After Sunset – Éjszaka a sivatagban

0

After SunsetCanon 5Dmk2, 16mm, f8, 1/2s, ISO100

Szállásunkról hosszan besétáltunk az Erg Chebbi dűnéi közé, de igazán mélyre csak helyi kísérővel merészkedtünk. Az első kint töltött éjszaka készült a felvétel. Az egyik legjobb példa arra, hogy a képek fejben készülnek, mert már itthon tudtam, hogy ilyen képet fogok csinálni.

Tehát kint voltunk a sivatagban, a nap éppen lebukott a horizont mögé és a narancs fokozatosan átadta helyét a kéknek. Nem gondoltuk volna, hogy a dombok között ilyen gyorsan lehűl a levegő. Sokáig fotóztunk, csak bedobáltuk a csomagjainkat a sátorba, így most mindannyian a pulóvereinkért túrtuk a zsákot. Megvan! – már bújtam is bele, a sátorból pedig ki.

Tuareg kísérőnk ezalatt tüzet rakott és nekiállt teát főzni. Fogalmam sincs, honnan kerített ehhez tüzifát és eddig hol tartotta a teáskannát, olyan Dzsinnes fajtát. De nem volt idő hosszan töprengeni, mert az ég gyorsan mélykékké sötétedett, ami a tuareg kendővel és a tűz fényében vöröslő homokkal nagyon jó színhangzatot teremtett.

Na ez az, erre vártunk! Hasra vetettem magam és kúszva, oldalazva kerestem a legjobb pozíciót. Megpróbáltam kézből kitartani egy hosszabb záridőt, hogy a tüzet borzoló sivatagi szél is rajta legyen a képen. – Még egy picit jobbra, de a tűz már égette a kezemet. Végül mégis sikerült. 🙂

Share.

About Author

Bakos Gábor

Qualified Wildlife Photographer (QEP), EFIAP, Color Evangelist. Felfedezés, utazás, kaland és természet: gyermekkorom óta részei az életemnek. Legkedvesebb fotótémain az absztrakt tájak, madarak és az emberek. Az elmúlt években többször szerveztem eltűnő kultúrákat megörökítő expedíciót. Így kerültem Honduras esőerdőibe a tawahka indiánok közé, Guatemalába, Nicaraguába és Panama rosszhírű Darienjébe a wounaan és embera törzsekhez. A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) EFIAP fotóművészeti diplomát adományozott a fotóművészeti kiállításokon elért eredményeim elismeréseként. Tagja vagyok az Amerikai Fotográfusok Szövetségének (PSA) a Magyar Természetfotósok Szövetségének (naturArt), a Német Természetfotósok Szövetségének (GDT) és a világ legelismertebb fotósait tömörítő X-Rite Coloratti csapatának. Ebben a blogban gondolataimat, érzéseimet, kalandjaimat szeretném megosztani veletek. Bemutatni egy szeletét a munkámnak és az életemnek. Írni fogok utazásokról, túrákról és technikai dolgokról. Remélem érdekesnek és hasznosnak találjátok.

Leave A Reply