Csatlakozz a Mesharray új 3D animátor képzéséhez!

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a CGI iparban rengeteg 3D animátorra van szükség - ez az a része az animációs iparnak, ami a legtöbb szakembert tudja folyamatosan foglalkoztatni. Emellett persze nem csak nagy számban kell lenniük egy-egy projekten, hanem megfelelő tudással is kell rendelkezniük! Most itt a lehetőség, hogy elsajátítsd a szükséges tudást, és elindítsd 3D animátor karriered!

Szabó Dániel vagyok, a Mesharray 3D animátor képzés oktatója, szabadúszó 3D animátor. Már több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezem ebben a szakmában. Engedd meg, hogy a saját történetemet is bemutatva adjak bepillantást ebbe a nem mindennapi hivatásba.

Rögtön felmerülhet benned a kérdés:

Pontosan mit is csinál egy 3D animátor?

Elsőre azt mondanám, hogy az animátorok keltik életre az élettelen modelleket és karaktereket, ám ez nem ennyire egyszerű. Egy 3D animátornak ennél sokkal színesebb a tevékenysége.

Mivel a gyártás közepén helyezkedik el a munkafázisa, így nagyon szorosan összefonódik a munkája az előtte dolgozó emberekkel (például a modellezőkkel, textúrázókkal vagy riggerekkel) és az utána dolgozókkal is (effektesek, szimulátorok, kompozitorok).

A 3D animátorok feladata a jelenetek layout-olása (előkészítése, berendezése a jelenetet minden szereplőjével és eszközével együtt amire szüksége lesz - beleértve a kamerát is- ), majd animálása (az adott karakterek és mozgó objektumok mozgatása, életre keltése).

A layout-olás leginkább technikai jellegű feladat, ami legfőképp precizitást igényel, ellenben a karakteranimációval, amihez már sokkal mélyebb tudásra, tapasztalatra, valamint rengeteg fantáziára és kreativitásra van szükség!

Milyen tudás birtokában kell lennie egy 3D Animátornak?

Újabb nagyon fontos kérdés! Egy animátornak mindenképpen nagyon jól képzettnek kell lennie ahhoz, hogy a területén fellelhető megannyi feladatot meg tudja oldani önállóan. Általában mint minden artist-ot, az animátorokat is 3 fő csoportba szokás sorolni, mégpedig: junior, general és senior artist.

Értelemszerűen a junior jelenti a pályakezdő-tanuló animátort, a senior pedig tapasztalt-, nagy tudással rendelkező szakembert, aki már készített állati-, emberi-, és egyéb típusú mozgásokat is. Mindezt több éven vagy évtizeden keresztül.

A general animátor a kettő közti-, átfedő állapotot képviseli. Az animátorok tudását nagyon precízen kell felépíteni, kezdve teljesen az alapoktól, hiszen a leendő képességeikkel egy egész képzeletbeli világot fognak képviselni, amiben megannyi megoldásra váró feladattal fognak majd találkozni.

Hogyan szerezheted meg a szakmához elengedhetetlen tudást és gyakorlatot?

Bár rengeteg mindent elsajátíthatunk önállóan a különböző neten fellelhető tutorialok segítségével, azonban ha igazán átfogó gyakorlati tudást szeretnél, érdemes beiratkozzál egy minőségi képzésre, ahol a szakma legjobbjaitól tanulhatsz. Semmi sem pótolhatja azt, amikor egy mentor segítségével válsz egyre jobb és jobb szakemberré!

A Mesharray-ben hamarosan induló 3D Animátor képzés remek lehetőséget nyújt mindenkinek, hogy ne csak betekintést nyerjen a 3D animáció világába, de el is sajátítsa annak alapjait és ezzel megvethesse lábát a szakmában.

Az első animációs kurzuson mindenkinek lehetősége nyílik megismerkedni az animáció legfontosabb építőköveivel, amelyek a Junior Animátorok sziklaszilárd tudását képezik majd.

Mi a garancia arra, hogy a tananyag hasznos lesz számodra?

Ehhez had osszam meg veled a saját történetemet. Körülbelül 10-12 éve foglalkozom számítógépes grafikával. Természetesen kezdetben csak hobbi szinten ’háromdéztem’ otthon, méghozzá Blenderrel (hisz egyszerű és ingyenes). Ismerős szituáció, ugye?

Ahogyan sokan mások, én is nagy gémer voltam annak idején. Egy unalmasabb időszakban pályát szerettem volna készíteni az egyik FPS shooter (névlegesen Call of Duty 4) játékhoz, amivel éppen játszottam. Ez vezetett az első 3D-s szoftverrel való megismerkedésemhez.

A 3D világa annyira lenyűgözött, hogy éveken át saját szórakoztatásomra tanultam internetről modellezni, textúrázni, riggelni, animálni és renderelni. Ez az érdeklődés oda vezetett, hogy 2012-ben az interneten rám talált a Mesharray hirdetése a Maya tanfolyammal kapcsolatban. A beiratkozásom kalandos volt, hiszen még csak ekkor töltöttem a 17. életévemet, ami a kurzus alsó határa volt.

A tanfolyam végén már tisztában voltam vele, hogy 3D Animátorként szeretnék majd elhelyezkedni. A suliban, több tapasztalt segítőkész szakmabelivel is megismerkedtem, akik támogattak az utamon.

3 évvel később, több-, kisebb alkalmi animációs munkával a hátam mögött befejeztem középiskolai tanulmányaimat, és gyakornokként felvételt nyertem az ország legnagyobb filmstudiojába, a Digic Pictures-be. Itt 4 évet töltöttem 3D Animátorként.

Ez idő alatt temérdek nagynevű projekten volt szerencsém dolgozni, többek közt: Assassin’s Creed, Rainbow Six Siege, League of Legends, Destiny 2, Sekiro, Waframe, Darksiders, The Last Guardian, Gwent és amire kifejezetten büszke vagyok, a Call of Duty. Jelenleg vállalkozóként dolgozom a 3D animációs szférában.

Az elmúlt 5 évben egészen sok elhivatott animátor tanulóval hozott össze a sors, akik nagy része sikeresen elhelyezkedett az animációs szakmában. Ez persze semmire sem garancia, de aki időt és energiát nem sajnálva mindent belead azért, hogy bekerüljön és elérje a célját, annak biztosan nem fog elmaradni a jutalma!

Mire számíthatsz a 3D animátor képzésen?

A tanfolyam 4 modulból áll, ami összesen 72 órát jelent és távoktatásban is elvégezheted! Természetesen ez önmagában még nem elég egy szilárd tudás elsajátításához, nélkülözhetetlen közben otthon gyakorolni, illetve még gyakorolni is, és persze a gyakorlás is nagyon fontos! ☺

A tanfolyam elkezdéséhez nincs szükség különösebb előzetes tudásra. A Maya tanulói változata egy rövid regisztráció után ingyen letölthető a hivatalos oldalukról, Maya Student Version néven, amit itt találtok.

További információért és a jelentkezésért kattints: 3D animátor tanfolyam.

Szívből remélem, hogy felkeltettem az érdeklődésedet és megszavazod a bizalmat azzal, hogy részt veszel a képzésen! Ott találkozunk!

Üdv: Dániel

MEGOSZTÁS:
Meshmag