“A dolgoknak nem csak jól kell kinézniük, de működniük is kell.” – interjú Szabó Dániellel, a Mesharray 3D Animátor oktatójával

0

Szabó Dániel fiatal kora ellenére már látványos karrierutat járt be: még csak 25 éves, de már dolgozott a DIGIC-nél, ahol 4 évig 3D animátorként tevékenykedett, jelenleg pedig szabadúszóként van a pályán és a Mesharray oktató-gárdáját erősíti. Beszélgetésünkből megtudhatod, kinek ajánlja ezt a szakmát, milyen lehetőségek állnak a pályakezdők előtt, valamint hogy miben látja az érvényesülés kulcsát az iparban. 

Mióta foglalkozol 3D grafikával?      

Ez elég messzire nyúlik vissza nálam. Körülbelül 2008-2010 óta foglalkoztat a szakma. Iskolai tanulmányaim és a szakmám nem igazán keresztezték egymást, ezért a 3D Animációs tudásomat leginkább saját magam szedtem össze otthoni tanulással és gyakorlással. Az Autodesk Maya alapjaimat, illetve az első szakmabeli kapcsolatokat a 2012-ben szereztem a Mesharray-ben a Maya Mesterkuzuson. Már akkor is tudtam, hogy a karakter animáció érdekel a leginkább, de akkor még nem volt ilyen kurzus, ezért a Maya Mesterkurzusra iratkoztam be.

Ezek után honnan jött, hogy oktasd is a szakmát?

Nagyon spontán jött, mégis rengeteg dolog indokolta. Egyrészt a DIGIC után egészen sok szabadidőm lett, és szerettem volna valami hasznossal tölteni. Ehhez értek a legjobban a szakmában, ezért nem volt kérdéses, hogyha oktathatok, akkor ez lesz az irány számomra.

Azzal is tisztában voltam, hogy az országban gyakorlatilag senki nem tanít 3D Animációt, ezért mindenképpen hiánypótló lenne a piacon. Már előtte is évek óta tanítgattam kezdő srácokat otthonról, non-profit módon, ezért nem kételkedtem abban sem, hogy szeretni fogom és jó móka is lesz.

Nem akarok álszent lenni, természetesen a benne rejlő pénzügyi lehetőségek is motiváltak, de közel sem ez volt az egyetlen, vagy a legfőbb indoka annak, hogy elkezdtem.

Hogyan kötöttél ki végül a Mesharray oktató csapatában?            

Én kerestem meg a Mesharray-t 2019-ben azzal az indokkal, hogy tanítani szeretnék. Az iskola vezetőjével, Bakos Gáborral leültünk ezt átbeszélni, aztán adtunk egy esélyt a dolognak. A mai napig nagyon hálás vagyok a lehetőségért.

Az oka nagyon egyszerű, én is itt tanultam korábban, és nagyon pozitív emlékeim maradtak. Meg sem fordult a fejemben, hogy más iskolát keressek fel.

Milyen tanfolyamokon találkozhatnak veled a diákok?

Jelenleg a 3D Animátor tanfolyam az egyetlen, ahol oktatóként tevékenykedem. Rövid ideig meg volt hirdetve egy haladó szintű 3D Animátor tanfolyam is, de végül úgy döntöttünk, hogy összeolvasztjuk a jelenlegi kezdő kurzussal.     

Mesélj kicsit a 3D Animátor képzésről!      

A 3D Animátor képzés teljesen az alapoktól indul, semmilyen tudást nem igényel. Autodesk Maya szoftverrel dolgozunk. A tanfolyam kezdete előtt egy gyorstalpaló tutorial-videó anyag elvégzése szükséges, aminek a végén egy felmérés kitöltésével biztosíthatod számunkra, hogy a szükséges technikai feltételek adottak és nagyjából otthon vagy (most már) a Mayában.

A kurzus tematikája a szakmában globálisan elismert feladatokból épül fel, kezdve a legalapabb témakörökkel. Egy labda pattogása (ez az első feladatok egyike) például egyszerű mivolta révén könnyen megérthető folyamat, mégis nagyon hűen reprezentálja a komplex karakter animációkban fellelhető dinamikai szabályszerűségeket.

Következő lépésként mindig csavarunk egyet a feladat komplexitásán egészen addig, amíg már érezhetően berögződött mindenki számára a feladat jelentése ahhoz, hogy lépjünk a következő szintre. 

Ez így megy egészen a bonyolultabb karakter animációs jelenetekig, aminek elsajátítása már egy biztos táptalaj a szakmába való bekerüléshez. Ez persze nem ígéret, csak egy tapasztalatból fakadó megállapítás. A folyamatos gyakorlás ez után is elengedhetetlen. 

A fentebb leírtakból nyilvánvalóan következik, hogy a kurzus alapjaiban gyakorlatorientált. Ez persze nem azt jelenti, hogy elméletet nem tanulunk. Az animáció realisztikus mivolta révén a fizika és mechanika, ezen belül is a kinematika csoportjába sorolható.

Természetesen minden realisztikus mozgás leírható fizikai képletekkel és törvényekkel, de itt egyrészt nem ez a cél, másrészt nem is lehetne több évnyi gimnáziumi tananyagot megtanulni néhány hét alatt. 

Mivel ez az ipar közelebb áll a látványtervezéshez, mint ahhoz amivel a különböző tervező-mérnöki szakmák foglalkoznak, ezért itt sok fizikai szabályt felülbírálnak filmes szempontok. Nem szabad elfelejteni, hogy mi szórakoztató film-, és játékipari tartalmat szeretnénk megtanulni gyártani, és nem fizikusok által kifogásolhatatlan mozdulatsorokat.

Kinek ajánlod ezt a tanfolyamot?

Sokféle embertípussal találkoztam az eddigi pályafutásom során, nehéz mondani olyan tényezőt, ami kizárná azt, hogy valaki animátor legyen, ha szeretne. Olyanoknak nem ajánlanám, aki nem szeret sokat számítógép előtt ülni vagy aki nehezen tűri a sokszor kreatív és változatos, de monoton munkát. 

Nem szabad elfelejteni, hogy a 3D-nek van egy erősen technikai oldala is, a dolgoknak nem csak jól kell kinézniük, de működniük is kell. Emiatt ez a szakma nem kizárólag a művészi véna kiéléséről szól. Szerintem az egyik legszebb dolog ebben az egészben, hogy csodaszép módon tud vegyülni benne a technikai tudás és az artisztikus affinitás egyvelege.

Nemrég lezárult egy Animátor tanfolyam, mik a tapasztalatok? Hogy szerepeltek a diákok?

A diákokra mindig nagyon büszke vagyok, mindenki rettentő alázattal és irigylésre méltó lelkesedéssel csinálta végig. A visszajelzések alapján pozitívnak ítélem meg, de erről őket érdemes kérdezni. Nem mindenki utóéletéről van információm, de akikkel tartom a kapcsolatot azok azóta is keményen folytatják a gyakorlást és szemmel láthatóan napról napra közelebb vannak a kitűzött céljaikhoz. 

A tematikával kapcsolatban pedig mindig van min változtatni, mindig vannak kisebb-nagyobb tapasztalatok amik releváns döntéseket eredményeznek.

Nem akarom konkrétumokkal untatni az olvasókat, de annyit mondhatok, hogy folyamatos önreflexióban vagyok a kurzusok kapcsán, és megállás nélkül próbálom fejleszteni olyan irányba, hogy az a lehető leghasznosabb és élvezetesebb legyen mindenkinek. A visszajelzéseket figyelembe véve pedig következtetek arra, hogy jó úton haladok-e. Eddig bizakodó vagyok.

credit: Szabó Dániel

Milyen háttérrel jelentkeznek diákok? Milyennel érdemes, mit tanácsolnál az érdeklődőknek?

A jelentkezők háttere elképesztően sokrétű, a gimnazista diákoktól kezdve, egyetemista, programozó, tetováló művész és vállalkozó is fordult már meg a kurzuson. A legutóbbi alkalommal például a BBC egyik vágója is megtisztelt a bizalmával.

Viszont, hogy ne csak foglalkozásokat említsek, a korosztály is nagyon szerteágazó, 17-től 50 éves korig bezárólag szinte mindig vannak jelentkezők, és a nemek megoszlása is vegyesnek mondható.

Különösebb tanácsom nincs – aki érdeklődést és kedvet érez magában a kurzus vagy a szakma iránt, szerintem próbálja meg!

Egy ideje online tartottad a tanfolyamot a járványra való tekintettel. Milyen volt a virtuális térben tartani a képzést? Mik voltak számodra a legnagyobb kihívások?

Nekem nagyon megterhelő volt. Pozitívum lehet, hogy nehéz róla elkésni, mert ha alapból is otthon ülsz home office-ban, akkor nem kell sehova odaérned. Emellett nyilván kényelmesebb is a saját eszközeiddel tartani az adott órát.

Ezek viszont annyira nem ellensúlyozták azt a tényt, hogy oktatás közben nem látod a diákok monitorját. Nem tudsz körbemenni és kérés nélkül odamenni segíteni, ha látod, hogy valaki elakadt, csak nem akarja segítségkéréssel megakasztani az órát (ez sajnos nagyon gyakori eset). 

Nem mindenki szokott webkamerát kapcsolni, sőt, a többség nem szokott, én pedig nem szeretném, ha kötelező lenne, mert attól sokan kényelmetlenebbül éreznék magukat. A tantermi oktatással szemben ilyenkor viszont nem látom az emberek arcán azt, ha nem értik amit magyarázok, vagy csak elakadtak és segítségre szorulnak. A Mesharray rendszere kimagaslóan jól optimalizált, ám még így 2021-ben is sokkal körülményesebb megoldani az online segítséget, mintha élőben tenném ugyanezt. 

Természetesen elkérni az egeret és megmutatni a megoldást az iskolai uniformizált számítógépen sokkal egyszerűbb, mint rácsatlakozni valaki otthoni gépére, és megoldani az aktuális problémát vagy anomáliát. Ezzel gyakran értékes időt veszítünk, ráadásul olyan problémák jönnek elő, amik iskolai környezetben kizártak, mert a technikai feltételek már alapból adottak. Ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, hogy a helyzetből kihoztuk a maximumot. A Mesharray-nek és nekem rengeteg munkánk van ebben az egészben. 

Ami még számomra nagyon fontos lenne, és a közösségépítés során is elsőrendű szempont, hogy így nincsenek 15-30 perces szünetek, amikor többet tudunk beszélgetni, ezzel gördülékenyebbé és fesztelenebbé téve az oktatás folyamatát.

Említetted, hogy folyamatosan fejleszted a tanfolyam tematikáját. Ez pontosan mit jelent?      

Ez egy nagyon komplex kérdés, órákig tudnék róla mesélni. Számos szempontot próbálok figyelembe venni, ebben részt vesznek többek közt a diákok szempontjai, az animációs tananyag határainak feszegetése, az idő szűkössége, a technikai lehetőségek, esetleg az én személyes-, és a diákok preferenciái. 

credit: Szabó Dániel

Sarkalatos pont az a szituáció, amikor a csoporton belül egy-egy diák kezdi elhagyni a csoport nagyobb része által diktált ütemet, tempót – például, mert már hozott alapokkal rendelkeztek, de eközben vannak diákok, akik lassabban sajátítják el az alapokat, és több figyelmet igényelnek egyes      feladatoknál, mint mások. 

Ilyenkor nagyon nehéz mérlegelni és döntéseket hozni, próbálni egyben tartani a csapatot, nem hagyni lemaradni diákokat és nem visszafogni azokat, akiknek lehetősége lenne többet profitálni az adott kurzusból, mint amire alapvetően lehetőséget nyújtott volna. Legfőképp ezeket a szempontokat veszem figyelembe a tematika fejlesztése során.

Hogy látod, milyenek most a lehetőségek pályakezdőként a 3D grafika terén itthon, vagy akár külföldön? Hogyan érintette a covid ezt az iparágat, a munkalehetőségeket?

Nos, a filmipar nagyon ambivalens helyzetben van. Egyrészt a Netflix és egyéb streaming szolgáltatások és a Youtube mint platform hatalmas erejű térhódításnak indultak a megnövekedett nézőbázisuk hatására. Ezzel szemben a mozik és televíziós filmek, sorozatok borzasztó csapásban részesültek, azt hiszem, ezt nem kell tovább ecsetelnem. 

Ami a kettős érzést még inkább tetézi, hogy földrajzilag és gazdaságilag egyfajta középmezőnybe tartozunk a szakmán belül: sokkal olcsóbb itt a gyártás, mint a nyugatabbra fekvő államok döntő többségében, viszont sokkal drágábbak vagyunk, ha a feltörekvő és nagyon ígéretes indiai vagy vietnámi munkaerőkre gondolunk. 

Egy szó, mint száz, munka és lehetőség van. Sokszor a helyzet megkívánja, hogy kompromisszumokat kössünk – a mai világ enélkül nem működik. A jó hír az, hogy a szakmába bekerülés szorgalommal és kitartó, alázatos munkával abszolút lehetséges. A rossz hír, hogy ez akár 1-2 évbe is beletelhet, mert kis ország vagyunk, hiába nyújtod a lehető legjobb szolgáltatást az adott helyzetben, ha éppen senkinek nincs rá szüksége, mert úgy alakul a piaci helyzet. 

Külföldön több a lehetőség, de az egy nagyobb vállalás,  főleg tapasztalat hiányában. A piac pedig napról napra változik, ezért felelőtlenség lenne bármilyen konkrétumot kijelenteni azon túl, hogy érdemes megpróbálni, mert ez a szakma jelenleg a virágkorát éli.

Mik a stúdiók elvárásai, milyen skilleket, szakmai tudást keresnek?

Huh, ez szintén elég nagy témakört felölelő kérdés, elég nehéz kollektív kijelentéseket tenni több tucat itthoni és több száz külföldi stúdióról. Általában a stúdióknál mindenféle artist-ot szívesen látnak. A kezdőket azért szeretik, mert olcsó munkaerő, sokszor alázatosabbak, mint a tapasztaltak, nincsenek a stúdió számára rossz berögződéseik és könnyedén lehet őket a stúdiók saját elvei szerinti irányba tanítgatni, fejleszteni. 

Amennyiben ezeket kiszolgálja egy junior animátor, minden bizonnyal sikeres lesz. A tapasztaltabbat pedig érthető módon azért alkalmazzák szívesen, mert sok felelősséget átvállal, kevés instrukcióra van szüksége és korrekt minőséget és végteredményt biztosít. Itt természetesen egy jó portfólió a nyerő, az az első lépcsője a bekerülésnek. 

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valakiből jó 3D artist váljon? Mi a tanácsod azoknak, akik erre a pályára készülnek?

Szerintem ennek kapcsán az én tanácsaim, tapasztalataim sokak számára meglepőek lesznek. Amióta oktatok azt láttam, hogy leginkább azok kerülnek be a szakmába akik kitartóak, és nem azok akik mondjuk elsőre nagyon ráéreznek vagy tehetségesnek bizonyulnak. 

A 3D tudás és azon belül is az animációs ismeretek kifejezetten nem a könnyen és rövid idő alatt elsajátítható tudásanyagok közé tartoznak. Legjobb esetben is hónapokról, de akár évekről is lehet szó, mire valaki megfelelő alapot épít fel a szakmában való elhelyezkedéshez. 

Kicsit talán a testépítéshez tudnám ezt hasonlítani. Aki néhány óra vagy néhány nap belefektetett idő után már markáns eredményt vár, annak hamar elfogyhat a motivációja, és el fog kalandozni más irányba az érdeklődése. A 3D animáció tanulása közben a sikerélmény grafikonját egy egyszerű lineáris függvényként tudnám leírni.

credit: Szabó Dániel

Minél több munkát fektetsz bele, az idő elteltével annál több garantált sikered lesz benne. Amint van már egy jó alap tudásod, azt már soha senki nem fogja elvenni tőled, sokszorosan meghálálja magát rizikó nélkül. Ahogy mondani szokás, olcsó húsnak híg a leve. Mi itt a “drága húsra” gyúrunk!

Mik a jövőbeli terveid?

Nagyon konkrét tervekről nem szeretek nyilatkozni, mert amíg valaminek nincs relevanciája, addig az csak kimondott szó és nem társul hozzá valódi tartalom. Viszont nem akarok ennyire prózai sem lenni, úgyhogy azért mondanék egy-két irányt, amire jó érzéssel gondolok. 

A közösségi céljaim között szerepel, hogy megpróbáljak egy kicsit nagyobb teret megteremteni a szakmába kerülés lehetőségére a kezdőknek itthon. Gyakorlatban lehet ennek bármilyen formája: egy Facebook csoport, ahol lehet kérdezni – 3D Animátorok a csoport neve, mindenkit szeretettel várok –, workshopok, tutorial videók, csatorna, ahol népszerűsíthetjük a szakmát vagy éppen csoportos oktatás folyik. Ez mind történik vagy éppen tervben van!

Egyénileg pedig szeretnék a szakmában a lehető legmélyebbre ásni.  Elképesztően mély a 3D-s világ, valószínűleg egy élet is kevés hozzá, főleg, hogy a szakmában minden rendkívül intenzíven változik napról napra. A karrierlehetőségek is sokat foglalkoztatnak és nagy örömmel adom át az eddig összeszedett tudásomat és tapasztalataimat bárkinek, aki igényli és szeretné hasznosítani a szakmában mindazt.

Kíváncsi vagy arra, hogy diákszemmel milyen a Mesharray 3D Animátor tanfolyam? Kattints, és olvasd el a Jokesz Annával készült interjúnkat!

Share.

About Author

Leave A Reply