A Kung Fury trükkjeiről

0

Hogyan kelt életre egy árkád játékgép? És szerencsére a színészt sem kellett kettévágni egy látványos jelenet kedvéért.

 

Azt hiszem, a Kung Fury című műremeket aligha kell bárkinek is bemutatni. A ’80-as és ’90-es évek tipikus akciófilmjeit a tökéletesség határát súroló módon figurázta ki David Sandberg. Ő volt az értelmi szerző, a forgatókönyv írója, a rendező és persze a főszereplő is egyben. A történet szerint egy mezei rendőrjárőr valahogy visszamegy az időben előbb az őskorba, majd a náci rezsim idejére. És, ha már ott van, leszámol a gaz Kung Fuhrer Hitlerrel…

Habár Sandberg a rövidfilm nagy részéért egymagában felelt, azért voltak szép számmal olyan részletek, amelyeket egyedül nem oldhatott volna meg. Ilyenek voltak a bő félórás film jelentős részét kitevő vizuális effektek is. Ezekért a Good Bye Kansas stúdió felelt, akik a napokban közzétettek egy látványos videót, amelyben le is leplezték munkájuk finomságait.

Először a náci seregek felaprításának jelenetét mutatják be, majd jöhet a film végének ikonikus jelenete, amikor is az egyszerű árkád játékgép önálló életre kel és lángba borítja az utcát. A következő jelenet, amelyet lelepleznek, a film elejéről származik, amikor hősünk elveszíti járőrtársát. Szegényt egy ninja ketté vágja, ám ezt szerencsére ma már emberáldozatok nélkül is le lehet forgatni… A video végén pedig Kung Fury és a megvadult árkád játékgép harcát dolgozzák fel, valamint egy igen látványos robbanást.

Aki esetleg még nem látta a Kung Fury című, két év alatt is klasszikussá vált filmet, az itt pótolhatja. A rajongóknak pedig jó (vagy kevésbé jó?) hír lehet, hogy jövőre érkezik a folytatás. Természetesen ezt is David Sandberg készíti, de nem ő lesz már a főhős…

Share.

About Author

Leave A Reply