Oktatási krízis: szókimondó nyílt levelet írtak az oktatók

Külső behatásra megreccsent a MOPA, a világ egyik legismertebb, és legjobb képzését nyújtó intézménye, amit sem a szülők, sem a tanárok nem hagytak szó nélkül. 

Azt követően, hogy a MOPA nehéz helyzetbe került, a hallgatók szülei levelet írtak a Kereskedelmi és Iparkamarának (CCI), jelezve, aggodalmukat az intézmény és annak diákjai, tanárai iránt, most utóbbiak is hasonló lépésre szánták el magukat. Levelükben aggasztónak ítélték meg a helyzetet, és biztosították a vezetőséget támogatásukról, és foglalkoztak a CIPEN/CCI-től (CIPEN=Cluster d'Innovation Pédagogique et Numérique) való függetlenséggel is.

A dolog előzményéről mindenképpen érdemes tudni, hogy az igazgatót, Julien Deparis-t súlyos kötelességszegéssel vádolják, és szükséges, azonnali szankciókról beszélnek a CIPEN-nél, ami Deparis haladéktalan eltávolításával jár.

Alábbiakban néhány részletet közlünk a levélből:

Ez a nyílt levél (...) csakis azért jött létre, hogy kifejezzük aggodalmunkat, és mélységes szomorúságunkat. Az első megdöbbenés és értetlenség után itt az ideje, hogy beszéljünk a döntés katasztrofális következményeiről. Mi, a pedagógusi csapat, szenvedélyesen, és odaadással, együtt dolgoztunk azon, hogy az iskola fejlődjön. Néhányan közülünk már a megalakulás óta itt tanítanak, ennek köszönhetően nagyon jól tudjuk, hogy ma minden elpusztult olyan emberek miatt, akik semmit nem tudnak a művészi alkotásról, semmit a piacról, semmit a nemzeti és nemzetközi szereplőkről, és most

ezzel a döntéssel apró darabokra robbantották az egyik kiváló bástyáját a területnek.

Nem csupán egy ember, akit eltüntetnek, de így elveszik a csapatok közt lévő koherencia és kohézió is, hiszen ő (Julien Deparis - a szerk.) volt képes egyesíteni a kompetenciákat, a víziókat, a technikát és a művészetet mindannyiunkban.

Leromboltak egy komplett ökoszisztémát, amiről nem tudnak semmit, de a következmények nem csupán lokálisak lesznek. Elég csupán látni a közvetlen és durva reakciókat a francia és nemzetközi stúdióktól, intézményektől, klaszterektől és szervezetektől a szakmai területen. Mindannyiukat feldühítette, és radikálisan ellenzik Julian Deparis indokolatlan eltávolítását. Számukra a MOPA egy olyan alap volt, ahonnan  a tehetségekből gazdálkodhattak, így teljes mértékben megbízhattak a magas színvonalú oktatásban, ami az ő irányítása alatt működött. Most pedig azt akarják elhitetni velünk, hogy semmi nem változott, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Egy visszavonult rendezőt ültetnek a székbe csak azért, hogy megnyugtassák a diákokat és a szülőket.

Mi azt mondjuk: nem, az ő irányítása alatt az iskola nem fogja tartani azt a szintet, ahol most van! Nem, neki nincs meg a nemzetközi hírneve! A ma nem más, mint szabadesés! Vissza a nullára! Minden kezdődik elölről! Persze, még mindig van egy iskolánk Arles-ben. De melyik?

Végezetül a levél azt taglalja, hogy legalább a diákokat próbálják megvédeni, ha már az iskola elpusztítását nem lehet megakadályozni, továbbá láthatóak a következmények, mert sok oktató döntött úgy, hogy ezek után elhagyja az intézményt. De a harcok áldozatai egyértelműen a diákok, akiknek jó utat kívánnak!

A nyílt levelet 56-ból 41 oktató írta alá, tehát 15-en nem, de belőlük is négyen csak azért hagyták ki a mostanit, mert már csatlakoztak a szülők leveléhez. A teljes levelet francia nyelven itt lehet elolvasni, amennyiben kérünk hozzáférést.

MEGOSZTÁS:
Meshmag