Mario+Rabbids Kingdom Battle breakdown

0
A Mario+Rabbids reklámja rámutat, hogy nem mindenkire hallgatnak a nyulak. A breakdown video pedig rámutat, hogyan készült a reklám.

 

A Ubisoft az ide E3-on (Electronice Entertainment Expo) mutatta be a Mario+Rabbids Kingdom Battle című játékát. Ebben a Nintendo és egyben a videojáték-ipar egyik leghíresebb hőse, Mario és a Ubisoft népszerű őrült nyulai indulnak közös kalandokra. A játék még a nyár folyamán jelent meg kizárólag Nintendo Switch konzolra, és egész jó fogadtatásban részesült. De még a premier előtt készült egy vicces reklám a Digital District jóvoltából.

A reklámban egy végeláthatatlan sereg készül a csatára, velük szemben azonban mindössze egyetlen bátor harcos. Ő az, aki a roham előtt utoljára még hátrafordul a saját katonáihoz: páncélba bújtatott nyulakhoz. Ahogy az kell, elhangzik az utolsó lelkesítő szónoklat, majd emberünk kart rántva, üvöltve indul meg az ellenség felé… Nagyjából erről szól a játék reklámja, amelyről a napokban megjelent egy breakdown video is. Ezen láthatjuk, hogy természetesen a távolban várakozó ellenséges sereg nem létezik, valamint az egy szem színészt sem veszik körül vérre szomjazó nyulak ezrei. Mindkét sereget tömegszimulációs szoftverrel varázsolták a képernyőre, majd a közeli képeken egy picit még javítottak a színeken és a kontraszton. Természetesen a forgatáson egy nyúl sem sérült meg.

 

A reklámkészítés egyébként sem áll távol a Digital District stúdiójától, hiszen készítettek már ilyet a Nissan, az Obi, a Nestea, a Vogue vagy épp a Peugeot felkérésére is. Emellett filmeken és zenés videoklipeken is rendszeresen dolgoznak.

Share.

About Author

Avatar

Leave A Reply