Nem is olyan régen egy tartalmas interjúban olvashattatok arról, hogy milyen a független játékfejlesztés világa akkor, akkor ha egy kétfős csapat próbál maradandót alkotni. Ezúttal a Real Drone Simulator fejlesztőinek hölgytagját szólaltatjuk meg, aki legtöbbször a hangsúly leengedése helyett nevetéssel zárja mondandóját. És ez így is van rendjén.
Rostási Nikolett vagyok, főként 3D modellezéssel foglalkozom és jelenleg egy havas pályán dolgozom a Real Drone Simulatorban. Mellette modellezek olyan tereptárgyakat, amik illenek a pályához és igyekszem úgy elkészíteni őket, hogy élethűek legyenek.
Autodidakta módon tanultam meg 3D-ben modellezni, Unityben pályát szerkeszteni. 1,5 éve Gábor (előző interjúalanyunk - a szerk.) segített az első lépésekben, majd ezt követően kezdtem el oktatóanyagokat nézni, amelyek alapján egyre jobban tudtam fejlődni és meg is tetszett ez a 3D-s világ. Ma már csak ihletet gyűjtök képekről és próbálom a saját ötleteimet belevinni.
Nagyon élvezem, hogy kitalálok egy ötletet és megjelenik 3 dimenzióban. Amikor bekerül a szimulátorba, meg tudom nézni a bent lévő drónokkal, át lehet repülni rajta, mint a valóságban is. Próbálom úgy tervezni a pályákat, a modelleket, hogy a pilóta is élvezze és gyakorolhassa a repülést. Fantasztikus érzés viszont látni a munkámat a játékban (nevet) Ez visz tovább, hogy még többet hozzak ki magamból és a szimulátorból egyaránt.
Büszkék vagyunk arra, hogy amikor első alkalommal publikáltuk a Real Drone Simulator-t, több mint 13.000 embert értünk el vele. Egyre többen érdeklődnek iránta, vannak követőink, segítőink. A legjobb, amikor találkozunk valakivel és kiderül, hogy játszik a szimulátorral (nevet).
A modellezés általában a pálya megtervezése után jön, hiszen erre tudunk alapozni. Először egy tableten tervezzük meg az útvonalat, amerre a drónnal lehet majd repülni. Utána jön, hogy milyen legyen a pálya alapja (hegyes, sík terep, sziklás, vizes, erdős, stb), ezután már csak fantázia kérdése… Romos pálya, ahol egy leomlott vár maradványai között lehet átrepülni, egy vulkános sziget, ahol embereket kell menteni a drónokkal, egy építkezés, ahol a gerendák között lehet akrobatizálni és még hosszan sorolhatnám. Ezekhez készülnek jelenleg a 3D modellek. Miután elkészültem az alap modellel, egyből megy Unitybe, hogy lássam jó lesz-e vagy sem, illeszkedik-e bele vagy nem.
Egyrészt könnyű független fejlesztőnek maradni, mert nem kell időre dolgozni másnak. Saját magunk főnökei lehetünk és mindent meg tudunk beszélni egymással. Másrészt viszont nehéz, mert leginkább ketten dolgozunk a játékon. Ugyanakkor az emberekkel is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Sokszor kérdeznek, mert elakadnak, vagy nem értenek valamit. Egyébként is azt gondolom, hogy a kapcsolattartás nagyon fontos. Előfordulnak hibák a játékban, amiket folyamatosan javítunk. Ketten nehéz játékot fejleszteni, mert rengeteg mindenre kell figyelni, hogy működjön.
Számomra a drónok világa a szabadságot jelenti. Amikor repülök, úgy érzem magam, mint a madár. Látom a magasban a szép tájat, arra mehetek, amerre szeretnék. Néha meg is lepődöm, hol szálltam fel (nevet).
Most már én is stabilizátor nélkül repülök, ami sokkal felszabadultabb érzés, hiszen teljesen a magad ura vagy odafent, és ha szeretnéd, fejtetőre is fordulhatsz a levegőben, átsüvítesz egy kapun, kerülgeted a fákat vagy épp a másik drónt követed.
Hölgyek még annyira nem űzik ezt a tevékenységet. Tény, hogy sokat kell gyakorolni, mire elsajátítja az ember, de megéri! Főleg amikor a srácokkal kell versenyezni az nem kis kihívás (nevet). Nem az a célom, hogy legyőzzem őket, de örülök, hogy csajként velük repülhetek. Én amúgy se vagyok az a tipikus hölgy. Gyerekkoromban több „férfias” tevékenységet kipróbáltam, amit csak lehetett, talán ezért is van épített drónom (nevet). Meg lehet tanulni ezt is, csak szeretni kell! Egyszer majd lehetséges, hogy leszünk annyian a hölgy pilóták táborában, hogy kihívjuk az urakat drónversenyre (nevet).
Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem a 2016. májusi drónversenyen, amit a Hungaroringen rendeztek. Igaz, hogy nekirepültem az egyik kapunak, de emellett én voltam az egyetlen, aki teljesen lemerítette az akksit a második próbarepülés során és éppen a célban pottyant le a gépem (nevet). Arra is büszke vagyok, hogy egyre jobban fejlődök repülés téren. Már nem is használom a stablizátoros módot, csak acro-t és a forgások is mennek. Sok-sok gyakorlás kell a drónozáshoz és szeretni kell, enélkül nem megy.
Én is köszönöm, és igyekezni fogok!