Lytro Illum: a jövő kamerája, ami nagyon nem vált be

Még két évvel ezelőtt lengette be a Lytro az Illum nevű kameráját, ami akár forradalmasíthatta is volna az ipart. De nem tette. 

A Lytro 2014-ben mutatta be az Illumot, amit akkor 1600 dollárra árazott, és nagyjából úgy tűnt, hogy az eszközzel együtt megérkezett a jövő, hiszen akár a kép elkészítése után is állíthattunk fókuszt. A technológia kimondottan érdekes volt, ám senki nem vett a gépből, ami hamarosan masszív leárazáshoz vezetett, majd pedig a vezérigazgató úgy döntött, hogy irányt kell váltani. Alábbiakban egy ötperces videót nézhettek meg arról, hogy milyen is a Lytro Illum.

A filmecskében Austin Evans többek között azt is elmondja, hogy a képminőség nem az igazi, bár a technológia tényleg nagyon érdekes, és izgalmas lehetőségeket rejt, ám az eszköz a maga teljességében mégis hagy kívánnivalót.

Egyébként a gyártó tavaly áprilisban jelentette be a Lytro Cinema nevű, 755 megapixeles mozikameráját, amit úgy emlegetett, hogy a kreativitás csúcsa.

Forrás: Petapixel

MEGOSZTÁS:
Meshmag