Post23: játékos, de mégis filmes reel

0

A post23 bő másfél percnyi anyagában olyan jeleneteket láthatunk, melyek játéknak tűnnek, de egyébként javarészt filmhez kapcsolódnak.

Ami talán a legismertebb a barcelonai stúdió anyagában, az Ender’s Game  furcsa lelkületű játéka, melyben a címszereplő egy egér jellegű jószágot irányított, hogy azzal próbáljon meg sikert elérni. A post23 ugyan tavaly alakult, de nem szabad azt hinni, hogy teljesen múlt nélküli brigádról van szó, hiszen tulajdonosai az Outpost és a 23lunes gazdái, és ezen cégek már ezelőtt tíz évvel is a piacon voltak. A post23 ugyanakkor jelenleg leginkább az előbb említett film kapcsán mondhatja el magáról, hogy nagyon villantott, bár ha megnézzük eddig munkájukat, akkor láthatjuk, hogy sok más alkotást is letettek az asztalra.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply