Így készült a The Witcher 3: Blood and Wine városa, Beauclair

A Games Developer Conference keretein belül meséltek a készítők a szerepjáték kiegészítőjének fejlesztéséről.

A The Witcher 3: Wild Hunt az utóbbi évek egyik legsikeresebb, legnépszerűbb fantasy szerepjátéka, amely a 2015-ös premier után két kiegészítővel is bővült. Ezek közül most foglalkozzunk picit a másodikkal, a Blood and Wine-nal! A DLC-ben Toussaintbe utazhatunk, amelynek meseszép fővárosa, Beauclair az egyik legfontosabb helyszín. Egy ilyen összetett pálya más fejlesztőknek is komoly inspirációt adhat, ám megtervezése, felépítése és élettel való megtöltése bizony kemény feladat. Erről meséltek az idei Game Developers Conference keretein belül a CD Projekt RED munkatársa is. A közel egyórás bemutatóban Kacper Niepokolczycki vezet végig Beauclair megvalósításának lépésein.

Először az alapvető célokat kellett tisztázni, mind a technológiai, mind a művészi szempontok szerint. A stúdiónak úgy kellett egy meglehetősen nagy várost megtervezniük, hogy a játékos ne érezze magát elveszve benne. A nagy látótávolság, amely ezt megkönnyítené, ugyanakkor komoly teljesítménybeli kockázatokat is rejt magában. Éppen ezért inkább meghatározott tájékozódási pontokban gondolkoztak, mint a kastély, a templom vagy a városháza. Az egyik legnagyobb technológiai kihívást pedig a szűkös erőforrások megfelelő beosztása jelentette. A video második felében a memória felhasználást részletezi Niepokolczycki. Végül pedig arról esik szó, hogy nem elég egy várost megtervezni és felépíteni, azt hitelessé és élővé kell varázsolni.

MEGOSZTÁS:
Meshmag