Fujifilm GFX 100 tapizás, összehasonlítás és a technika

1

Közel két és fél éve vettem egy nagy levegőt és kiléptem a Canon univerzumból. A Fujifilm GFX rendszere volt az, ami elcsábított, mert valami újat tudott mutatni a piacot uraló nagyok egyre unalmasabb küzdelmében. A GFX 100-al pedig második generációjába lépett a gépcsalád.

A 2017 elején bemutatott GFX 50s-el a Fujifilm egy nagyon izgalmas rendszert tett le az asztalra. Folyamatosan bővülő, hihetetlenül jó képet adó, jól árazott objektívparkkal, kompakt méretben az addig “megszokotthoz” képest ötöd áron sikerült újrafogalmaznia a középformátumú fotózást!

Ezek a paraméterek a kollégám szavajárása szerint nagyon bekívánóssá tették gépet. Néhányan viszont fanyalogva fogadták, néha nem is alaptalanul. A Sony IMX161 jelű szenzor a kép minőségében nem talált legyőzőre a full-frame világban, a középformátumban is csak a 40-50.000,- eurós masinák vágtak elé. De technikai megoldásai már a gép bemutatásakor sem tartoztak az élvonalba. Ennek következményei, pl.: a lassú és bizonytalan autófókusz, a nem túl jó EVF sajnos korlátozták alkalmazhatóságát.

A Fujifilm GFX termékcsalád

A három gépesre nőtt GFX család és a G sorozatú lencsék egy része.

Viszont a GFX 50s bemutatásával egy időben röppent fel a pletyka, hogy a Sony hamarosan lecseréli a középformátumú gépekbe szánt 50 és 100mp-es szenzorait. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a GFX sorozat következő iterációjába már ez az új szenzor kerül. Már csak az volt a kérdés, hogy mikor? Hát, most! 🙂

Fujifilm GFX 100, megint egy Game Changer?

Az előd, a GFX 50s a Game Changer üzenettel került a polcokra és rá is szolgált erre a címre. Nézzük meg, hogy az új gép vajon kiérdemli-e ezt az elnevezést?

Ez a technikai rész

A keresztségben GFX 100 nevet kapó eszközbe a Sony új, IMX461-es jelű (3.4 típusú), 102 megapixeles, BSI technológiájú, 44×33 milliméteres (55mm-es átlójú) szenzora került. Ez a szenzor azonos dióda topológiára épül, így paramétereiben azonos teljesítményű, mint a középformátum felsőházába pozícionált, 67 milliméteres átlójú, IMX411-es érzékelő!

És, aki figyelmes volt, az már majdnem egy éve megtalálhatta az asztrofotósoknak szánt kamerák kínálatában az előbbi szenzorok köré épített műszereket. Így néhány impozáns paraméterére is fény derült.

Ezekkel gyakorlatilag megválaszoltuk a nem sokkal ezelőtt feltett kérdést, de azért ássunk kicsit mélyebbre!

Elsők között érdemel említést, hogy az általánosan elterjedt 14 bites analóg-digitális átalakító mellett, ez a képérzékelő 16 bites átalakítót is kapott. Valójában 11, 12, 14 és 16 bites ADC-k vannak a szenzoron.

Egy elemi dióda mérete 3,76 μm, ami elég aprócska, egy 60 megapixeles full-frame érzékelőnek ekkorák a diódái. Ennek ellenére, a BSI technológiának hála, igen magas, közel 48 ke- a szenzor full-well capacity-je! Összehasonlításként, az 50mp-es Canon EOS 5Ds-nek 33 ke- ez az értéke 4,13 µm-es dióda méret mellett!

Full-Well Capacity

Telítettségi, szaturációs érték. Leegyszerüsítve: a beeső fotonok hatására a fényelektromos jelenség miatt képződő elektronok maximális száma, amit a képérzékelő elemi diódája tárolni képes. A magas full-well capacity az egyik feltétele a magas dinamikájú képérzékelőnek.

BSI technológia

A megapixelek növekedése magával vonja az elemi diódák fényérzékeny felületének csökkenését, ami alacsonyabb full-well capacity-t eredményez. Itt lép a képbe a BSI technológia, amivel “eltüntethetők” a fényérzékeny diódákat körülölelő és a hely akár 2/3 részét is elfoglaló elektronikai elemek. Így növelni lehet a fényérzékeny felület méretét.

14 bit vs 16 bit

Leegyszerűsítve: a dinamikatartományon belül rögzíthető digitális lépcsők, “tónusok” elméleti maximuma. 2^14 = 16384 vagy 2^16 = 65536 lépés. Óriási a különbség, ami a végeredményen is látszódik, igaz nem a számokból következő arányban. Elsősorban a sötét részeken mutatkozik az előnye, javul a jel/zaj arány, ezért tágítja a dinamikát.

A 16 bites funkció csak állóképeknél működik. Sorozatfelvételnél be kell érjük a 14 bites konverzióval, cserébe 5 kocka másodpercenkénti sorozatfelvételt kapunk, ami számomra már akciófotós sebesség. A Sony nyers specifikációja szerint a szenzor 16 biten 2,7 kocka másodpercenkénti kiolvasásra képes és úgy tűnik, a gép többi paramétere is támogatja ezt a teljesítményt. A lassabb, de 16 bites sorozatfelvételt talán megkapjuk egy firmware frissítéssel.

Összességében, a GFX 100 dinamikában, zajban és perpixel szinten is látványos előrelépés a GFX 50s-hez képest, pedig az a gép sem tűrt meg trónkövetelőt!

A külcsín, a kezelés és a felhasználói élmény

A Fujifilm szerint a GFX vásárlók 70%-a valamilyen fullframe vázról vált. A Canon / Nikon rengeteg éve csiszolt, letisztult kezelésű rendszeréből érkezőknek viszont idegenül hatott az 50s filmes világot idéző, átgondolatlannak tűnő, steampunkos interfésze. Akik olvasták a gépről írt cikkeimet, azok tudják, hogy nekem is meggyűlt a bajom az új felülettel.

A GFX 100 óriási darab, súlyra, térfogatra 1D kategória, de kellett a méret a szenzor stabilizátorának és az erős videós képességek miatti hűtésnek.

Tehát a felszerelésünk downsizingja megint elbukott 🙂 a régi gépváz helyére nem fér be, újra kell gondolni a táska elrendezését. De lássuk meg ebben az előnyt is: a nagyobb markolatnak jobb a fogása valamint a nagy lencsékkel jobban egyensúlyban van ez a tömeg, mint az előd kompakt váza. A “beépített” portrémarkolat és a rajta tükrözött kezelőszervek nagyon hasznosak.

Valamilyen oknál fogva a távkioldó csatlakozója a jobb markolatra, pontosan a tenyerünk közepére került. Nem értem ezt a mérnöki blikkfangot, szerintem bárhova máshova ki lehetett volna vezetni, de a tenyerünk alatt a legrosszabb helyen van. Hasonló disszonancia, hogy a portrémarkolat egyes pozíciókban beleakad a 250mm-es optika állványgyűrűt rögzítő csavarjába. Ezekre sajnos nem ad megoldást a Kaizen…

A GFX 100  formatervben kevésbé, ergonómiában viszont óriásit lépett előre! Szerencsére eltűnt az X sorozatban használt és GFX 50s-nél is megtalálható gőzgépes kezelőfelület, melyek használata a setup súlyánál és méreténél fogva inkább nehézséget okozott.

A méret mellett a váz szürke és fekete színei is feltűnővé teszik a gépet. Amikor párom meglátta, csak annyit mondott: – nem baj Gábor, majd teszünk rá matricát! Hát, ez nem túl pozitív kritika 🙂

Meghallgatásra találtak a kesztyűben is fotózók kritikái és, ha nem is az összes, de a legfontosabb gombok nagyobbak lettek, jobban artikuláltak, kitapinthatóak kesztyűben is! A tekerő tárcsák kis átmérőjűek és vékonyak maradtak, de határozottá vált a fokozatok szeparációja, nem akasztható meg két állás között a tárcsa, nem tekeredik el véletlenül, érezni kesztyűben is, hogy hányat kattintottunk rajta.

Hozzányúltak a gombok elhelyezéséhez és kiosztásához. Az 50s egyik nagy nehézségének éreztem, hogy fontos beállítások némelyike nem a jobb kezemre esett, így bal kézzel a géphez kellett nyúlni mondjuk egy AF-mód váltáskor, ezért egy nehezebb objektívnél el kellett emelnem az arcomtól a gépet. Bal kézre, az ISO tárcsa helyére került a still / multi / movie kategória választó kapcsoló. Használatához nyomva kell tartani az előtte lévő apró gombocskát. Ez a biztosító gomb feleslegesen bonyolulttá teszi ennek a kapcsolónak a használatát, főleg úgy, hogy ezt az elődnél megoldották egyetlen, jobb kézre eső gombbal. Ez a gomb bal kéznél most is ott csücsül a gépen, csak most előtte a kategóriát is ki kell választani. Most még nem látom ennek a megoldásnak az értelmét.

Az exponáló gomb nagyon érzékenyre sikerült, szokatlanul gyorsan “elsül a gép”. A Fujifilm a nem kívánt bemozdulást akarja elkerülni a feather touch kialakítással. Az exponáló gombok egy segédkeretre kerültek, ami finom csillapítással kapcsolódik a belső szerkezethez. A mechanikus zár is lágyabban hullik le, nincsen ólajtó érzésünk. A gyártó azt állítja, hogy mechanikus zárral, távirányító nélkül lehet állványról exponálni a bemozdulás veszélye nélkül.

Az EVF

Az elektronikus kereső volt az én mumusom, az 50s-el viszont rögtön a mélyvízbe kerültem, mert az öregecske szenzortechnológia nem tette lehetővé egy zajtól, szaggatástól mentes, nagy felbontású látvány előállítását a keresőben. Ennek ellenére gyorsan megszoktam, amihez persze kellett, hogy azóta se nézzek optikai keresőbe.

Az új kukker viszont nagyon szuper! Hozza a ma elvárható teljesítményt és folyamatos, alacsony zajú képet ad még sötét szituációkban is. Ezen kívül egy nagy HURRÁ, mert az EVF dioptria tekerője már nem tud elállítódni egy véletlen érintéstől! A klasszikus karórákhoz hasonlóan ki kell húzni előbb a tárcsát, majd beállítást követően visszapattintani.

Mivel egy meglepően drága kiegészítő, jó hír, hogy az új EVF-el is kompatibilis az előző szériával bemutatkozó, borzasztóan praktikus EVF-TL1 tilt adapter!

A státuszkijelzők

A felső, e-papír kijelzőnél tetten érhető a hagyományok alapján minden termékre azonos kezelőszerveket akaró és a funkcionalista irányt képviselő Fujifilm mérnökök vívódása. A felső tekerők fizikailag ugyan eltűntek a gépről, de virtuálisan mégis felkerültek a felső státuszkijelzőre, aminek egy gombot nyomogatva az expo beállítások > fogaskerék szimulátor > világosság hisztogram lehetőségek között változtathatjuk a tartalmát.

Fujifilm GFX 100 felső státuszkijelző

A felső státuszkijelzőn megjeleníthető információk.

De itt nincs még vége, mert a hátsó, nagy kijelző alatt, a Canon és Nikon legnagyobb gépeihez hasonlóan egy harmadik kijelzőt is kapunk, amin az exif adatokat, expozíciós skálát vagy egy világosság hisztogramot jeleníthetünk meg. Jobb lenne ide a legvilágosabb színcsatorna hisztója, de ezt talán egy firmware frissítéssel megkapjuk.

Az IBIS

A szenzor alapú képstabilizálásra (IBIS) sokan legyintenek, megszokhattuk, hogy más termékekben régen megtalálható, de ne feledjük, hogy ez egy óriási szenzor a méretéhez illő tömeggel! A Fujifilm ezért erre a technológiára lehet a legbüszkébb. Az 5 tengelyen, 5.5 stoppos kompenzációt kínáló megoldás kiemelkedő, de sajnos nem kombinálható az optikákban lévő stabival. A szenzor tömege miatt az IBIS ráadásul nagy étvággyal meríti az aksikat, melyekből egyszerre már kettőt lehet a vázba helyezni.

Az IBIS tartogat egy rejtett lehetőséget is, mely még fejlesztés alatt áll és egy firmware frissítéssel fog megérkezni a gyártó szerint valamikor a közeli jövőben. Ez pedig a Pixel Shift Multishot Solution. Ezzel a funkcióval az expozíció során 4 felvétel készül, mindegyik a bayer-mozaik egyetlen subpixelével elmozdítva az előzőhöz képest. Ezzel mozdulatlan témánál megvalósítható az összes pixelen az RGB színinformációk rögzítése és nem mellesleg egy 400 megapixeles képet kapunk eredményül! Baba 🙂

Az autófókusz

A középformátumú gépek egyik látványos gyengesége a lomha AF. Azonban ez a szenzor 18 soronként közel 8000, a teljes képmezőt lefedő, fáziskülönbség vizsgálatán alapuló fókuszálást támogató diódasort kapott (PDAF). Ezzel a majdnem 4 millió pixellel az autófókusz igen agilissá vált még gyengébb fényviszonyok között is. Ne egy sportfotós masina képességeire gondoljatok, de jól használhatóvá teszi a követő fókuszt, amit már aprólékosan paraméterezhetünk a menüből.

Fujifilm GFX 100 autófókusz paraméterezés

Az autófókusz részletesen paraméterezhető.

Az objektívek firmware frissítést igényelnek a PDAF sebességének kiaknázásához. Érdemes ezt megtenni, mert objektívtől függően akár kétszeres sebességnövekedést is tapasztalhatunk.

A szenzorra épített PDAF-nak sajnos hátránya is akad. Nem tudtam még ilyen helyzetbe hozni, de az a vélelmem, hogy előbb-utóbb találkozni fogunk a pontszerű, erős fényforrások felé fotózva nem kívánt képi artifaktokkal.

Összefoglalás

Ez egy szubjektív írás, nem törekszem a mindenre kiterjedő bemutatásra, csak a számomra fontos, az én felhasználásom során érdekesnek tekintett funkciókra fókuszálok. Ezek alapján ez a gép tényleg egy Game Changer, az összes képemet újrafotóznám vele…

Legyen ez az első rész. Hamarosan folytatom 🙂

Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

1 hozzászólás

  1. Pingback: Fujifilm GFX 100 techno fétis - Meshmag

Leave A Reply