Múltidézés színesben - Ma már erre is képes a technika!

Biztos te is elképzelted már egy jó öreg múlt századi fekete-fehér film nézése közben, hogy mennyivel jobban átélnéd a sztorit, ha mindezt színesben látnád. Az emberi elme nem ismer határokat, gyakran gondolatban kiszínezzük a képkockákat. Habár eddig az utólagos színezés technológiája gyerekcipőben járt, ma már ez sem lehetetlen! 

Hamza Károly volt Mesharray diák, aki jelenleg a Digic Pictures kompozitora arra vállalkozott, hogy megmentsen egy történelmi jelentőségű filmfelvételt, amihez a legkorszerűbb technológiákat vetette be.

Károly egy hobbiprojekt keretében vágott neki az 1943-ban eredetileg nitro-celluloidra rögzített film restaurálásának. A felvétel Solymáron készült, és a Hősök Napját örökíti meg, ami országos ünnep volt 1924-től a II. világháború végéig. Az ünnepséget minden év májusának utolsó vasárnapján tartották meg - országszerte felvonulásokkal emlékeztek meg elsősorban az I. világháborúban Magyarországért harcoló és hősi halált katonákra. Károly célja az volt, hogy a képkockák utólagos kiszínezésével még közelebb hozza a nézőkhöz ezt a hétköznapi, ugyanakkor történelmi jelentőségű eseményt. 

Maga a munkafolyamat egy hónapot vett igénybe, melyet több teszt is megelőzött. A végső eredményt a jelenleg rendelkezésre álló legkorszerűbb mesterséges intelligenciákkal és algortimusokkal sikerült megvalósítani. Ezeket a technológiákat még sohasem használták hazánkban régi filmes anyagok megmentésére.

A teljes film megtekintéséért kattints! 

Kíváncsi vagy Károly Star Wars projektjére is? Olvasd el ezt a cikkünket!

MEGOSZTÁS:
Meshmag