Így pótolták Paul Walkert a Fast & Furious 7-ben

0
A népszerű autós sorozat hetedik részének forgatása alatt vesztette életét az egyik főszereplő, így a készítők kénytelenek voltak trükkökkel pótolni őt a maradék jelenetében.

 

Azt hiszem, senkinek sem kell bemutatni a Fast & Furious (itthon Halálos iramban) sorozatot, amely idén már a nyolcadik felvonását érte meg. A kezdetben az éjszakai illegális gyorsulási futamok világáról szóló mozik szép lassan teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. A negyedik résszel egészen új irányt vett a széria, majd az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik részre teljesen kifordult önmagából. Míg kezdetben tényleg leginkább a csodaszép autók, dögös nők és a NO2 adta a hangulatot, addig az utóbbi epizódokban már minden a minél látványosabb, cserébe maximálisan valószerűtlen jelenetekről szól. Jégen száguldó torpedót menet közben arrébb rugdosni? Egyik felhőkarcolóból a másikba átugratni egy autóval? Ugyan.

 

A sorozat egyik főhőse volt Brian O’Conner, akit Paul Walker alakított. Sajnos a színész a hetedik mozi forgatásának idején tragikus hirtelenséggel elhunyt. A sors fura fintora, hogy egy közúti balesetben veszítette életét. A filmben azonban még akadtak olyan jelenetek, amelyekben neki is szerepelni kellett volna, így fel volt adva a lecke a stáb számára. Végül többrétű megoldást találtak a tragikus problémára. A legtöbb jelenetben, ahol Brian is szerepel, a színész testvéreit kérték fel, akik nagyon hasonlítottak rá. Emellett pedig számos alkalommal hívták segítségül a Weta Digital csapatát, akik 3d-s modellekkel pótolták a színész után hagyott űrt.

A napokban utóbbiak munkájáról érkezett egy breakdown video, amely kifejezetten a színész pótlásának trükkjeit mutatja be. Sok jelenetben a testvérek arcát alakították át, vagyis arra húzták rá Paul arcának modelljét. Máshol viszont teljes egészében az előző filmekből származó források alapján felépített és animált 3d-s modellekkel pótolták a színészt.

Share.

About Author

Leave A Reply