Terepen tesztelve: Fujifilm GFX 50S, a rendszerváltó. l. rész

2

Hát, ez is bekövetkezett. Nem gondoltam volna pár évvel ezelőtt, hogy lelkesen várom egy, a Canon univerzumon kívüli fényképező megjelenését, főleg nem egy tükör nélküli masináét (MILC)! Egy tükör nélküliét, pedig akik ismernek, ismerik ezt a mondatomat is: a tükör kell! Vagy: az EVF még nem jó! Stb. Nos, talán mégsem. Nézzük meg!

A középformátum vajon mi?

A gép 51.4 megapixeles, 43.8mm x 32.9mm-es (!), 4:3-os képarányú, hagyományos Bayer elrendezésű (tehát nem X-Trans), élsimító szűrő nélküli, CMOS érzékelőjét a Sony szállítja (IMX161 jelű modell), kisebb módosításokat leszámítva, azonos példányok kerülnek a Hasselblad H6D 50C, X1D 50C, Phase One IQ3 50MP hátfalba és a Pentax 645Z-be is.

Nem rossz, főleg ha figyelembe vesszük, hogy mennyibe kerül egy Hassy vagy egy P1. Persze, itt is feltűntek a szakértők és ünneprontók, hogy ez nem is igazi középformátum, mert a középformátum az blablablaaa és ez ezért blablablaaa…..

Nos, ha középformátumnak a Kodak 1901-ben debütáló 120-as rollfilmjét tekintjük (56mm széles frame size), akkor tényleg nem “igazi középformátum”, mert ez az érzékelő a 127-es film (41mm széles frame size) méretéhez közelít leginkább. Talán ki kellene találni egy új szót, hogy rendben forogjon a világ kereke. Mondjuk a középformátum aps-c-je vagy kisközépformátum, hm?

A fullframe-nél 1,7x nagyobb és védelem nélküli a Sony IMX 161-es képérzékelő.

A lényeg, hogy a képérzékelő felülete közel 1,7-szer nagyobb, mint a fullframe-nek hívott Leica kisfilmes méret (36mm x 24mm) és négyszer akkora, mit egy APS-C szenzor, ezért a krop-faktor itt egynél kisebb számot ad. Pontosan 0,79-et. Ennyivel kell szorozni a gyújtótávolságot és a fényerőt is (!), ha ki akarjuk számolni a fullframe ekvivalenciát.

Annak ellenére, hogy a 2014-ben bemutatott Sony szenzor a drágább rendszereknél valószínűleg már kifutó technológia, a képminőség dinamikában, használható ISO-ban és részletekben mégis extrém előrelépés bármelyik gyártó bármelyik fullframe vázához képest. És ez a lényeg! De ennek így is kell lennie, a fizikát nehéz levitatkozni bármit is gondolunk a 127-es film méretéről vagy a szőlő ízéről.

Az első kézbevétel és a külcsíny

Előrebocsátom, hogy egyes rácsodálkozásaim egy régi MILC-es, főleg egy X-shooter szemében valószínűleg megmosolyogtatóak, de így jár minden szemellenzős DSLR-es, ha MILC területre téved.

Olyan Apple feelinges dobzban érkezik, tudjátok, olyanban, ahol a zsinór kupakjának helyén is sok órát filóztak a formatervezők, de sajnos a letisztult design itt véget is ér, mert a váz formatervezésből nem igazán erős. Ízlés dolga, de szerintem a púpos hátával úgy néz ki, mint egy gnú. A rengeteg, látszólag koncepció nélkül szétszórt kapcsoló, tekerő, gomb és dzsojsztik pedig inkább Nikonos hangulatot idéz. Meg kell szokni.

A súlya majdnem megegyezik a Canon 5Ds R-el, de a váz sajnos vékony markolatot kapott (kellett a hely a sok tekerentyűnek), ezért kényelmetlen fogást biztosít. Ennek ellenére nem sikerült jól elhelyezni a vezérlőelemeket, úgy érzem, hogy a szembefordítható hüvelykujj nem elegendő egyes gombok kényelmes használatához. Ezek többségét ráadásul kesztyűben ne is próbáljunk kitapintani vagy megnyomni, annyira pici vagy teljesen süllyesztett.

A vezérlőelemek nagy része nem kapott feliratot vagy ikont. A Q gombra egyedi menü programozható.

Némi segítség, hogy a legtöbb gombhoz szokatlanul rugalmasan rendelhetünk más funkciót (még ikon vagy felirat sincs mellettük, hogy ne zavarjanak össze), így kompenzálható az előbbi evolúciós gyengeség és könnyebben belakható a masina.

Elektonikus kereső (EVF)

MILC-es ismerőseim szerint a Fuji-é az egyik legjobb EVF technológia, de kevés fényben szaggat, laggol és előfordul, hogy a színei sem az igaziak. Ez azért még mindig gyerekbetegség. Igaz, a fényerejét és a színezetét manuálisan is beállíthatjuk.

Másik oldalon viszont ott van, hogy bármi megjeleníthető rajta, ami a hátsó kijelzőn is megjelenik. Tehát az EVF-en megnézhetjük az elkészített képet, belenagyíthatunk, kirakhatjuk rá a menüt, hisztogramot vagy bármilyen egyéb információt. Ezeket igen aprólékosan beállíthatjuk a menüből. A képernyőre kirakott információk ráadásul úgy vannak elhelyezve, hogy a lehető legkevesebb helyet foglalják el a látványból! A hisztogram viszont elég nagy, részletes, jól áttekinthető.

Nagyszerű, hogy az EVF egy mozdulattal levehető a vázról, így tájképezésnél nem zavar. Az EVF és a váz közé beilleszthető egy toldat, amivel a kereső bármilyen irányba kifordítható. Makrózáskor, videó rögzítésekor (mert azt is tud) igazán hasznos lehet.

Transformer vagyok: a gép kihajtható LCD-t és elektronikus keresőt kapott.

A keresőben látott élőképbe finom lépésekben bele lehet nagyítani. Így akár manuálisan is fókuszálhatunk keskeny mélységélességgel. Valójában le se venném a szemem a keresőről, ha nem kellene a szokatlan gombok között keresgélni.

A hátsó és a felső megjelenítő

A hátsó kijelző egy 3.2 colos és közel 2.5 megapixeles OLED panel. Fényereje és színezete állítható, és a lényeg, hogy az előbb bemutatott, hajtogatható EVF mellett ez a kijelző is dönthető, billenthető, méghozzá 3 irányban!

Ez nagyon jó! Sokszor kényelmetlen a kijelző magasságában komponálni az LCD-n, vagy belenézni a keresőbe. De így nem csak landscape, hanem portré állásban is dolgozhatunk az LCD-n úgy, hogy az eszköz mélyen lent vagy a fejünk felett van.

Tovább egyszerűsíti a dolgunkat, hogy az LCD gesztusérzékeny. A Q gombra felprogramozott beállításokon és a fókuszáláson túl, a fel és le mozdulatokkal hívhatjuk elő az elektronikus horizontot és az LRGB hisztogramot (ezeket is jó együtt látni).

Kesztyűben sajnos le kell mondani az érintésérzékenységről.

Az e-papír kijelző kikapcsolt állapotban is tájékoztat az akkuk és a kártyák rendelkezésre álló kapacitásáról (a fenti hivatalos képen hibát rejtett el a gyártó).

A felső státuszkijelző kicsit Phase One-os. E-papír, ami – azon túl, hogy nagyon kevés áramot fogyaszt és kikapcsolt állapotban is megmarad a tartalma – remek felület nagy mennyiségű információ megjelenítésére. Alapértelmezetten ide kerülnek a gép alapbeállításai pl.: rekesz, záridő, wb stb., de menüből ez is személyre szabható! Természetesen háttérvilágítást is kapott. Ha ez nem lenne elég, a gép kikapcsolt állapotában az akkuk töltöttségéről, és a behelyezett kártyák szabad kapacitásáról nyújt tájékoztatást.

Csatlakozók és áramellátás

Kesztyűben is könnyen nyithatók a csatlakozókat, aksit és memóriakártyákat eltakaró gumifedelek. A “menetirány szerinti” bal oldalon van az aksi, a külső áramforrás csatlakozója (!), a mikro HDMI és USB 3.0/2.0 felület, a vezetékes távirányítók csatlakozói (USB és 2.5mm-es minijack!), a fülhallgató és mikrofon aljzatok valamint a kábelrendező (!) rögzítési pontja. Jobb oldalra került a két SD kártya foglalata.

Az NP-T125 jelű aksik 1250mAh-sak, ez kétharmada a Canon LPE-6N-nek. Ez a különbség érezhető is, ha “spórolunk” a kijelzőkkel, OIS-el, akkor talán 400 felvételre elegendő. Kell a tartalék akkumulátor. Az aksi töltője nem jelzi vissza a töltés állapotát. Ég a led, amikor tölt, és kikapcsol, amikor készen van. Az aksik nem kaptak olyan kupakot, amivel jelezni lehetne a töltöttségi állapotukat (semmilyen kupakot nem kaptak). Viszont a töltő négyféle konnektor csatlakozóval érkezik, ami nekem nagyon fontos.

Az akkuval többféle módon spórolhatunk. Az automatikus kikapcsolás mellett, Power Save módban a használaton kívüli kijelző lesötétedik. Vagy kikapcsolhatjuk a helymeghatározást valamint az alvás közbeni exponálás (!) lehetőségét.

Objektívek

Egy új rendszernél kritikus szempont az elérhető optikák száma. A Fuji új, teljesen elektronikus bajonettet tervezett a vázhoz. A 65mm-es nyílású G-bajonettre pillanatnyilag az alább felsorolt első három csőből válogathatunk, melyeket az év végéig a következő három követ:

Fullframe ekvivalencia
Fujinon GF120mmF4 R LM OIS WR Macro95mm, f/3
Fujinon GF63mmF2.8 R WR50mm, f/2.2
Fujinon GF32-64mmF4 R LM WR zoom25-51mm, f/3
Fujinon GF110mmF2 R LM WR87mm, f/1.6
Fujinon GF45mmF2.8 R WR35mm, f/2.2
Fujinon GF23mmF4 R LM WR18mm, f/3

A Fujifilm notációs rendszere:

R – elektronikus apertúra-gyűrű van az optikán
LM – Linear Motor. A Fuji világban gyorsnak számító autofókusz motor, de nem veszi fel a versenyt a Canon USM vagy a Nikon SWM megoldásaival.
OIS – Optikai képstabilizátor (hasonló teljesítményű, mint a Canon IS/Nikon VR megoldásai)
WR – időjárásálló kivitel

Az obik teljesen “fly by wire” rendszerűek. A fókuszgyűrű tekerési iránya a vázról állítható és a blendegyűrű sem mechanikusan működik. Távolság visszajelzés nincs az optikákon, ezt a kijelzőn vagy a keresőben jeleníthetjük meg. Az eddig megjelent három optika nyílásszabályozója 9 lekerekített lamellát kapott.

Lencsék közül először a 32-64-es zoom, a 120-as makró és a 63-as fix érhető el.

A képstabi működése a vázról állítható. A folyamatos működés, a fókuszáláskor bekapcsolás (energiatakarékos) és a kikapcsolt állapot (ez a legtakarékosabb 🙂 ) közül választhatunk. A stabi természetesen az optikáról is kikapcsolható.

A Fuji szerint az igényeknek megfelelően bővülni fog a választék (remélem). Ha ez nem lenne elég, akkor ott a gyártó Super EBC Fujinon HC konvertere, mellyel a régi GX645AF középformátumú lencséin túl (milyen véletlen) a Hasselblad H rendszerű lencsék is használhatóvá válnak. Vagy a Fotodiox átalakítói melyek ugyan nem visznek át elektronikus információt, viszont felcsavarhatóvá válnak a Canon/Nikon/stb. lencsék. Ezek többsége – főleg a kistele tartománytól felfelé – tisztességesen levetítik a GFX képkörét, így ha manuálban is, de használható a régi obipark!

Az átalakítóval nem viccelnek a Fujinál. Külön menüpontot kapott a beállítás, ahol hat lencséhez rendelhetünk hozzá fokusztávolság, torzítás, színezet és peremsötétedés korrekciót. Ezen kívül beállítható, hogy a belső zárral is rendelkező optikáknál az optika vagy a gépváz zárját kívánjuk használni.

Az obik építési minősége jó, bár ránézésre, tapintásra nem érik el a Canon L-es sorozatét. A 110 és 120mm-es üvegek erősen orrnehézzé teszik a setupot. Jó lenne egy állványgyűrű.

A képminőségről később írok. Most legyen elég annyi, hogy a Fuji állítása szerint egy száz megapixeles érzékelő előtt sem okoznának csalódást.

Fókuszálás, fénymérés és felvételkészítés

Sokan dicsérik az újabb MILC gépek kontraszt alapú autofókuszát, de még nem néztem olyan tükör nélküli gépbe, ami hozta volna egy jobb tükrös gép teljesítményét. Ezt a tapasztalatomat a Fujifilm GFX sem változtatta meg.

A 425 fókuszpont nagyon impozáns. A single spot fókuszpont mérete 6 fokozatban, míg a bárhova áthelyezhető fókusz zónáé háromban állítható. Ezeken kívül a munkába bevonhatjuk az összes fókuszpontot is (wide). A fókuszálandó pont az érintőképernyőről is kiválasztható.

Hiába a rengeteg AF pont, még az LM jelzésű optikákon is elgondolkodós az autofókusz, ami követő módban mutatkozik meg igazán. Sajnos nem egy AF bajnok, bár a középformátumú mezőnyben kiemelkedőnek számít sebességét és funkcióit tekintve.

Picit gyorsíthatunk a folyamaton a Rapid AF és a Pre-AF funkcióval. Az előbbi elméletileg gyorsabb működést kínál, míg az utóbbi a fókuszálás kiváltása nélkül, “előre dolgozva” próbálja beállítani az élességet. Ahol van, ott használjuk a fókuszhatárolót!

Nagyszerű segítség viszont a keresőben is akár tizenhatszorosára nagyítható látvány valamint a focus peaking (!), amivel egy kiválasztott színnel jeleníthetők meg a fókuszban lévő részletek élei.

Az alvó állapotban lévő géppel azonnal exponálhatunk a Shooting Stand By Mode funkció bekapcsolásával. A fókuszsík ellenőrzését az autofókusz során is segíti a Focus Check, amivel erősen belenagyíthatunk a fókuszált területbe.

3 kocka/másodperces sorozatfelvételre képes a masina, nem lesz akciófotós kellék. Nem kapunk három kockát sem egyes zárvariációk választásakor. A pufferben 8 normál (~110Mb) és 13 veszteségmentesen tömörített RAW (~45Mb) fér el. Egy 128 gigás kártyára előbbiből 1087, míg utóbbiból 2112 felvételt készíthetünk. A kisebb fájlméret árát a feldolgozás során fizetjük meg a lassabb preview generálással.

A maximum kilenc lépéses bracketingek (pl.: expozíció) képei egyetlen gombnyomással elkészíthetők.

Négy fénymérési mód áll rendelkezésre: multi, középre súlyozott, 2%-os szpot, átlagoló. A szpot mérés hozzákapcsolható az aktív fókuszponthoz.

Az elektronikus kereső leszerelhető.

Zár

Ebből rögtön kettőt is kapunk. Egy hagyományos mechanikus redőnyzárat és egy “elektronikus” zárat. Ezeket dinamikusan használhatjuk a felvételkészítés során. A mechanikus zár 1/4000-ed másodperces legrövidebb és 60 perces leghosszabb záridőt kínál, míg az elektronikusnál 1/16000-ed is beállítható!

Az elektronikus zárnál a kiolvasás sajnos nem egyszerre történik meg a képérzékelő egész felületén, így mozgó témánál, lassabb záridőknél torzítás léphet fel a képen. Vibráló fényforrásnál pedig sávosodás.

Állványról használva, mondjuk tájképezéshez viszont kiváló, mert a mechanikus zár is berázhatja a felszerelést.

Az elektronikus zárhoz hangot is választhatunk, mert van, hogy szükséges hallani. A hangok leginkább egy rozsdás fémtücsök zajára hasonlítanak. Persze lehalkítható, kikapcsolható vagy fülhallgatóra tehető. A fülhallgató hangerejét külön szabályozhatjuk.

És mi van még belül?

A menü felépítése rendben van. A Canon és a Nikon menük házasítása. Itt is kialakíthatjuk a saját menüpontjainkat. Egyes funkciók viszont indokolatlanul mélyre kerültek.

Kapunk GPS-t és WiFi-t is! A WiFi kapcsolattal 10-15 méter távolságból okostelefonról vezérelhető a gép a Fuji ingyenes appjával (megspórolva ezzel egy CamRanger árát). A GPS pedig adatot szolgáltat a geotagginghez és a belső órához, időzónához. Egyszerű és nagyszerű: időzónából rögtön kettő is beállítható. Egy az aktuális földrajzi pozíciónknak megfelelő és egy “home” pozíció. Ez hasznos, ha sokat utazunk.

A gép az USB csatlakozón keresztül is tetherelhető a Lightroom segítségével.

Az Auto ISO működése három presettel állítható. Mindegyiknél beállíthatjuk a kívánt minimum és maximum érzékenységi értékeket, valamint a leghosszabb záridőt. Ennek értelme is van, mert igen magasan végződik a használható ISO tartomány. Sajnos az ISO lépésköz nem állítható.

Kapunk szoftveres intervalométert is, ami szintén egy remek dolog.

Az in-body raw feldolgozásra komoly hangsúlyt fektettek. A kép megjelenését a megszokott beállítások mellett a legendás Fuji analóg filmek szimulációjával, gamma korrekcióval, az árnyékok és a csúcsfények beállításával is finomhangolhatjuk. sRGB és AdobeRGB színterű, JPG vagy TIFF fájlokat menthetünk.

Raw fájl támogatottság

A gép RAF kiterjesztésű raw fájljait – a Fuji saját feldolgozóján túl  – a hét elején érkezett 2015.9-es és 9.9-es frissítéssekkel a Lightroom és a Camera Raw is támogatja. Az optikákat még nem ismeri, így a lencsekorrekció nem érhető el – igaz nem is nagyon van mit korrigálni. A filmszimulációk viszont már ott vannak a kameraprofilok között.

A GFX RAF fájljait már a Lightroom is támogatja. Illik profilírozni a gépet!

A gép megjelenése előtt már hónapokkal elkezdtek záporozni a kérdések a Phase One supportjára, hogy terveznek e GFX támogatást a Capture One-ba? A nem támogatjuk a konkurenciát elvet követve erre eddig a fejlesztő hivatalosan nemet mondott, de pár hete felröppentek a hírek, hogy talán mégsem lesz így. Meglátjuk…

Egy apró trükkel már most is kijátszható a C1 és meg tudjuk nyitni a GFX fájlokat! A RAF állományt átkonvertáljuk DNG-be és egy exif szerkesztőben a kamera nevét átírjuk IQ250-re. Ennyi az egész 🙂 A Capture One nem okoz csalódást, lényegesen jobb, több részletet és átmenetet kapunk.

Használat terepen

Ahogy a gépváz, az összes lencse is időjárás és por álló tömítéseket kapott, ami jó indok, hogy kivigyük terepre!

A terepi felhasználást olyan apróságok is segítik, mint a hood alól is könnyen levehető lencsekupak vagy az összeszoruló váz és objektívsapka. A hood egyes obikon kis ablakot kapott, hogy a felszerelt polárszűrő forgatható legyen az árnyékoló használata közben is.

Első benyomásaim nagyon pozitívak, de legyen most ennyi, hamarosan képekkel és mérésekkel folytatom!

Ha idáig eljutottál, akkor biztosan érdekel a cikk folytatása is!

Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

2 hozzászólás

  1. Szia!
    Kösz a cikket, jól sikerült!
    Az én céljaimnak jobb a canon rendszer, de ettől függetlenül mindenképpen roppant érdekes ez is. Stúdió munkára eltudom képzelni. Annó mancsoltam a pentax műanyag szörnyet is. Az nem győzött meg, ott még normális konverter program sem volt (mondjuk a LR-al is kikergettek a világból ma már). Kíváncsi vagyok a kép és objektív minőségre is. Nem gondoltad,hogy merész ebbe a rendszerbe beleugrani? Várom a folytatást! 🙂
    Üdv

Leave A Reply