fbpx

Wonder Woman breakdown videók

0
A Wonder Woman tavaly nyáron került a mozikba, majd Gal Gadot később a Justice League-ben is magára öltötte a szerepet. Előbbi mozi látványáért többek közt a UPP és a Platige Image stúdiója felelt.

 

Gal Gadot tavaly két mozifilmben is szuperhőssé változott. Az őszi könnyen felejthető Justice Leauge előtt nyáron is magára öltötte Wonder Woman szerepét. Utóbbi mozi a jobban sikerült DC-filmek közé tartozik, amely többek közt a látványvilágnak is köszönhető. Mint mindig ilyen filmen, ezen is megannyi stúdió és csapat dolgozott, közülük most a UPP és a Platige Image breakdown videóit mutatjuk meg.

 

Kezdjük a Platige Image munkájával, ők ugyanis a film prológusán dolgoztak. A régi festmények ihlette megoldással mesélték el a film történetének előzményeit. Mint egy régi könyvet vagy pergament látnánk. Természetesen mindezt 3d-s animált modellekkel alkották meg.

A Universal Production Partners, vagyis a UPP a film számos jelenetének elkészítésében közreműködött. Bemutatójuk elején egy londoni belvárosi jelenetet láthatunk, amelynek környezetét teljes egészében digitálisan építették fel. Majd megtöltötték tömeggel, végül elé helyezték a stúdióban felvett színészeket és díszletet. Ezt a technológiát számos más jelenetben is alkalmazták. A Londont madártávlatból mutató jelenetben valójában nem az igazi várost, hanem egy digitális mását láthatjuk. A katonai reptéren szereplő kétfedeles bombázó is csupán 3d-s modell, amelyet több kamerabeállításban is felhasználtak.

A Platige Image portfólióját sokrétű projektek alkotják. Dolgoztak filmek mellett reklámokon, élő 3d-s vetítéseken színdarabokban, valamint videojátékok átvezetőin és trailerein is.  A UPP szintén filmeken és reklámokon dolgozott az elmúlt években.

Share.

About Author

Leave A Reply