Könyvajánló: The Gateway

0

Most egy nagyon fura könyvajánlás következik, ugyanis a The Gateway című kiadvány nem a vizuális effektekkel foglalkozik, ellenben az írója annál inkább.

Igazi diverzifikációs sikersztorinak nevezhető az Emmy-díjas Pierre M. Drolet debütáló regénye, hiszen az úriember eddig a vizuális effektek területén dolgozott, ám a The Gateway című sci-fi regényével írói babérokra tör. A CGI-ben jártas, immár 15 éves szakmai múlttal rendelkező Drolet olyan tévésorozatoknál működött közre, mint a Star Trek, a Battlestar Galactica, vagy a Firefly, ám gondolt egyet, és kipróbálta magát a regényírásban. A The Gateway sztorija szerint az MIT diplomás Matthew be akarja fejezni azt az időgépet, melyet még apja kezdett el fabrikálni évtizedekkel ezelőtt. Lesznek sötét családi titkok, morális kérdések, erőteljes üzleti érdekek, sőt, Matthew-nak meg kell majd védenie apját és az időgépet is attól, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön, illetve a múlt megfelelő machinálásával megakadályozni mindenféle csúfságokat. Az író a saját tapasztalatainál fogva egy érdekes utazásra invitálja az olvasót generációkon keresztül, miközben kibontakozik a jó és a rossz harca.

Share.

About Author

Ratfai Gabor

2009-ben kezdtem cikkeket írni a GameStar magazinba, majd rá két évre úgy hozta a sors, hogy átmenetileg a szerkesztői tevékenység vált a főprofillá. Ezt követően egyre több oldalnak dolgoztam, jellemzően a videojátékok, a számítástechnika és a mobilkommunikáció témáiban, de autóstesztek és alternatív hajtással foglalkozó autós cikkek is tarkítják a portfólióm. Szeretek időről-időre szubjektív véleményeket, gondolatébresztőket írni, melyek alapgondolatai leginkább a videojátékok világának történéseivel kapcsolatosak. Szabadidőmben igyekszem minél több időt tölteni motor nélküli repülőgéppel a levegőben.

Leave A Reply