VFX világtérkép az álláskeresőknek

0

Akinek sem a költözés, sem az idegen nyelvek nem okoznak problémát, annak hatalmas segítség lehet a VFX World Map.

Az elgondolás egészen egyszerű, ugyanakkor hatalmas segítség lehet azoknak, akik VFX, vagy CG területen szeretnének elhelyezkedni és éppen munka után kutatnak, hiszen a térképen pillanatok alatt megtalálhatják, hogy merre induljanak és hol kopogtassanak. A keresésénél lehetőség van egy bizonyos rádiusz megadására és ilyenkor az oldal csak ezen belül keresi a lehetőséget, illetve jeleníti meg azokat. További szűrési lehetőségek állnak rendelkezésre piaci szektor alapján, vagyis akár filmek, reklámok, sorozatok, rövidfilmek, vagy más profilok mentén mozgó stúdiók megjelenítése is megoldható. Amennyiben még ez sem lenne elég, a felhasználó akár azt is megadhatja, hogy a találatok aszerint jelenjenek meg, hogy milyen szoftvert használ az adott cég, de mivel csak egy hónapja indult az oldal, így akadnak még apróbb hiányosságok. A fejlesztők éppen ezért azt kérik, hogy aki úgy gondolja, az adja hozzá a saját stúdióját a térképhez, ezzel is növelve a lehetőségét annak, hogy valaki megfelelő munkahelyre találjon. A térképhez a képre kattintva juthattok el.

VFX World Map

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply