk kibukkanni a lombok közül. Vártunk. Egyszeriben szétnyílt a pára és egy bika sétált ki a tisztásra, lépéseit nyűvágók fürge csoportja kísérte. Ekkor már mindannyian a gépeinken keresztül figyeltük a jelenetet. A zsiráf kicsit ácsorgott, jól megnézett minket, úgy tűnt, nem ránk számított. Majd hirtelen megbókolt és visszasétált a ködbe...

Twiga, zsiráf szuahéli nyelven.

A Wahweap Formation

Még napfelkelte előtt mélyen beautóztunk a Wahweap Formation árkokkal irdalt agyagpala dombjai közé. Az előző napokban leesett, szokatlanul nagy hó már csak a legtitkosabb zugokban tartott ki, a többi elolvadt, mélyen feláztatva a laza talajt. De éjjel még erősen fagyott, így könnyen haladtunk járműveinkkel a dermedt kocsinyomon.

Meredek, sziklás részhez érkeztünk, itt már bekapcsoltuk az állandó négykerékhajtást, ami felhúzta, feltolta autóinkat az agyagtól, jégtől csúszos köveken. Ezt is megcsináltuk! 🙂

Hajnalodott, a megérkezés diadalát kicsit tompította, hogy a derengésben egy bácsika, majd egy nénike tűnt fel, hogy megnézzék a Powell tóra érkező napfelkelte első fényeit.

Fotózás közben beszélgettünk. Michiganből érkeztek, a tavak mellől, végigtúrázzák a déli államokat. Egy aprócska sátorban töltötték az éjszakát, azt mondják, hogy csak mínusz tíz volt éjszaka, otthon ilyenkor még nyitott ablaknál alszanak... 🙂

A kép már visszafele készült az agyagpala dombok sárga-lilás formáiról.

Milk & Honey

Nagyon izgalmas út volt eldugott, nehezen elérhető, ritkán látogatott helyekkel. A sok off-road kifárasztotta a sofőröket, de kitartó és motivált csapattal mentem, mindenkit hajtott az új helyszínek, új látószögek felfedezése.

A fényekkel nagyon szerencsénk volt. Voltak tompa, lágy árnyékot produkáló, csíkokban foltos, mélységet hangsúlyozó, pamacsos, a témát kiemelő, meg persze nagyon jó színhangzatú, telt arany, narancs, vörös és kék árnyalataink.

Az egészet pedig fokozta, hogy Idén vastag, tartós hóréteg lepte a Grand Staircase-Escalante-t, a Canyonlands-et és a Capitol Reef környéket, mi pedig kihasználtuk ennek a ritka szerencsének minden pillanatát. Nagyon gazdag képanyaggal térünk haza 🙂

Lone Bull

A hó még az alacsonyan időző felhőkben pihent és alatta köd ült meg a széles horhosban. Igaz, az eső rákezdett és egyre jobban feláztatta az amúgy is laza talajt, de meleg volt, nyoma sem volt a másnapi erős havazásnak. A lehulló víz előbb gőzölgő tócsákba gyűlt a tomajon, melyek összekapcsolódva lassan megindultak a közeli patak felé.

A sárban cuppogva haladva kerestük az állatokat. Kellett a figyelem. A köd nehezítette a tájékozódást és nem akartunk szembekerülni egy ideges bölénnyel vagy medvével.

Izgalmasak a fények, a Nap irányába, egy hang felé tartottunk, melynek egy lapos dombot követően meg is találtuk a forrását:

Lone Bull - magányos bőlénybika az Absaroka völgyében.

www.gaborbakos.com

Gooseberry

Egy gyors hi guys után Dave dap greetingre emelte az öklét, ami meglepett, így egy kicsit sutára sikerült a válasz. Emlékezett ránk, nem kérdezett, a repülési tervből kihagyta a nekünk nem kellő részeket. Mi is emlékeztünk a múltkori repülésre, így mi a kaját hagytuk ki 🙂

Először délre tartottunk a Seeds-kee-dee' Agie felett. Elrepültünk a  Deadman point és az Upheaval dómja mellett, majd a Needles formáinál a Colorado sűrű hurkait kezdtük követni. A távolban esett, a táj hangulatát máskor meghatározó Abajo vonulatai most csak sziluettjükben látszottak. Az ereszkedő nap fátyolosan törte át a leszakadó felhők folyamát, fényével csak óvatosan érintve a szurdok roppant formáit.

Sok kép készült, szó szerint elrepült a másfél óra és máris lefelé ereszkedtünk...

www.gaborbakos.com

Buffalo

Először úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lesz fotózni ezeket a békés természetükben lomha mozgású állatokat, de a sűrű hordában nem találtam fogást a témán. Ezért az elszakadó, elmaradó példányokat kezdtem keresni.

Sokáig vártam a fűben térdelve, míg beporoszkált a fák közötti nyiladékba a - magamban csak kószának nevezett -  téma. Folyamatosan legelészett, orrával túrta az avart. A fejét csak egy pillanatra emelte fel...

Itt volt az első igazi próbája a Canon EF 200-400-as lencsének és a Fuji GFX házasságának.

Furcsa volt együtt használni a két eszközt. Rekeszeltem volna egyet, de nem tudtam, a stabi is jól jött volna, de nem működött. Az általam használt Fotodiox "butaadapterről" már írtam. Ezt használva sajnos le kell mondanunk az objektív elektromosan hajtott funkcióiról, így az AF-ről, a stabiról és a rekeszállításról. Szerencsére ezt a gondot a mostanában bemutatott, az obival kommunikáló "okosadapterek" megoldják.

A manuális fókusz viszont tökéletesen kézben tartható az EVF-ben is jól látható focus peakingnek köszönhetően. Összességében igen jó párosítás a két eszköz, nagyon jó képek jönnek ki belőle.

www.gaborbakos.com

A kötelező kép

A Schwabacher's Landing. Nem egy különleges hely, sok képet láttam már innen, de egy workshopnak el kell ide látogatnia. Többen csak legyintettek: ááá nincsenek felhők, nem lesz szép a naplemente...

Nekem mégis megtetszett a táj egyszerűségében rejlő elegancia, ahogy a lemenő nap fénye áttört a Teton csipkészett fogai fölött, ahogy megvilágította az előttünk kinyíló aprócska tisztást.

www.gaborbakos.com

Tlahcomiztli

Új kompozíciókat kerestünk a fennsíkon. A Tamago pont éles szirtje hosszan benyúlik a mélyen elterülő völgybe, kitűnő rálátást kínálva a white rim homokkő formációira. Pakolgattuk az állványokat, igyekeztünk elkapni a felkelő nap legszebb sugarait.

A szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes. Az egyik borókabokor tövében megmozdult valami. Hirtelen egy gyűrűs mintájú farok tűnt elő és pár pillanat múlva megláttam izgő-mozgó gazdáját is. Nézzétek egy mosómedve! - jött a suttogó hang mögülem. Mosómedve idefent? De nem volt időm töprengeni, mert úgy tűnt, hogy kíváncsi látogatónk nem fogja velünk tölteni a délelőttöt...

Persze kiderült, hogy nem is mosómedve volt a két bokor között egy pillanatra elbizonytalanodó aprócska ragadozó, hanem egy macskanyérc 🙂

Tlahcomiztli: félmacska, macskanyérc, a Nahuatl indiánok nyelvén.

www.gaborbakos.com

Seeds kee dee Agie

Az eget kémlelve, autóinkkal a fennsíkon húzódó út szűk kanyarulatait követtük. Az érdekes fényekre vadásztunk, amit az errefelé monszunnak nevezett időszak gyakran produkál. A levegőt a zápor és a néhány percenként lecsapó villámok mély morajlása töltötte be. Mordori hangulat...

Kiszálltunk. Fejemben a "remek idő a fotózásra" gondolata viaskodott fizikai ismereteimmel, mely szerint nem bölcs dolog ilyenkor a szikla szélére kiállni egy karbon állvánnyal... De a többiek szerint a jó kép mindent megér 🙂 Így hát villámmágnesként álltunk a peremen és - mintha bármitől is védne - sapkámat mélyebbre húzva figyeltem a megnyíló felhő játékát a fénnyel, mellyel lágy foltokat rajzolt a tájra.

Seeds-kee-dee' Agie: Prérityúk folyó (ma Zöld folyó), a hajdan ezen a területen élő Shoshone indiánok nyelvén.

www.gaborbakos.com

Misty Mountains

Egy szikla mögött kuporogva várom a szélcsendes pillanatot. Kesztyűben babrálva tekerem magasabbra az ISO-t, mert a lökdösődve lecsapó vihar kicsavarja kezemből a gépet. Eközben azon töröm a fejem, hogy vajon bölcs dolog volt-e ide kijönni? Szerencse, hogy nem hoztam állványt, mert akkor most arra is vigyázhatnék....

Az időjárás gyorsan romlott, a hegyen egyre elviselhetetlenebb lett a helyzet. A mínusz tizenöt még nem fogott volna ki rajtam, de égető fájdalommal martak arcomba a lecsapó vihar kavarta jégszilánkok. Végig a szelet vártam, ami megtisztítja a felhőktől a csúcsot, hát most megkaptam. Előre hajolva araszoltam a jeges utacskán, arcomon Kennybe húzott kapucnival. Valamilyen szélvédett helyet kell találjak - pörgött az agyamban, hát így kerültem a szikla mögé.

Csendesedik a szél, mintha Durin népe gyengébb hangon ordítana a Ködhegység mélyéből. Körbekémleltem, egyikünket sem láttam, viszont a sziklám túlsó oldalán kinyíltak a fellegek és megpillantottam a reggel fagyos fényeiben szikrázó völgyet...

www.gaborbakos.com

Buttes of The Cross

A gép megbillent és egy rövid, de gyors süllyedést mutatott be. Gyomrunk vagy negyven centit emelkedett, szerencsére nem reggeliztünk. Dave a pilótánk rutinosan korrigálta a varrógép-szerű szerkezetet, látszott, hogy ura a helyzetnek, mosolyogva tekintett hátra - Úristen, miért nem előre néz?

Ahogy a széllökések himbálták a gépet, úgy lett egyre inkább melegem és valahogy a székem is egyre szűkebbnek tűnt. Tekintetemet az alattunk lévő tájra szegeztem, nem akartam látni, amikor a pilóta megkopogtatja az olajnyomásmérő műszer kijelzőjét. Mert mindig az olajnyomással van a baj - idéztem fel a Top Gun és a Kék villám mozikból nyert repülési tapasztalatomat...

Miután nem sikerült megnyugtatóan rendezni a kocsi problémánkat, rövid fejvakarás után úgy döntöttünk, hogy felülről szemléljük meg a tájat. A közel másfél órás repülés alatt nagy kanyart írtunk le a Colorado plató délkeleti része fölött, új szemszögből vizsgálva a már ismert formákat. A bevezetőben leírt para ellenére sok szép képet készítettünk, így a defekt sem tűnt már annyira bosszantónak! 🙂

www.gaborbakos.com

Donut Tire

Nem túl gyorsan haladunk, korán indultunk a Canyonlands irányába. Van még időnk, a derengésben szarvasok után kutatjuk a sötétet. De hirtelen: dagdagdagdagdagdag, dag, dagg, daggg... sssssssssssz... Ahh, defektet kaptunk!

Kiszálltunk. Egy jókora lemezdarab éktelenkedett a jobb hátsóban. Nem jött jókor. Legalább nem az út felöli oldalon kell cserélni itt a sötétben - próbáltam felfedezni a pillanatban a szerencsét. A csomagtartóból kipakolva túrtam a pótkerék után, a műanyag burkolat alatt kerestem a szerszámokat. Megvannak, de miért donutkerék? Hát ez van...

Csomiból kipakol, kis kereket ki, öt csavart meglazít, kocsit megemel, öt csavart leteker, nagy kereket le, kis kereket fel, öt csavart felteker, kocsit leenged, öt csavart meghúz, nagy kereket be, csomiba bepakol. És már ugrott is a napfelkelte.

Azaz mégsem! Az eredetileg tervezett helyre már biztosan nem érünk oda, de itt van nem messze a Dead Horse Point! Gyerünk csípjük el a napfelkeltét! Végül mégis fotóztunk. Gyermekkorom kedvenc westernjének helyszínén! 🙂

A donutkerékkel még szerencsénk is lett, de erről majd máskor! 🙂

www.gaborbakos.com

Meshmag