NAB 2017: élő adásban követhetjük a Nuke 11 és az Elara bemutatóját

A Foundry egy jól összerakott demóval készül a rendezvényre, hogy minél jobban képbe kerüljünk a Nuke 11 és az Elara tudását illetően. 

A NAB 2017 ad helyt a Nuke 11.0 és az Elara első publikus bemutatójának, melyek közül utóbbi a Foundry új felhőalapú szolgáltatása. Az élő adásra itt lehet regisztrálni, és aki megteszi, teljes betekintést kap az újdonságokba, illetve megtudhat néhány dolgot a Lytro Cinemával kötött partnerségről is.

A Nuke 11.0 nyílt bétája egyébként áprilisban indul, maga a frissítés pedig számos újdonsággal bővíti az iparágban igen elterjedt szoftver lehetőségeit, fókuszban a teljesítménnyel és a közös munkával, olyan új szolgáltatásokkal gazdagítva a Nuke-családot, mint a Live Groups, a Lens Distortion fejlesztések, és a Time Disk Caching. A NAB 2017-en a Foundry nagy dobására április 24-én kerül majd sor.

Itt láthatjuk az Elarát is, ami egy felhőalapú szolgáltatás és segítségével az utómunkák centrális kialakítása érhető el, beleértve a kreatív eszközöket és a pipeline-t is. A stúdióknak lehetőségük nyílik mindenhez hozzáférni a böngészőn keresztül, beleértve a Foundry és harmadik féltől származó applikációkat is. Mindezek mellett a bemutatón a Foundry demonstrálja azt is, hogy egy globális csapat milyen módon tud virtuális stúdióval dolgozni úgy, hogy közben ne kelljen súlyos pénzeket invesztálni a felszerelésekbe.

MEGOSZTÁS:
Meshmag