Andrew Anagnost az Autodesk új vezetője

Carl Bass februári távozása után a korábbi marketingvezető került az elnöki székbe.

Carl Bass idén februárban tizenegy év után állt fel az Autodesk elnöki székéből, helyét pedig akkor ideiglenesen egy belső szakma stáb vette át. E stábot Amar Hanspal és Andrew Anagnost vezették. A cég ekkor jelentette be azt is, hogy új megállapodást kötöttek a Sachem Capital céggel, mint aktív befektetővel.

Az új elnököt csak most nevezték ki, ő pedig nem más, mint az eddig a marketingért felelős Andrew Anagnost. Az ő kinevezésével az is eldőlt, hogy Amar Hanspal is távozik a cégtől. Anagnost jelentős szakmai háttérrel rendelkezik, hiszen korábban a Lockheed Martinnál is dolgozott, majd az Autodesk kötelékében több pozíciót is betöltött. Ezt követően 2012-ben került a marketing részleg élére. Az ő közreműködésével tért át az Autodesk a hagyományos üzleti modellről az előfizetéses rendszerre.

Anagnost egyik első dolga volt nyílt levélben felvázolni az Autodesk jövőbeni terveit. Ezek szerint tovább erősítenék a cég nyújtotta előfizetéses, felhőalapú szolgáltatásokat. A cég jövőjét nem a termékek és nem is az üzlet fogja meghatározni, hanem e kettő kombinációja. Az Autodesk az első között lépett el a felhőalapú rendszerek és az ebből adódó mobilitás irányába, ezt pedig a jövőben is követni kívánják.

MEGOSZTÁS:
Meshmag