Fear the Walking Dead breakdown a Digital FRontier FX-től

Less be a Fear the Walking Dead kulisszái mögé, hogyan kelnek életre a lángoló zombik.

A The Walking Dead sikerét meglovagolva 2015-ben újabb zombis sorozat indult Fear the Walking Dead címmel. Az univerzum ugyanaz maradt, ám a mellékág eseményei ezúttal Los Angelesben játszódnak, ahol két család küzd a túlélésért a zombi-apokalipszis kellős közepén. A sorozat eddig három évadot ért meg, a negyedik pedig most készül. Mivel manapság már nem elég alkalmazni néhány profi sminkest és maszkmestert egy zombis film sikeréhez, ezért a Digital Frontier FX stúdiót kérték fel a látvány felturbózásához.

A minap egy vadonatúj breakdown videót tett közzé a csapat, amelyben a sorozat második és harmadik évadából szemezgettek. Természetesen a középpontban az élőholtak állnak. Számos jelenetben láthatjuk, miként alkalmazták a tömegszimulációs technológiákat. Mivel egy zombi-apokalipszisben meglehetősen sok élőhalott csoszog az utcákon, ezt statiszták seregei helyett célszoftverekkel oldották meg. A videóban ezen kívül több olyan jelenetet is láthatunk, ahol a szereplők közelharcot vívnak valamelyik szörnyeteggel. Ilyenkor a színészek csak imitálják az adott mozdulatokat, a fegyvert (vagy a lövésnyomokat) a Digital Frontier rajzolta a jelenetre. Érdekes, hogy még egy olyan egyébként egyszerű snittet is digitálisan oldottak meg, mikor egy szereplő áll a kerítés egyik oldalán, a másikon pedig zombik csoszognak. Itt mindössze a színész igaz, a többit – beleértve a drótkerítést is – a stúdió készítette.

A Digital Frontier FX elsősorban Japánban tevékenykedik, számos videojátékhoz, TV-s filmhez és sorozathoz, valamint mozikhoz adták már szakértelmüket. Dolgoztak a Tekken 7-en, a Yakuza sorozat több epizódján, valamint több Pokemon és Metal Gear játékon is. Sorozatok terén az Infini-T Force, a Plage, valamint a Death Note érdemel említést, míg mozis vonalon a Death Note egész estés változata vagy a Resident Evil: Damnation animációs film.

 
MEGOSZTÁS:
Meshmag