A húsvéti nyúl története, és ami mögötte van

A The Mill készített egy aranyos húsvéti köszöntő videót a német Netto megbízásából, majd egy másikat a video elkészítéséről.

Bár lassan a karácsony körül kezdenek majd forogni a nagyon előrelátó emberek gondolatai, a The Mill most egy pár percnyi húsvétot is becsempész a hétköznapjainkba. A stúdiót még idén tavasszal kérte fel a német Netto áruház, hogy készítsen egy kedves, megindító húsvéti köszöntő videót. Ez lett a The Easter Surprise, vagyis a Húsvéti meglepetés című kis történet, amely valóban melegséget csempész a szívekbe.

A The Mill tegnap egy másik videóval is előrukkolt, amelyben épp a The Easter Surprise elkészítését mutatják be. Mivel a reklámban (egyetlen jelenet erejéig) egy színész is szerepel, nem lehetett az egészet csak CGI elemekkel megoldani. Habár választhatták volna a nagyon egyszerű utat és a kislány jelenetét sima zöld háttér előtt is felvehették volna, a csapat más megoldást választott. A legtöbb jelenet háttereit valóban elkészítették: hol apró, hol egészen nagy díszleteket építettek. Majd ezekbe helyezték el az állati szereplők makettjeit, amelyeket aztán a 3d-s modellekkel helyettesítettek be.

https://vimeo.com/229866190

A video egyébként egy erdei bulin veszi kezdetét, ahol a nyúl és a tyúk egymásba szeret, majd jön is az esküvő. Nem sokkal később már ki is kel a tojásból a húsvéti nyuszi, akit azonban kiközösítenek az iskolában, ráadásul ijedtében hímes tojásokat potyogtat, amiért kinevetik. Bánatában el is szökik otthonról, hogy a nagyvárosban találjon rá a sikerre, mint a húsvéti nyúl. Persze a vége happy end, hiszen a rivaldafényben ráébred, hogy hol is az ő igazi helye: a szülei mellett.

MEGOSZTÁS:
Meshmag