Terepen tesztelve: Canon EF 11-24mm f/4L USM – FRISSÍTVE

0

Egy hosszabb beszélgetés és ez a fotó adta az ötletet ehhez az íráshoz.

Nagyon kellett egy új nagylátó, mert bár készült vele több nagyszerű felvétel, az eddig használt Canon EF 16-35mm f/2.8L II USM képét nem igazán szerettem. Ráadásul az 5Ds R pixelei is “éhesek maradtak” alatta, így megváltam tőle, de keresnem kellett valamit helyette.

Sokat mérlegeltem, próbálgattam a szóba jöhető nagylátókat, kipróbáltam a Sigma Art-okat, a Zeiss Otus és Milvus sorozatait is, de minőségi fölényük ellenére mégis egy zoom mellett döntöttem.

Kedvenc témámhoz, a tájképezéshez, valamint a Canon 5Ds R 50 megapixeléhez az extrém minőséget nyújtó, fix Otus-ok jobban passzolnának, de be kellett lássam, hogy térfogatban és súlyban mindenképpen kénytelen vagyok kompromisszumot kötni, egyszerűen nem fér be több obi a táskámba (nagy táskám van), nem tudom fixekkel megoldani a feladatot. A néha előforduló akciófotózásra pedig csak igen korlátozottan alkalmasak a AF nélküli fixek.

Tudtam, hogy ha türelmes vagyok, akkor megvárhatnám a jobb minőséget ígérő, de pillanatnyilag is csak bejelentett 16-35mm f/2.8L III-at, viszont már az első találkozáskor nagyon izgalmasnak találtam a Canon EF 11-24mm f/4L USM hihetetlenül tágról induló alsó tartományát és persze egyáltalán nem voltam türelmes.

UPDATE

A Canon EF 16-35mm f/2.8L III USM kicsit csalódást okozott. Igaz, hogy előítéletesen közelítettem az átfogásához, de jóval többen vártam tőle részletekben. 16mm-en talán még vezet, de szűkülve gyorsan változik a helyzet és a CA-t leszámítva egyértelműen a 11-24 dominál.

Tehát sokszoros kompromisszum született, így esett a választásom a Canon EF 11-24mm f/4L USM-re, és nem bántam meg.

Ismerkedés és Caerbannog gyilkos nyula

Meglepő először találkozni ezzel az optikával. A kiváló építésű, de kényelmetlen fogást biztosító, robosztus és nehéz tubus tetején egy hatalmas dóm lencse csücsül a fixen beépített árnyékoló ölelésében. Az árnyékoló úgy van kialakítva, hogy a frontlencsét megvédje, ha botor módon az asztalra tennénk arccal lefele.

Az objektívsapka egy 11 cm átmérőjű, galléros jószág. Valójában már nem is sapka, hanem egy jókora kucsma. A helyesen felhelyezett sapkánál megfogva az optikát az nem esik le róla, biztonsággal mozgatható. Ez valódi istenkísértés, de a tölcsérszerűen szűkülő tubus a “hagyományos” fogást is bizonytalanná teszi, lefelé fordítva olyan érzést nyújt, mintha mindjárt kicsúszna a kezedből az 1200 grammos motyó. Valahogy úgy kell tartani, mint az Antiochiai Szent Kézigránátot (persze, ha nyúlra mentek vele, nem kell felé hajítani).

img_0980-edit

Nem pici, felvetődik a kérdés, hogy a gépen van az optika vagy az optikán a gép?

Igen, több, mint egy kiló! Kétszer olyan nehéz, mint a 16-35mm f/2.8L II volt, ráadásul a méretei miatt az előd helyére sem fér be a táskába. Ennyit a downsizing-ról – gondoltam magamban – és a Zeiss Otus 1.4/28mm 1400 grammjával nyugtattam magam.

Varifokalitás, fókuszlélegzés, CA és egyebek

Hát ez a feketeleves, essünk is túl rajta gyorsan. Ez az optika is varifokális, ahogy az összes modern Canon zoom az. Ez azt jelenti, hogy variózáskor (zoomolás) az élességi sík is elmozdul. Ez inkább a videósoknak kellemetlen, de az akciófotósok életét is megkeserítheti.

A fókuszlélegzés már fájóbb probléma, a végtelen és a közelpont között változik az optika látószöge, százalékosan nem sokat, de elegendőt ahhoz, hogy kétségessé válik az így előállított (hátra és előre fókuszálva) képekből a minőséget boostoló focus stacking.

CA: ahogy a nagylátók esetében előfordul, itt is nagy és a raw-feldolgozás során sokszor csak minimalizálható. Teljes eltüntetéséhez komolyabb utómunka szükséges.

A becsillanás szintén kritikus tényező. A Canon tele is pakolta mindenféle UD, ASC, SWD dolgaival és bevonataival meg persze fluorittal, de egy ekkora dóm lencsének nem használ semmilyen hókuszpókusz meg nanotechnológia. Erős, pontszerű fényforrásnál megjelenik a flare és a hosszabbik képszéleken apró kóma is. Az előbbi gondos árnyékolással van, hogy orvosolható, az utóbbi – amennyiben zavaró – tudatos komponálás után kroppolható.

A fehér kesztyűs munka

Amikor a 2015-ös tokiói CP+ -on megpillantottam ezt az objektívet, az első kérdésem az volt: de hogyan lehet ezt szűrőzni? A Canon-os szaki buzgón igyekezett megnyugtatni, hogy ez gelatin filterekkel hátulról megoldható, ahogy a legtöbb nagylátónál is. Mondtam neki, hogy ez tényleg “subarashides”, persze tudtam, hogy ez nem válasz, mert mi a helyzet a polárral? A gél filterek minőségéről, kezeléséről és a kényelmetlen használatáról ne is beszéljünk.

Tehát valami más kellett. Szerencsére ezt nem csak én gondoltam így, és a Fotodiox-nál gyorsan csináltak egy, a teljes 126 fokos látószöget lefedő, 186 milliméter széles filterrendszert, amit az optikára szerelhető, gramofont idéző kutyagallérra lehet feltekerni vagy az arra szerelt sínekbe becsúsztatni (az extrém nagylátós Nisi és a Lee rendszerek 14mm-en körül már vignettálnak, az előbbi pedig minőségben sem az igazi).

_r3a5335

Pár éve még megmosolyogtam ezt a motyót. Most pedig fehér cérnakesztyűben cserélem a szűrőket.

Tehát egy gallér, egy 186 mm-es polár és egy hasonló méretű ND32-es személyében további motyók kerültek a fotóstáskába. Vagyis, csak kerültek volna, mert nem férnek bele! Így kezdődött hát a filtertartó táskám sztorija, de ez egy másik történet 🙂

Mindig igyekeztem kibújni a jelmezes mókák alól, de az óriási, egy kézzel nehezen átfogható szűrők megkövetelik a cérnakesztyű használatát. Kesztyű nélkül biztosan tele lesz ujjlenyomattal a felügyeskedett filter.

Akkor minek örvendezzünk?

Mi is lehetne az erőssége a világ legnagyobb látószögű, rektilineáris (leegyszerűsítve: az egyenes vonalak egyenesek, ellentétben a halszemmel, ahol nem), fullframe optikájának, mint az extrém nagylátószög! Annyira extrém, hogy kárpótol minden gyengeségéért! Hihetetlenül izgalmas a 11 milliméterről induló zoomtartomány, kinyílik a világ, a 16mm már fojtogatóan szűknek érződik, szó szerint a témában állva lehet vele fotózni.

Az extrém nagylátószög túlhangsúlyozott perspektívája beszippantja a szemlélőt, igazán kreatív fotókra nyújt lehetőséget.

Képminőség újra

Ez a legjobb részleteket nyújtó ultranagylátó zoom a Canon/Nikon/Sigma univerzumban. A legjobb teljesítményt 15-16 milliméteren kapjuk, de 24 mm-en is versenyben van az innen induló zoomokkal. 11 milliméteren pedig nincs versenytársa (illetve van/lesz, a tegnap bejelentett Sigma 12-24 f/4 Art).

UPDATE

A Sigma 12-24mm F4 DG HSM Art sajnos nem folytatja a Sigma fixek menetelését. 5D Mark IV-en, nem mutatkozik jelentős különbség a két rendszer között, a Sigma picit lágyabb, érzésre olyan 16-35mm f/2.8L II-es. A sokkal barátibb ár mellett cserében kisebb a peremsötétedés és a CA is, így igazi alternatíva lehet. 5Ds R-en viszont már nem tudja tartani a lépést. A Canon 11-24 nagyon elhúz, sokkal részletezőbb a képe.

Az élességét már f/4-en hozza, 13 millimétertől a képszélekhez közel is, csak a DOF és a peremsötétedés miatt kell lerekeszelni. Az optikába szemből belenézve rögtön észrevehető az aszférikus lencsetagok munkája. A rektilinearitás igazán jól sikerült, csak kevés hordótorzítás tapasztalható még 11 milliméteren is. Ez azért fontos, mert egy szükséges korrekció egyértelműen lágyítja a képet.

Toshi no keikan – 都市の景観

Canon EOS 5Ds R, Canon EF 11-24mm f/4 @ 22mm, f/7.1, ISO400

Az alább található, klikkelhető képeken az eredeti, élesítés nélküli részletek láthatók (a fehér keretekkel jelzett területekről). Fontos, megjegyezni, hogy a vastag üveg, amin keresztül a kép készült, az 500 méter feletti távolság, a párás levegő, a magas torony finom mozgása a 400-as ISO érték és a weboldal jpg tömörítése mind rontott a látható élkontraszton.

Canon EF 11-24mm f/4L USM teszt | élesítés nélküli képrészlet középről

Klikkelj a 100%-os nézethez!

Canon EF 11-24mm f/4L USM teszt | élesítés nélküli képrészlet a szélről

Klikkelj a 100%-os nézethez!

És egy kidolgozott részlet a képszélről (bentebb jobban karcol), az előbb felsorolt problémák ezt a képet is sújtják!

Canon EF 11-24mm f/4L USM teszt | kidolgozott képrészlet a szélről

Klikkelj a 100%-os nézethez!

Összefoglalva

Ez az objektív ideális eszköze a grandlandscape-nek, a városfotónak és ahol a fényerő nem korlát, ott a rendezvényfotónak is. Már kiderült, hogy legjobban az extrém nagylátószög nyújtotta kreatív perspektívát kedvelem benne és a meglepően jó képminőséget. Fájó pontja a fókuszlélegzés és CA-ból is jó lenne kevesebb.

A 2017-es amerikai délnyugat fotótúránkon ritkán fog a táskámban pihenni ez a lencse.

Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

Leave A Reply