Kukkants bele a Chaos új AI technológiáiba 

A Chaos által közzétett sneak peak-ek betekintést adnak a cég fejlesztés alatt álló új AI technológiáiba. 

Az "AI lab"-ként emlegetett Chaos Next honlapon találhatóak a V-Ray és az Enscape AI fejlesztési elvei, illetve kilenc fejlesztés alatt álló AI alapú technológia is. 

Az olvasottak alapján ezek lefedik az egész vizualizációs és VFX-es pipeline-t, a generatív AI segítségével szöveges promptokból készített PBR material-októl, a 3D set-ek automatikus kiegészítésén át az új vizuális stílusok render-ekre történő alkalmazására szolgáló új technológiákig. 

Mi az a Chaos Next?

A Chaos blogjában a Chaos Next-et egy „AI-labor”-ként emlegetik, amely hasznos AI technológiákat integrál a Chaos termékeibe.

A Chaos Unboxed e havi livestream-je során a cég úgy hivatkozott az AI-ra, mint a hagyományos munkafolyamatokat kiegészítője, nem pedig leváltója. Kam Star termékigazgató szerint az AI-nak nem célja, hogy helyettesítse az artist-ok kreativitását. 

Milyen AI technológiákat fejleszt a Chaos?

A Chaos Next honlapján kilenc fejlesztés alatt álló „mintatechnológia” látható. 

Vannak köztük olyan technológiák, amelyek egyedi asset-ek készítésére szolgálnak, az egyik egy “chatvezérelt material készítő”, amely a Chaos Cosmos-ban, az online 3D asset library-ben lesz elérhető.

A fent látható funkció lehetővé teszi a szerkeszthető PBR material-ok létrehozását szöveges promptokból. 

Találunk olyan technológiákat is, amelyek jelenetekhez készültek, beleértve a 3D objektumok elhelyezésére szolgáló “smart scene populatort”-t, valamint a jelenetek fényelésének optimalizálására és a jövőbeli assethasználat előrejelzésére szolgáló rendszereket. 

A Cylindo Studio termékvizualizációs platform egy final-quality képek manipulálására szolgáló tool-t fog kapni, az Enscape pedig egy olyan stílusátviteli rendszert, mellyel vizuális stílusokat alkalmazhatunk már létező rendereken. 

Hogyan képzik a Chaos által használt AI modelleket?

A Chaos Next honlap nem ad részleteket azokról adatbázisokról, ami alapján a AI technológiákat képzik. 

Az általános alapelv szerint a Chaos AI folyamatainak célja az “algoritmusok és felhasználói adatok gyűjtésének átláthatósága, a magánélet maximális tiszteletben tartása mellett”.

Melyik alkalmazásokba integrálják az AI technológiákat?

A Chaos Next honlapon nem térnek ki arra, hogy melyik alkalmazásokban fogják használni az AI technológiákat, de ez a blogbejegyzés megerősíti, hogy a listán szerepel a Chaos Cosmos, a Cylindo Studio és az Enscape.

A példaképek többsége olyan építészeti jeleneteket mutat be, melyeket a Chaos Corona renderelővel, vagy a Project Eclipse-el generáltak. 

Néhány technológia azonban – például a Set Extender, amely „intelligensen kibővíti” egy 3D set részét – a VFX-es munkákat célozza meg, ami olyan termékeket jelent, mint a V-Ray vagy a Chaos Vantage.

Mikor lesznek nyilvánosan elérhetőek a Chaos AI-eszközei?

A Chaos nem jelentett be megjelenési dátumot egyetlen fejlesztés alatt álló AI-technológiához sem.

További információk a Chaos fejlesztés alatt álló AI technológiáiról a Chaos Next honlapján

Megjelent a Material Maker 1.0

Rod Zilla tool developer kiadta ingyenes, node alapú material authoring és 3D-textúrázó szoftverének mérföldkövet jelentő frissítését, a Material Maker 1.0 verzióját.

A Substance 3D Designer és Substance 3D Painter nyílt forrású alternatívájának gyakran kikiáltott alkalmazás új funkciói közé tartozik a 3D Signed Distance Fields és a hitelesített macOS kiadás támogatása.

Egyszerű, de sokat tudó ingyenes alternatíva a Substance 3D tool-ok helyett

Az először 2018-ban kiadott Material Maker a Godot játékmotorra épülő procedurális textúragenerátor.

A játékipari etalonnak számító Adobe material authoring tool, a Substance 3D Designer egyszerűsített verziójára emlékeztető munkafolyamata lehetővé teszi az artistok számára, hogy vizuális programozással készítsenek procedurális textúrákat.

A felhasználók egy könyvtárpanelről a graph editorra húzogatják a node-okat – amelyekből jelenleg mintegy 200 van –, majd összekötik egymással az inputjaikat és az outputjaikat, az így keletkező textúra előképét pedig valós időben megtekinthetik egy 3D mesh-en.

Az elkészült anyagokat PBR-texture mapként lehet exportálni – számos lehetőség van rá –, emellett Unity és Unreal Engine, illetve Godot számára exportsablonokat tartalmaz a szoftver.

Legújabban a Substance 3D Painter mintájára egy 3D texture painting rendszerrel bővült a szoftver, ami lehetővé teszi, hogy közvetlenül a 3D-modellek felületére fessenek a felhasználók.

Material Maker 1.0: 2D és 3D signed distance fieldek támogatása

A Material Maker 1.0 lehetővé teszi továbbá az Adobe új 3D-modellező szoftverében, a Substance 3D Modelerben alkalmazott 3D-geometria volumetrikus reprezentációk, a 3D Signed Distance Fieldek generálását és szerkesztését.

A 2D SDF-ek támogatása az előző kiadásba került be.

A megvalósítás még mindig félkész állapotban van, és későbbi frissítésekben tovább fog bővülni.

Új node-ok mesh patternek és slope mapek generálásához

A frissítés 10 új node-dal is kiegészül, ilyenek például a mesh patternek, úgymint chain link és metal sheeting generálásához egy Mesh node, valamint heightmapekből slope mapek generálásához egy Slopenode.

Van továbbá három új noise node, képek és maszkok dilatálásához és erodálásához egy új Morphology node, illetve a meglévő Dilate, Blend, Mirror és Normal Map node-hoz érkező frissítés.

Ezenkívül az új macOS kiadás mostantól már sign-olt app. 

Extrák a tavalyi évről: új expression editor, egy undo rendszer és animált textúraexport

Azóta, hogy legutoljára foglalkoztunk a szoftverrel, a Material Maker egyéb új funckiói közé tartozik egy expression editor és a GLSL shader parser, illetve egy Undo/Redo rendszer.

Mostantól továbbá egy külön Export Animation párbeszédablakon keresztül képsorként vagy sprite sheetként lehet exportálni az animált textúrákat.

Elérhetőség és rendszerkövetelmények

A Material Maker 1.0 ingyenesen elérhető Windows, Linux és macOS rendszerre. A forráskód elérhető a GitHubon nyílt forrású MIT licenc keretében.

A Material Maker lefordított verziói ingyenesen letölthetők a Rod Zilla itch.io oldaláról

(Az önkéntes felajánlás lehetősége is adott)

A Material Makerről többet olvashattok az online dokumentációban

A Pilgway kiadta a 3DCoat 2021.53-at

A Pilgway kiadta a 3DCoat 2021.53-at. A sculpting, retopó és 3D painting szoftver legújabb frissítésével lehetőség nyílt RGP cavity map-ek bake-elésére, továbbá az automatikus frissítéskezelő mellett sokat javultak a Smart Materials generáló folyamatok is.

Javultak a Smart Material generáló és cavity map munkafolyamatok

A 3DCoat 2021.53 új funkciói közé tartozik az RGB cavity map-ek bake-elésének lehetősége, amint azt a fenti videó is szemlélteti.

A cavity map-ekkel, ha Smart Material-on belül használjuk őket, például élkopások vagy résekben összegyűlt kosz szemléltetéséhez, könnyebben kontrollálhatjuk az adott effektet, összehasonlítva a greyscale cavity vagy curvature map-ekkel.

Az új Smart Material-ok texture map mappákból történő generálásának lehetőségét átdolgozták, így "figyelembe vesz minden elképzelhető textúra nevet és map típust."

Az új munkafolyamatnak hála, ha nem található tényleges displacement map, akkor automatikusan helyreállítódnak a displacement infók a normal map-ről.

A most bemutatott frissítéskezelő automatikusan értesíti a felhasználót a szoftver új verzióiról, beleértve a béta kiadásokat is, és leegyszerűsíti azok telepítésének folyamatát.

Egyéb változások a 3DCoat 2021 óta

Júliusban írtunk a régóta várt 3DCoat 2021-ről, azóta a Pilgway folyamatosan újabb és újabb verziókat adott ki.

Az előző nagy frissítés, a 3DCoat 2021.21 új funkciói közé tartozik a fájlnevek és a path-ek unicode karaktereinek és a 4K-s monitorok támogatása, valamint frissítették a shader baking-et és a brush engine-t is.

Ár és elérhetőség

A 3DCoat 2021.53 Windows 7+, Ubuntu 20.04+ Linux és macOS 10.13+ rendszerekhez érhető el. A cikk megjelenésekor csak Blender-hez érhető el AppLink plugin.

A node locked örök licencek ára jelenleg 379 €. Az előfizetések ára havi 19,85 € vagy évi 149,85 €.

Stúdiók esetében a node locked örök licencek ára 459 €, a floating licenceké pedig 499 €. A node locked előfizetések ára ez esetben havi 29,85 €, illetve évi 279 €, a floating licenceké pedig havi 34,85 € vagy évi 299,85 €.

Az árak nem tartalmazzák az adót. Az oktatási célból történő használatról és a tanulói licencről a Pilgway honlapján olvashatsz többet.

Tekintsd meg a 3DCoat 2021.53 új funkcióinak listáját az online kiadási jegyzékben

További információk a 3DCoat-ról

A Chaos kiadta a Chaos Vantage 1.4-et

A Chaos Group kiadta a Chaos Vantage-t, mely nagyméretű V-Ray jelenetek real-time felfedezésére szolgál.

A korábban Project Lavinaként ismert szoftver az Nvidia RTX grafikus kártyáinak RT magjait használja az interaktív, valós idejű, teljesen ray-tracingelt environment-ek generálásához.

A szoftver 2021 decemberéig ingyenesen elérhető, ezt követően az előfizetés díja évi 389 $.

Új tool nagyméretű építészeti jelenetek valós időben történő felfedezéséhez

A Chaos Vantage-ről a Siggraph 2018-on láthattunk először egy tech preview-t, majd 2020-ban jelent meg a nyilvános bétaverziója. A tool nagyméretű 3D-s jelenetek felfedezésére szolgál teljesen ray-tracingelt environment-ben.

Habár animációs és vfx-es oldalról is számolnak potenciális felhasználókkal, a fő célcsoport az építészeti vizualizációs szakemberek.

A lehetséges felhasználási esetek magukban foglalják a nagyméretű építészeti jelenetek, például tömegmodellek megtekintését, a kamera pozícióinak felderítését V-Ray-ben történő offline rendereléshez, valamint valós idejű previs minőségű animációk készítését.

Rendereli a .vrscene formátumban importált jeleneteket

A Vantage előnye más real-time renderelési megoldásokkal - főleg az ilyen munkákhoz ingyenesen használható Unreal Engine-l szemben - az egyszerű használat.

Ahelyett, hogy át kellene konvertálnunk az offline rendereléshez kreált jeleneteket azok játékmotorban történő használatukhoz, - mely az olyan tool-ok ellenére is időigényes folyamat, mint a Datasmith - a Vantage képes az eredeti verziókat renderelni.

A jeleneteket .vrscene formátumban importálja, melyet a V-Ray standalone és a legtöbb key kiadása is támogatja, beleértve a V-Ray for 3ds Max, a Cinema 4D, a Maya, a Modo, a Revit, az Rhino és a SketchUp programokat.

A jelenet navigálása mellet a game-like vezérlőkkel és az automatikus collision észleléssel a felhasználók olyan egyszerű műveleteket hajthatnak végre a Vantage-on belül, mint az objektumok áthelyezése, transzformálása, másolása, elrejtése vagy törlése.

A Vantage live-link-et is ad 3ds Max-hoz, ezáltal a módosítások valós időben frissülnek Vantage-ban, lehetővé téve a szoftver ray traced viewport-ként történő funkcionálását.

Még nem támogatja az összes advanced funkciót

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az importált jelenetek szükségszerűen azonosak lesznek a két alkalmazásban, mivel a Vantage jelenleg nem támogatja a .vrscene formátum összes funkcióját.

A lefedettség a host app-tól függ, 3ds Max-ban támogatott a legtöbb fénytípus, továbbá a V-Ray Sun, a fizikai kamera, valamint a legtöbb alapvető material és map.

A jelenleg nem támogatott funkciók közé tartozik a mesh lights, a V-Ray Ambient Light, az árnyékok és a fizikai kamera speciális beállításai, továbbá néhány kulcsfontosságú material, például a VRayDirt és a VRayDistanceTex.

Kifejezetten az Nvidia RTX hardveréhez tervezték

A V-Ray GPU-val ellentétben a V-Ray saját beépített GPU-renderelőjét, a Chaos Vantage-t eleve valós idejű ray tracing-re és Nvidia grafikus kártyákra tervezték.

Az app az Nvidia jelenlegi generációs GeForce RTX, Titan RTX és Quadro RTX GPU-jainak RT hardvermagjait használja a ray tracing műveletek felgyorsításához.

Míg a V-Ray GPU a legtöbb hagyományos DCC tool-hoz hasonlóan az Nvidia OptiX API-ját használja az RTX gyorsításhoz, a Vantage a Microsoft DXR-jét (DirectX Raytracing) használva az Unreal Engine útján halad.

Egy àtlagos besorolású Nvidia RTX kártyán 24-30 fps-el fut.

Ez nyilvánvalóan jelenetfüggő, de a Chaos Group azt állítja, hogy a Vantage „polygonok milliárdjait képes kezelni, részletkiesés vagy a sebesség jelentős csökkenése nélkül”.

A Chaos Vantage animációs rendszere az eredeti Project Lavina béták során rögzített videón bemutatva

Egyszerű kameranimációk a beépített animációs editor-ral

A jelenetek egyszerű felfedezése mellett a Vantage önmagában is használható renderelésre.

A szoftver saját animációs editor-ja lehetővé teszi az egyszerű kamera-animációk készítését a kamera pozícióinak és átmeneteinek beállításával.

A Chaos Group jellemzése alapján az output alkalmas prezentációs illetve previzualizációs célokra, azonban nem alternatívája a V-Ray-es final-quality renderelésnek.

Új a béta óta: motion blur és két environment fog layer

Ha figyelemmel kísérted a Project Lavina eredeti bétaverzióit, a Chaos Vantage is bővült néhány új funkcióval.

Az egyik legnagyobb ilyen funkció a motion blur és a denoising támogatása offline renderelésben, mind állóképek, mind animációk számára, amelyek mostantól .mp4 és .mkv formátumban is renderelhetőek.

A felhasználók ezentúl .mp4 formátumban, valós időben rögzíthetik a viewport-ot.

A Vantage támogatja az environment fog-ot, - immár lehetőség van két, egymástól független beállítású fog layer használatára - valamint a LUT-okat, és LUT fájlok colour space beállításait.

2021 04 19 Update: A Chaos Group - immár egyszerűen „Chaos” - kiadta a Vantage 1.2-et.

Az új verzió támogatja a "clear coat"-ot a standard V-Ray Material-ban, valamint a glossy Fresnel reflection-öket.

További változások: több kamera importálásának támogatása .vrscene fájlból és .png fájlok exportálása alpha channel-lel.

2021 05 24 Update: Megjelent a a Vantage 1.3

Támogatást kapunk a V-Ray kétoldalas material-jához, a a VRay2SidedMtl-hez, valamint az valamint az importált .vrscene fájlok animált kameraparamétereihez.

Ezenkívül a Vantage beépíti az Nvidia AI-trained GPU-alapú OptiX denoiserjét, hogy csökkentse a viewport renderek zaját.

2021 06 21 Update

A Chaos kiadta a Vantage 1.4-et. A szoftver VRayMultiSubTex támogatással és texture randomisation opcióval bővült V-Ray Triplanar és UVWRandomizer map-ekhez.

A Vantage mostantól két kulcsfontosságú, harmadik féltől származó material randomisation tool-t is támogat: CG-Source MultiTexture plugint, valamint a Forest Color map-et az iToo Software Forest Pack-hez.

A Chaos december 2-ig meghosszabbította az ingyenes egyéves licencek elérhetőségét.

Ár és rendszerkövetelmény

A Chaos Vantage csak Windows 10-hez érhető el. Használatához Nvidia RTX GPU és Nvidia 436.02 driver vagy újabb verzió szükséges.

A szoftver csak bérelhető: az egyéves licencek 2021. december 2-ig ingyenesek, utána évi 389 dollárt kell fizetnünk az előfizetésért. A Vantage felkerült a Chaos Group V-Ray Collection termékcsomagjába is.

Olvasd el a Chaos Vantage funkcióinak áttekintését

Olvasd el a Chaos Vantage funkcióinak teljes listáját az online dokumentációban

Megjelent a D5 Render 1.9!

A kínai Dimension 5 kiadta az RTX-gyorsított GPU renderelőt, a D5 Rendert. A szoftver nagy visszhangot keltett az archviz közösségen belül, a kereskedelmi kiadás pár hónap múlva érkezik nyilvános béta verzióban.

A személyes és a tanulói licenc ingyenes, a kereskedelmi verzió ára 480 dollár, mely magába foglalja a várható frissítéseket is.

A szoftver 1.6-os verziója támogatja a keyframe animációt.

Ígéretes, RTX-gyorsított ray-tracing renderelő

A D5 Render az első demó megjelenése után keltett nagy visszhangot.

A DirectX-alapú GPU renderelő - amely az Nvidia RTX platformját használja a hardveres gyorsítású ray-tracing-hez - interaktív preview-kat, és final minőségű vizualizációkat generál építészeti jelenetekről.

Noha ez egy teljesen új tool, az Nvidia elég jelentősnek tartotta ahhoz, hogy egy RTX-hajtású kreatív alkalmazásokat összefoglaló blogbejegyzésben megemlítsék az Unreal Engine, a KeyShot és a Redshift mellett.

Importálj, fényelj, renderelj FBX és 3ds Max jelenetfájlokat (közel) valós időben

A D5 Render számos alap scene layout és rendering opciót kínál, amelyeket egy csúszkás interfész segítségével vezérelhetünk.

A modelleket FBX fájlokként vagy a SketchUp SKP formátumában importálhatjuk, hozzáadhatunk PBR material-okat, továbbá hozzárendelhetünk HDR sky light-okat, fotometrikus light-okat, valamint LUT-okat HDR, IES és CUBE formátumban.

Az ingyenes elérhető D5 Converter plugin lehetővé teszi a 3ds Max jelenetek importálását is.

A render funkciók magukban foglalják az automatikus expozíciós rendszert, a mélységélesség kiválasztását, a kamera clipping-et és a volumetrikus effektek, például a környezeti köd támogatását.

A felhasználók a D5 Render-en belül tonemap-elhetik a renderelt output-ot, valamint beállítják a fehér- és színegyensúlyt. Az ambient occlusion-t, material ID-t és reflection pass-okat exportálhatjuk, azok külső compositing szoftverben történő használatához.

Ami az állóképeket jelenti; akár 8K-s felbontással is renderelhetőek.

A D5 Render legfontosabb tulajdonsága a gyorsaság. A Dimension 5 demójában látható, hogy közel valós időben jelennek meg viewport-ban a jeleneten végrehajtott változtatások.

A szoftver azonban még mindig a fejlesztés korai szakaszában van, ebben a fórum topicban felsorolták a renderelő néhány korlátját. A leginkább várt funkciók a felhasználói felület támogatása a Hi-DPI monitorokhoz, a light instancing, valamint az object soloing.

Az 1.6-os verzió újdonságai: új keyframe animációs rendszer, "D5 Passport" kereskedelmi felhasználásra

A D5 Render 1.6-al a szoftver hivatalosan is túllépett a nyilvános béta fázison és kereskedelmi termékké vált.

Az „egyéni használatra és oktatási célokra” szánt community kiadás ingyenes marad.

Úgy tűnik, hogy nincs EULA korlátozás a professzionális munkákhoz, de kereskedelmi projektek esetén egyértelműen az a cég szándéka, hogy megvásároljuk a 480 dollárba „D5 Passport”-ot, mely exkluzív frissítésekhez és ingyenes asset-ekhez biztosít hozzáférést.

Az 1.6-os verzió mindenki számára elérhető új funkciói közé tartozik a keyframe animációs rendszer, amely a jelenetobjektumok egyszerű mozgatására/ méretezésére/ forgatására szolgál.

A Passport tulajdonosok 4K-s felbontásig renderelhetnek videókat, valamint D5 Render ingyenes, beépített material, LUT és HDRI könyvtár mellett hozzáférést kapnak számos 3D növény, karakter- és járműmodellhez.

2020 Július 16 Update: A Dimension 5 kiadta a D5 Render 1.6.1-et

Az 1.6.1-es verzióval új objektumszórási rendszert kapunk, valamint támogatást a transzparens shadow renderekhez, volumetrikus ködhöz, és számos fényvisszaverődéshez a renderelt visszatükröződésekben.

2020 Október 19 Update: A Dimension 5 kiadta a D5 Render 1.7-et

A render sor lehetővé teszitöbb renderelési feladat sorba állítását, és háttérben történő feldolgozását.

További új funkciók közé tartozik egy videó material, videók animált textúrákként történő felhasználására, hat új, preset ortogonális kamera nézet, és egy 3x3-as rács viewport-on történő elhelyezése mint kompozíciós útmutató.

Ezenkívül új integrációs plugin-ok érhetőek el ArchiCAD-hoz, SketchUp-hoz és Revit-hez, míg a Rhino felhasználók közvetlenül D5 Renderbe importálhatják jeleneteiket.

A Dimension 5 kiadott egy Blender integrációs plugint is.

2021 Február 02 Update: A Dimension 5 kiadta a D5 Render 1.8-at

Az 1.8-as verzió változatos frissítés, új funkciókkal, többek között egy olyan opcióval, amely lehetővé teszi, hogy a szoftver automatikusan beállítsa a nap fényének szögét a jelenet HDRI map-jének legfényesebb pontja alapján.

További változtatások közé tartozik az ambient occlusion map-ek támogatása számos kulcsfontosságú material-ban, egy új lencsefolt utóeffekt, valamint az új kameraanimációs vezérlők a kamera sebességéhez és a Z tengely forgatásához.

A DCC integrációs plugin-ok is frissültek, a 3ds Max plugin mostantól támogatja a modellek, material-ok, kameraállások és V-Ray light-ok live linkelését.

A Dimension 5 egy olyan új, dinamikus részecske material-okból álló könyvtárat is beépített, melyek utánozzák a tüzet, füstöt és port. Külön kiemelendő, hogy 279 új 3D növény modellt is kapunk.

2021 Május 28 Update: A Dimension 5 kiadta a D5 Render 1.9-et

A Geo & Sky fizikai égbolt rendszer lehetővé teszi a jelenetek automatikus megvilágítását hogy megegyezzen egy adott valós szélességgel és napszakkal.

Egy új, kétoldalas lomb materialt is kaptunk, és lehetőség nyílt a 3D-s növények színeinek beállítására: melyből 412 felkerült az asset könyvtárba.

Ezenkívül új Point Lights, Spotlight és emissive material vezérlőkkel bővült a szoftver, továbbá a teljesítményben és a munkafolyamatokban is történtek változások. Ebben a fórumbejegyzésben megtalálható a változások teljes listája.

Ár és rendszerkövetelmény

A D5 Render Windows 10 rendszerhez érhető el. Használatához egy jelenlegi generációs Nvidia RTX GPU vagy kompatibilis GeForce GTX kártya szükséges, a Dimension 5 GeForce GTX 1060 vagy újabb verziót ajánl.

A D5 converter plugin for Max kompatibilis a 3ds Max 2017+ verzióval. A többi integráció támogatja az ArchiCAD 21+, Blender 2.82+, Revit 2017+, Rhino 6.5+ és SketchUp 2017+ programokat.

A szoftver ingyenesen elérhető személyes és oktatási célokra; a Pro kiadás ára 480 dollár.

További információ a D5 Renderről a Dimension 5 honlapján

Nézd meg a D5 Render használatát bemutató tutorial-okat a szoftver YouTube csatornáján

Meshmag