Újabb szintre jutott a MOPA-botrány

0

A szakma egyik legismertebb európai oktatási intézménye, a MOPA igencsak kritikus időszakot él át, ami azzal kezdődött, hogy menesztették az addigi intézményvezetőt. 

Ahogyan arról februárban hírt adtunk, a MOPA nehéz pillanatokat él meg, hiszen azt lehet mondani, hogy Julien Deparis elbocsátásával oktatók és diákok egy emberként tiltakoztak a lépés ellen. Mindemellett azonban Deparis sem ült tétlenül a fenekén, hanem úgy döntött, előre menekül, Isabelle Aubin társaságában (aki szintén igazgatóként tevékenykedett az intézményben) egy másik iskolát nyitott.

Az Avignon közelében létesülő iskola az École des Nouvelles Images (ENSI) nevet viseli, tanárikarában pedig többen is megtalálhatók azok közül, akik eddig Deparis oldalán a MOPA falai között tevékenykedtek.

Amikor láttuk, hogy a MOPA már csak árnyéka korábbi önmagának, úgy döntöttünk, létrehozzuk az utódját. Csak a munkámat szeretném végezni azzal, hogy újraalkotjuk azokat a munkahelyi kondíciókat melyekkel odaát rendelkeztünk. Ahol valami igazán ritka, és törékeny kincs volt a birtokunkban, egyfajta lelkiállapot. Élveztük a munkánkat, briliáns emberekkel, motivált diákokkal dolgoztunk együtt, és szerettem volna, hogy a munkát ezen a pedagógiai tengelyen folytassuk tovább

– nyilatkozta Deparis a La Provence szerint.

Az ENSI már most komoly partneri kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen együttműködnek a Avignoni Egyetemmel, az ArtFx Schoollal és a Lumière Egyetem zenei tanszékével. Támogatásáról biztosította az iskolát több iparági vezető cég és szereplő is. Mindez remek hír azoknak a diákoknak, akik konkrét elképzelésekkel választották a MOPA képzését, és már most számtalan szülő van, aki úgy döntött, az ENSI-be viszi át a gyerekét.

Ugyanakkor az események ilyesfajta láncolata nem nélkülözi a feszültségeket sem, hiszen többen vannak, akik úgy gondolják, az ENSI megalapítása nem jó irány, és árulásnak bélyegzik a lépést azt mondva, hogy ezzel jelentősen gyengül a MOPA pozíciója, de Arles városának gazdaságát sem érinti jól a döntés. Ugyanakkor a legtöbben azt gondolják, a MOPA nem lesz versenyképes az ENSI-vel szemben.

Share.

About Author

Avatar

Leave A Reply