Ingyenesen hozzáférhető a Unity motor

0

Ám aki szerint a világban semmi sincs ingyen, az most sem téved, mert egy feltétele mindenképpen van a Unity pénzmentes használatának.

A Unity egy olyan motor, melyet a mobileszközökre kiadott játékok esetében előszeretettel alkalmaznak, hiszen egy rugalmas, jól használható, kellő potenciállal rendelkező motorról van szó, így nem véletlen, hogy a fejlesztők 45 százaléka használja, míg a Unity piaci részesedése 47 százalék. Most pedig a Unity Technologies egy igen jó hírrel szolgált azok számára, akik PlayStationre kívánnak fejleszteni és ehhez ezt a motort használnák fel, mivel a cég és a Sony együttműködési megállapodásával lehetővé vált a motor ingyenes használata. De az ismert mondás szerint a világban nincs ingyen ebéd, ám ebben az esetben a Sony mindössze annyi korlátozást tesz, hogy csak azok élhetnek a lehetőséggel, akik az óriáscég szoftverpartnereiként szerepelnek. Ezen feltétel hiánya esetén sajnos nem áll az ajánlat, de ide kattintva lehet regisztrálni a Sonyhoz, ahol néhány adatot megadva pótolható a hiányosság, de célszerű az egyéb megkötésekről is tájékozódni. Így immár nem csak az Unreal Engine 4 használható ingyenesen, hanem a Unity is, tehát remélhetjük akár, hogy egyfajta trendről van szó, ami mindenképpen előrébb viheti az ipar ezen részét.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply