Quantum Break animációs showreel

Maks Zhuravlov felelt a Quantum Break animációiért, most pedig egy látványos videóban gyűjtötte össze munkája érdekesebb pillanatait.

A finn Remedy egyike azon videojáték-fejlesztő stúdióknak, aki huszonkét éves fennállása során eddig még nem nagyon nyúlt mellé. Első játékuk a Death Rally volt, amely mára klasszikusnak számít, ám az első komolyabb sikerüket a Max Payne első és második részével érték el. Ezt követte az Alan Wake, majd kisebb iOS-es kitérő után 2016-ban megérkezett a Quantum Break, a stúdió eddigi utolsó alkotása. Ennek fejlesztése nagyjából négy évet emésztett fel, de a végeredmény a stúdiótól megszokott színvonalat hozta.

A fejlesztés egyik vezetője Maks Zhuravlov volt, aki az animációkért felelt. A projekt kezdeti szakaszában csatlakozott a stábhoz, és egészen a vázlatolástól a végeredmény elkészítéséig jelen volt. A munkájáról most készített egy látványos bemutatót, ahol a Quantum Break animációiból válogatott össze néhányat. Ő felelt a főhős minden mozdulatáért, amelyek a játékmenetet is befolyásolták. Emellett az ellenséges egységek animálását is rábízták. Az összes videón látható animáció motion capture technológián alapul. Rögzítésükhöz és finomításukhoz a Natural Motion által fejlesztett Morpheme-et használták.

MEGOSZTÁS:
Meshmag