Terepen tesztelve: Fujifilm GFX 50S, a rendszerváltó. III. rész

1

Fujifilm GFX 50S, GF32-64mmF4 R LM WR @ 49mm, ISO100 , f/8, 1/170sec

Nos, végre terepre is kijutottam a géppel. Olyan helyszínt és témát kerestem, ahol több képességet tudok egyszerre vizsgálni.

Ez a cikksorozat harmadik része, mielőtt belevágnál olvasd el a többi részt is!

Aksi

Sokszor fotózok hideg környeteben, ezért az egyik szempont az akku hidegben mutatott élettartama volt. Ahogy a cikk legelső részében írtam, az aksi teljesítménye csak kétharmada a Canon 5Ds által is használt LPE-6N-nek. Nem mindegy, hogy hány akkumulátort kell magammal vinni egy fotózás során és hányat kell töltenem a nap végén, mert ez bizony súly és idő!

Papíron az 5Ds kb. 700 db, míg a GFX kb 400 db képet képes elkészíteni egy teljesen feltöltött teleppel, ami hidegben és egyéb fogyasztók bekapcsolásával (stabilizátor, live view, stb.) erősen csökkenhet. Azonban a két szám valamiért nem hasonlítható össze közvetlenül!

Éppen ezért általában 2-3 aksit viszek magammal az 5Ds-hez egy napfelkelte fotózásra. Nem azért, mert ilyen sok kép készül, hanem, mert az élőkép zabálja az áramot.

A -3 fokban elvégzett próba során a GFX három órán keresztül működött egyetlen telepről, folyamatosan bekapcsolt élőképpel, mely idő alatt 216 kép készült. Ennél a Canon 5Ds sem bír érezhetően többet. 2-3 akku elegendő ehhez a géphez is.

Élőkép

A tájképfotózásnál nekem nagyon fontos a jól látható, a részleteket jól mutató kijelző. A gép bemutatásánál már örömködtem a több irányba is kihajtható kijelzőnek, amire könnyű rászokni, így most mégjobban hiányzik az 5Ds R-ről. A színei nagyon jók és annak ellenére, hogy legnagyobb fényereje kicsit kisebb, valamint a felülete is fényesebb, mint a Canonnak, a hajtogathatóság miatt mégis kényelmes használatot és erős napfényben is jó láthatóságot ad. A felületére zsúfolt kétszer több pixel pedig nagyon részletes, jól vizsgálható képet mutat.

Képminőség és moire

A képminőségről, dinamikáról már mutattam szintetikus teszteket, egészen döbbenetesek a részletek. A terepi tapasztalat sem mutat mást. Óriási a különbség a Canon 5Ds R-hez képest. Nem csak a részletek, hanem a finom tónusátmenetek tekintetében is.

Feldolgozatlan részlet a fenti képből. KLIKK!

A GFX élsimító (anti-alias) szűrő nélküli szenzora sokkal egzaktabb részleteket ad (gyakorlatilag nincsen szükség bemeneti élesítésre), mint az 5Ds R-nél alkalmazott moire cancelling eljárás, de ennek sajnos ára van. Ugyanis, a szűrő hiánya utat nyit a hamis mintázatok és színek megjelenésének (moire), melyek különösen a magas térfrekvenciájú mintázatok esetén jelennek meg.

Alább a fenti kép egy nagyított és sajnos a webes megjelenítés miatt gyengébb minőségű, feldolgozás nélküli részletén látjátok a color-aliasing jelenségét szűrés előtt és után:

A moire a nagyobb élkontrasztú helyeken, például a szenzorpiszoktól jobbra, erősebb.

A szűrés Lightroommal történt 10-es demoire értéket használva. Látható, hogy enyhén romlik az élkontraszt, de ez ellensúlyozható egy picike, szűk rádiuszú élesítéssel.

A nagyobb diódaméretnek legtöbbször az előnyeit szokták hangsúlyozni, de a GFX – 5Ds-hez képest – nagyobb diódamérete és az élsimító szűrő hiánya itt megbosszulja magát, ugyanis már alacsonyabb frekvenciákon is megjelennek a színes mintázatok.

Mivel a kép elkészülte után egy pixelről csak igen korlátozottan tudjuk eldönteni, hogy az eredetileg a kép része vagy csak moire hatás, ezért a szűrése sem lehet tökéletes. Ez a legtöbb esetben nem jelent problémát, egyedül a nagyobb méretű nyomatoknál kell a képek előkészítésekor több figyelmet szentelni az utólagos szűrésnek.

A moire megjelenésének egyetlen okból örülhetünk és ez egyértelmű feltétele a precíz részleteknek: ugyanis ez arra enged következtetni, hogy az alkalmazott objektív felbontása nagyobb, mint a képérzékelő által rögzíthető felbontás! Tehát lehet igazság a Fuji mérnökeinek állításában, mely szerint a GF lencsék egy 100 megapixeles szenzort is biztonsággal kiszolgálnak. Ez pedig igen dicséretes a tesztben is használt 32-64-es zoomtól!

A Silkypix feldolgozója a color aliasinggal is jobban bánik, mint a Lightroom.

Kaizen – 改善

Canonosként megszoktam, hogy gépgenerációkat kell várni banális funkcionális fejlesztésekre, kiegészítésekre, javításokra. Akár olyan menüpontokra, mint az intervalométer, a multiexpó vagy a bulb timer, melyeket röhögve leprogramoz egy elsőéves a Tokyo Daigakuról. De ide sorolhatjuk a felszerelt árnyékolónál kesztyűben is levehető/felrakható lencsekupakot vagy az aprócska gombot a módválasztó tárcsa tetején. Kicsit a “pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el” hangulatú hozzáállás.

Ezzel szemben a Fuji fejlesztési és terméktámogatási filozófiájának alapelve a kaizen, mely szerint minden igény, probléma egyben lehetőség a fejlődésre, fejlesztésre. A Fujinál pedig tényleg így állnak hozzá, ezért nem csak hébe-hóba adnak ki képességnövelő firmware frissítéseket! Jó érzés, ha fizetés után is foglalkoznak az ügyféllel, ha értékkövetőnek tartom a befektetésem.

Összefoglalás

A Fujifilm GFX 50S nálam tiszta lappal indult. Majdnem mindent megtaláltam benne, amit elvárok egy ideális fényképezőtől. A számomra legfontosabban, a képminőség tekintetében jelentős az ugrás a Canon 5Ds R-hez képest. Persze akadnak gyengeségei, de nem feltétlenül az általam fókuszált területeken. Remek tájképes gépvázam lesz, de biztosan ez lesz a kezemben egy lightosabb akciófotózás során is!

Az előző írások után kaptam az ívet, hogy nagyon lehúzós a cikk, nem emelem ki az erősségeket, de mástól meg azt, hogy az egész egy reklám, mert nem írok a gyengeségekről stb. Nos, egyrészt, ez egy szubjektív írás, csak azzal foglalkozom, ami az én munkafolyamatomban fontos, engem érdekel. Másrészt pedig úgy érzem, hogy kapott hideget és meleget is.

A türelmetleneknek és a kevésbé figyelmes olvasóknak készítettem egy összefoglalót a cikkekben tett észrevételeimről:

ProKontra
  • kis méret,
  • hajtogatható és nagyon jó minőségű kijelző,
  • időjárásálló váz és optikák,
  • nagyon magas dinamika,
  • kiváló ISO teljesítmény,
  • precíz részletek,
  • sokféle optika-konverter,
  • Canon kompatibilis távirányító,
  • elektronikus zár,
  • wifi, gps,
  • raw-ban lévő lencseprofilok,
  • kaizen
  • tényleg lehetne szebb,
  • rossz fogás és kezelőszervek,
  • vannak jobb EVF-el szerelt gépek,
  • más MILC-ekhez képest is gyengébb AF,
  • nincs Capture One támogatás,
  • legtöbbször orrnehéz a setup,
  • aksitöltőn nincs töltöttségi visszajelzés,
  • nem állítható az ISO stepping,
  • gyakori szenzorpiszok,
  • moire
Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

1 hozzászólás

  1. Kösz a cikket, megint jó lett! 🙂
    Két kérdés marad bennem az egyik stúdió. A másik, hogy tájkép készítésre költenék -e 3 milliót (nem, de az 5ds r sem releváns nekem).
    Izgalmas azért ez a cucc, majd átmegyek megnézni valamikor 🙂

Leave A Reply