A játékok mozgatórugói

0

Az elmúlt években meglehetősen komoly változásokkal kellett szembenéznie a játékiparban tevékenykedő alkotóknak, hiszen a számítógépes játékok dominanciáját első körben a konzolok rengették meg, majd nem sokkal később már a mobilos, valamint a webes platfomok is komoly 3D-s grafikák megjelenítésére alkalmas felületet kaptak. A felső-kategóriás játékok készítési költségeivel is kicsit elszaladt a ló, melynek köszönhetően egy-egy topgame elkészítése már mozifilmeket megszégyenítő büdzsét emészt fel.

A korai években a szakmát uraló stúdiók általában saját engine-t fejlesztettek ki az aktuális csúcsjátékok világának megalkotásához, azonban a költségek növekedésével sokan nem engedhették meg maguknak, hogy – sokszor meglehetősen apró – csapatuk egy része kizárólag egy játékmotor leprogramozásán dolgozzon. Nekik jelentett hatalmas segítséget, mikor elkezdték piacra dobni a szinte bárki számára elérhető game-engine-ket. Ezek után sorra jöttek a gyártók a független fejlesztők számára is elérhető motorokkal, melynek köszönhetően ma már ott tartunk, hogy filléres befektetésekkel juthatunk rendkívül széleskörű képességekkel felruházott, multiplatform editorokhoz.

Mai cikkünkben három játékmotort és a bennük rejlő lehetőségeket mutatjuk be. Természetesen nem állítunk sorrendet a különféle eszközök között, hisz mindenkinek megvan a saját favoritja, így a kialakult sorrend nem lenne teljesen elfogulatlan.

Unreal Engine

Az Unreal Engine az Epic Games által készített játékmotor, melyet 1996 óta fejleszt a stúdió. Az azóta már a negyedik generációjánál járó engine rendkívül népszerű a userek körében, hisz segítségével az összes elérhető platformra létrehozhatnak tartalmakat akár magánszemélyek is. A 4-es Unreal Engine előkészítése még 2003-ban megkezdődött, az érkezéséről szóló első információk 2005-ben láttak napvilágot. A hivatalos bejelentésre aztán 2012-ben került sor és különlegességként az első olyan eszközként tartják nyilván, mely a nextgen konzolokra is képes kontenteket varázsolni.

Idén áprilisban pedig még az eddigieknél is nagyobbat húzott az Epic, hisz legendás motorját potom 19 dolláros havidíjért tette elérhetővé, így még az eddigieknél is nagyobb felhasználótábort állíthat maga mögé. Ennek ellenére még mindig legtöbb helyen a 3-as változatot használják, ám a technológia fejlődésével és a gamerek egyre növekvő igényeivel majd csupán az új verzió lesz képes tartani a lépést.

Weboldal: https://www.unrealengine.com/

Unreal Engine alapú játékok:

Az 1-es verzió segítségével készültek

  • Duke Nukem Forever
  • Rune
  • Deus Ex
  • Unreality
  • Harry Potter és a Titkok kamrája

A 2-es verzió segítségével készültek

  • BioShock 2
  • SWAT 4
  • Postal 2
  • Star Wars: Republic Commando
  • I Am Alive

A 3-es verzió segítségével készültek

  • Mortal Kombat X
  • Batman: Arkham Origins
  • Goat Simulator
  • Thief
  • BioShock Infinite

A 4-es verzió segítségével készültek

  • Dead Island 2
  • Daylight
  • Fable Legends
  • Eden Star
  • RIME
CryEngine

Crytek eredetileg az NVidia számára készítette el a motor demóját, hogy a hardvergyártó cég videokártyáiban rejlő potenciálokat maximálisan kihasználhassák. A sikeres projekt aztán szépen lassan kinőtte magát és napjainkra már a negyedik generációba léphetett a rendkívül látványos játékokért felelős engine. A 2013 augusztusában debütált CryEngine 4 haladva a korral már a PS4 és az Xbox One konzolokra is könnyedén képes optimalizálni a létrehozott jeleneteket.

Április óta pedig minden eddiginél komolyabb akciót hirdetett a Crytek, melynek köszönhetően a legújabb CryEngine szolgáltatásait most már bárki igénybe veheti méghozzá havi előfizetési díjért cserébe. Az ár is abszolút a független csapatok elindulásában segíthet, hisz csupán 9 dollárért vásárolható meg a 30 napos felhasználói jogosultság.

Weboldal: http://cryengine.com/

CryEngine alapú játékok:
  • Aion: The Tower of Eternity
  • Far Cry
  • Blue Mars
  • Crysis
  • Entropia Universe
  • Vigilance
  • Crysis 2
  • State of Decay
  • ArcheAge
  • Sniper: Ghost Warrior
  • Snow
  • Panzar
  • Homefront: The Revolution
  • Evolve
  • Ryse: Son of Rome
  • Hunt: Horrors of the Gilded Age
Unity

A Unity rendkívül népszerű crossplatform játékfejlesztői eszköz, mely 2005-ben indult világhódító útjára, méghozzá eredetileg olyan céllal, hogy az OS X-es felhasználók minél könnyebben készíthessenek az Apple asztali rendszerével kompatibilis játékokat.

Az engine népszerűségét annak köszönheti, hogy ingyenes verziójának segítségével szinte bárki belevetheti magát a fejlesztés csodálatos világába. Természetesen ez a csomag csupán egy kis töredékét tartalmazza a valódi eszköztár képességeinek, melyek a Unity Pro-ban összpontosulnak (éves licence 1500 USD). A modellek életre keltéséhez és a különféle instrukciók megvalósításához a programozók háromféle scriptnyelv segítségét vehetik igénybe.

2013 májusától még tovább bővült a szoftver kínálata, hisz azóta Androidos, iOS-es, Windows Phone 8-as, BlackBerry 10-es és a Windows Store-os környezetben már a Free licence segítségével is alkothatunk, azonban a 4-es verziótól kezdve kikerült a Flash támogatás a kínálatból. A Unity elsöprő sikerét leginkább annak köszönheti, hogy rengeteg elérhető tutorial és hihetetlen mennyiségű fejlesztői eszköz készült hozzá .

Weboldal: http://unity3d.com/

Unity alapú játékok:
  • GooBall
  • Three Kingdoms Online
  • Thomas Was Alone
  • Family Guy Online
  • Temple Run
  • Shadowgun
  • Battlestar Galactica Online
  • Bad Piggies
  • Prime World
  • Dead Trigger
  • Dead Effect
  • Cypher
  • Deus Ex: The Fall
  • Rust
  • Surgeon Simulator 2013
  • Heartstone
  • Monument Valley
  • Might & Magic X: Legacy
  • Dex
  • Shadow Blade
Share.

Leave A Reply