Megjelent a Cheetah3D 7.0

A szoftver közel másfél évtizedes történetének legnagyobb frissítése érkezett meg, benne száznál is több kisebb-nagyobb újdonsággal.

A Cheetah3D először 2003-ban jelent meg, hogy az az óta eltelt közel másfél évtizedben rengeteget fejlődjön. A szoftver eredetileg Martin Wengenmayer hobbiprojektjeként látta meg a napvilágot, ám mára egy közkedvelt, olcsó megoldást kínál a piacon. A szoftver a napokban kapta meg a legújabb, 7.0-s frissítését, amely a készítő elmondása szerint az eddigi legnagyobb.

Az újdonságok között legfontosabbak az új rendermotor, az új boolean rendszer és az OpenEXR munkafolyamat. De ezeken túl száznál is több kisebb módosítás és fejlesztés került a szoftverbe. A Falcon renderer jelentősen kitágítja a program korlátait, emellett sokat finomítottak az erőforrás-menedzsmenten is. Ennek köszönhetően nem csak gyorsult a renderfolyamat, de sokkal kevesebb memóriát is foglal. A frissítéssel a szoftver már támogatja a Collada és az OpenEXR formátumokat, ennek köszönhetően importálhatjuk, exportálhatjuk és szerkeszthetjük is az OpenEXR 2 formátumú anyagokat.

Az új verzióban teljesen újragondolták a kezelőfelületet, valamint a szoftver immár 64-bites formában érhető el. Ennek köszönhetően jelentősen csökkent a mérete, valamint számos területen gyorsabban működik. Az új kezelőfelületet kifejezetten a macOS 10.13 High Sierrára tervezték, új ikonokat kapott és a rendszer alap betűkészletét használja. A Cheetah3D 7.0 kizárólag macOS-re érhető el, és mindössze 99 dollárba kerül. A felsoroltakon túl a száznál is több kisebb-nagyobb fejlesztésről a hivatalos oldalon olvashattok részletesen.

MEGOSZTÁS:
Meshmag