Megérkezett a Unity 2018.1

0
Immár nem béta állapotban, hanem teljes egészében elérhető a Unity idei első jelentősebb frissítése. Megérkezett a Scriptable Render Pipeline, frissült a post process eljárás, a Cinemachine és a Timeline is.

 

A Unity Technologies a napokban elérhetővé tette a Unity 2018.1-et, vagyis a játékokhoz egyre sűrűbben használt grafikus motor idei első jelentősebb frissítését. A mostani premiert egy jó négy hónapos béta szakasz előzte meg, de immár a teljes és végleges változat érhető el. Ahogy azt már megszokhattuk, a frissítés most is elképesztő mennyiségű változtatást hozott magával, ezek listáját a hír alján linkeljük be.

Az újdonságok sorát a Scriptable Render Pipeline nyitja, ez az új funkció kapta egyébként is a legnagyobb rivaldafényt az elmúlt időszakban. Hozzá kapcsolódóan megérkezett a node-alapú Shader Graph is. Jelentős frissítéseket kapott a Timeline, a Unity videószerkesztője, amely immár billentyűzeten keresztül is vezérelhető. Bagatell, de kapott végre zoom funkciót is. Emellett a jelenetek összeillesztésének és összemosásának is több módozata érhető el az új változatban. Ide kapcsolódóan frissült a Cinemachine is, amelyben szabadon megrajzolt vonalon is mozoghat a kamera. Új kamerarázkódási funkció is került bele, valamint összekapcsolták a Package Manager funkcióval is.

A pályatervezőknek új eszközökkel teszik egyszerűbbé és hatékonyabbá a munkáját. A ProBuilder eszközkészlet korábban a ProCore külső megoldása volt, amelyet a stúdió felvásárlásával immár integráltak a Unitybe. A PolyBrush és a ProGrids egyelőre csak ingyenes kiegészítőkként érhetőek el. A Unity 2018.1 már nem támogatja a Substance textúra-anyagait, de az Allegorithmic csapata már dolgozik egy új Substance pluginon.

 

A Unity 5.6 óta preview állapotban elérhető, CPU-alapú Progressive Lightmapper mostantól nem előzetes változatban szerepel. De már készül a GPU Lightmapper is. A kevésbé fajsúlyos újdonságok közé tartoznak a részecskéket érintő új beállítások és lehetőségek. A részecske-kezelés most már a GPU-ra is támaszkodik, amely jelentős teljesítménynövekedést jelenhet. A programozók új C# munkarendszert kapnak, amellyel felgyorsul a folyamatok megírása több magra. Emellett preview változatban elérhetővé vált az Entity Compnent System és a Burst Compiler is.

A Unity 2018.1 Windows 7-től felfelé, valamint Mac OS X 10.9-től felfelé kompatibilis. A frissítés részletes leírását a hivatalos oldalon olvashatjátok.

Share.

About Author

Leave A Reply